Nyáry Éva: „Egy pillanat az örökkévalóságból” – Nyáry Ernő bagdadi érsek élete

A bedeghi és berencsi gróf Nyáry Ernő Károly Albert az egyik legősibb magyar családba született, hat testvére volt. A szülők élénk társadalmi életet éltek, pozsonyi kastélyukban sok vendég fordult meg. A gyermekeket magántanárok tanították nyelvekre, etikettre, zongorázni, teniszezni. A család életének szerves része volt a közös muzsikálás.

A kötet szerint Nyáry Ernő már gyermekkorában tanújelét adta Istenhez és az Egyházhoz való vonzódásának, lelkiekben gazdag életet élt. Középiskoláit Nagyszombatban, Pécsett és Vácott végezte, majd a bécsi külkereskedelmi főiskolán tanult. 1928–1930-ban a csehszlovák hadseregben katonáskodott. Rövid ideig Párizsban egy kereskedelmi vállalat alkalmazottjaként dolgozott. Elegáns, jóképű, intelligens férfi volt, a főnök lányának, Jacqueline-nak is megtetszett. Nyáry Károly azonban egy Lourdes-ban tett zarándokútja során, spanyol zarándokokkal találkozva, föltette magának a kérdést: „Hová tartok?”. Itt érezte meg először: „Velem van a Jóisten, Szűz Mária, az angyalok és a szentek.”

Lourdes-ban kötelezte el magát Isten szolgálata mellett. A későbbiekben segítette őt egy prágai jezsuita atya is, az innsbrucki papi szeminárium régense, de mindenekfelett a konnersreuthi plébános és a stigmatizált, természetfeletti képességekkel megáldott Neumann Teréz is. A vele folytatott beszélgetés szilárdította meg elhatározását, hogy a papi hivatást válassza. Az innsbrucki szemináriumban lett kispap, 1937-ben szentelték pappá. Még előtte, miután szakított szerelmével, Jacqueline-nal, 1932-ben belépett a kármelita rendbe, és az avoni rendházban élt, ahol 1939-ben házfőnök lett.

Nyáry Éva nagybátyja életrajzából kiemeli, hogy a II. világháborúban a németek megszállták Franciaország jelentős részét. Avonból már akkor sokan elmenekültek – így a kármelita szerzetesek is –, mielőtt a német csapatok elfoglalták volna a várost. Nyáry Ernő azonban maradt, és házfőnökként megígérte menekülő rendtársainak, hogy épségben megőrzi a kolostort. Teljesen egyedül maradt. A jövőtől félve Istenhez fordult, s imádságban töltötte napjait.

Egyik este, amikor vacsoráját éppen, hogy befejezte, csöngettek a kolostor ajtaján. Egy fiatal zsidó nő állt a rendház előtt gyermekével együtt, akit szorosan magához ölelt. Sírva könyörgött az atyának, hogy engedje be őket, és nyújtson számukra menedéket. Nyáry Éva szerint Ernő atya ekkor komoly dilemma előtt állt. Tisztában volt azzal, hogyha segít a síró asszonynak és gyermekének, az ő élete is veszélybe kerül, és a németek a kolostort is feldúlhatják. Közben azonban arra gondolt: nem tudna élni azzal a tudattal, hogy nem mentett meg valakit, akit ugyan veszélyek vállalásával, de megkímélhetett volna a szenvedésektől. El sem tudta volna képzelni, hogy ne tegyen meg mindent, amit emberi-papi erkölcse diktált. Befogadta az asszonyt és gyermekét, majd ezt követően még sok üldözött zsidó személyt is. Kolostora a francia ellenállás egyik bázisa, a nácik elől menekülő zsidó gyerekek és szüleik búvóhelye volt. Nyáry Ernő helytállását „második hazája” legértékesebb kitüntetésével, a Francia Köztársaság Becsületrendjével hálálta meg, amelynek piros szalagját civilje kabáthajtókáján haláláig viselte.

Nyáry Ernőt XII. Piusz pápa 1954-ben nevezte ki a bagdadi misszió élére. A mintegy 12 milliós Irakban három és fél ezren tartoztak az általa vezetett misszióhoz. VI. Pál pápa 1971-ben bagdadi apostoli kormányzóvá, 1972-ben bagdadi (latin) érsekké emelte a kármelita szerzetest. Nyáry Éva életrajzából kiderül, hogy nagybátyja főpásztorként templomot, zárdát, püspöki palotát építtetett, és megszervezte a katolikus oktatást. A Szent Józsefnek szentelt iskola Bagdad legjobb és legmodernebb iskoláinak egyike lett. A diákok többsége keresztény volt, és a teljes személyzet is. Alkalmaztak azonban egy muszlim tanítónőt is, azzal a feladattal, hogy a misszióban tanuló hittársait a Korán tanaira oktassa és imádkozzon velük.

Nyáry Ernő 1983-ban vonult nyugalomba, Bagdadot 1986-ban hagyta el. Mielőtt végleg visszavonult volna avoni cellájába, végiglátogatta azokat a városokat, ahol tanult és tanított Franciaországban, Ausztriában és Magyarországon. Hazautazott a Felvidékre is, elbúcsúzott családjától. Visszatérve Avonba, 1987. augusztus 21-én adta vissza lelkét Teremtőjének.

A kötetből kiviláglik: Nyáry Ernő önmagát egész életében a Katolikus Egyház engedelmes fiának tartotta. Olyan szerzetes papnak, akinek fő gondja az emberek, elsősorban a szenvedők élete, azoké, akik nehéz helyzetben vannak. Minden szempontból hűséges hordozója volt Krisztus tanításának és az Egyház tradíciójának. A békesség és a szeretet szellemében törekedett a különböző egyházak közötti egyetértésre.

A kötethez III. Gregorius, Antiochia és az egész Kelet, Alexandria és Jeruzsálem korábbi pátriárkája írt előszót, idézve Nyáry érseket, aki szerint a háborúk Isten tagadásának bizonyítékai a világtörténelemben: „Az emberiség sohasem fog megélni és önmagát megtalálni Isten és erkölcsi rend nélkül!” III. Gregorius kívánsága: „Bárcsak ennek a magyar kármelitának a példája segítene a mai muzulmánoknak, keresztényeknek és más irakiaknak, hogy békés életet találjanak együtt szülőföldjükön, ami nagyban hozzájárulna az oly nagyon szükséges békéhez az egész Közel-Keleten. Imádkozzunk ezért!”

Nyáry Éva: „Egy pillanat az örökkévalóságból” – Nyáry Ernő bagdadi érsek élete
Xlibris Kiadó

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír