Ő a jobbik felem – Újra megjelent Gyökössy Endre házasságról és családról szóló népszerű kötete

Kultúra – 2018. december 5., szerda | 21:05

A nagy érdeklődésre tekintettel a Magyar Kurír „Új Ember Kiadványok” sorozatában advent kezdetére időzítve újra megjelentettük Gyökössy Endre népszerű, „Ketten – hármasban, Házasság- és családlélektan” című kötetét.

Gyökössy Endre a házasságról és családról szóló írásait, előadásait tartalmazó kötet az Új Ember kiadványaként öt kiadást ért meg. A Magyar Kurír gondozásában most megjelent kötet immár a hatodik, javított kiadás.

„A házasság a férfi és a nő életének ilyen új formája, s ebben élhetik meg életük együttes, szép kalandját: a házasság nagy drámáját. Ha ez sikerül, a házasság kis drámái elviselhetőkké, föloldottakká válnak. Ezt élte át és fejezte ki az a fiatal házaspár minden szavával, mozdulatával: egy új egységben egyek, amelyben a férfi a fej, aki találékony, előretekint, vezet, lendít, utat hasít, s mindezt szívesen teszi, anélkül, hogy a nőn uralkodnék. S nem ilyen férfi után vágyik-e minden nőies nő? Igen: egy testté lettek, amelyben Éva inkább a szív, amely ellátja a fejet vérrel: melegséggel, lüktető élettel, anélkül, hogy más volta és szabadsága megszűnnék, vagy sajátos egyéniségéről lemondana. Miért is tenné? A legtöbbször önálló, dolgozó nő. De vajon nem ilyen okos és mégis szív-asszonyt keres minden férfias férfi? Nem erre célzott Ádám, amikor azt mondta Évájáról: ő a jobbik felem? Nem ezt fejezi ki a magyar feleség szó?”

Gyökössy Endre népszerű, Ketten – hármasban című könyvéből idéztünk. A kötet alcíme Házasság- és családlélektan. Bandi bácsi – mert sokan így ismerték – lélekkel, szívvel és szakértelemmel járja körül a házasság és a család kérdéskörét. Ír a megismerkedésről, a párválasztásról és arról is, hogy mi gátolhatja az összeilleszkedést és hogyan lehet úrrá lenni az első évek problémáin. Kitér a házasság három válságidőszakára is, ami azért is lehet nagy segítség a pároknak, mert ami nem ér váratlanul, annak a hatása sem lesz olyan nagy. A könyv második részében a családról elhangzott előadásaiból olvashatunk néhányat. Itt találjuk a következőket: „Ha reménytelenül diagnosztizálunk a családról, akkor nem lesz terápiánk. Ám már maga a reménység is terápia, ha igazi reménység. Hogyan mondja Jézus? »Legyen a te hited szerint.« Ám ez fordítva is igaz: hitetlenségünk és hitetlenkedésünk szerint is alakulhat családunk jövője.”

Gyökössy Endre: „Ketten – hármasban, Házasság- és családlélektan” című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria