November végéig látogatható a Kányádi Sándor-kiállítás Budapesten

Kultúra – 2018. november 5., hétfő | 17:32

November végéig láthatják az érdeklődők a Kossuth- és Herder-díjas költő, író műfordító, Kányádi Sándor életművét bemutató kiállítást a budai Virág Benedek Házban.


Az idén nyáron, június 20-án elhunyt költő életét, munkásságát bemutató tárlatot a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbították meg.

Kányádi Sándor verseit, személyes tárgyait, fényképeit, leveleit és díjait is láthatják az érdeklődők a Találkozások című kiállításon. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, a kiállítás szervezője és egyik kurátora a címmel is szeretné érzékeltetni, hogy aki találkozhatott a költővel, annak ez az élmény egy életre meghatározó emléke maradt.

E találkozásokból elevenítettek fel keddenként néhányat: jeles művészek – Melocco Miklós, Magyar Corvin-lánccal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szobrászművész; Gryllus Dániel, Kossuth-díjas magyar zeneszerző, előadóművész; valamint Faragó Laura, Kossuth- és Magyar Örökség díjas énekművész, népdalénekes – emlékeztek a költővel való személyes találkozásaikra.

„Feltétlenül ajánljuk ezt a kiállítást azok figyelmébe, akik tisztelték, szerették e kivételes tehetségű és megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségű magyar költőt.” Egyben megtekinthetik a kiállítás és a tabáni lakóháza közelében nemrégiben felavatott emlékkövet, Csák Attila szobrászművész alkotását is – írja ismertetőjében Gréczi László, köszönetet mondva a kiállítás ötletgazdájának, Nagy Gábor Tamásnak.

A Találkozások című kiállítás megtekinthető keddtől szombatig 14 és 18 óra között a Tabánban található Virág Benedek Házban (Budapest I. kerület, Döbrentei utca 9.).

Fotó: Orosz Imre

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria