Olyan lett, mint egy kis ékszerdoboz – Hamarosan befejeződik az esztergomi kerektemplom felújítása

Kultúra – 2018. október 16., kedd | 18:15

Várhatóan október végére befejeződik a kerektemplomként ismert esztergomi Szent Anna-templom felújítása, amely 2015. január végén kezdődött meg.

A renoválásra nagy szükség volt, ugyanis már több helyen potyogott a vakolat az épületről, a tolószékes bejárónál szinte életveszélyes volt a helyzet; a tetőszerkezet több helyen is beázott a rézlemezek hiányos átfedése miatt.


A felújítás során először szigetelték a lábazatot, majd újrafestették a homlokzatot és felújították a sekrestye tetőszerkezetét. 2016-ban legfőképpen a tetőzet felső részén dolgoztak kívül-belül.


Érdekesség, hogy a kiskupola a II. világháború idején találatot kapott, és azóta egy 15 centiméteres lyuk tátongott rajta. A sérülést és a kupolát az évtizedek során többször is toldozták-foltozták, de csak a mostani végleges javításkor pántolták körbe laposacéllal. Emellett új faszerkezetet is készítettek, ugyanis a szarufák hetven százaléka nagyon rossz állapotban volt. A kupolán belül közben zajlott a falfreskók restaurálása, amire nagy volt szükség a kopások és a beázások okozta sérülések miatt.


Mindeközben elkezdődött a harangtornyok felújítása is: a faszerkezetek teljes cseréjét az új rézlemezfedés felrakása követte, majd megújult a templom előcsarnoka. 2018-ban újra nagy lendületet vett a munka, a nagykupolát is újjáépítették, melynek keretében a faváz több mint felét kicserélték, és aranyszínű vörösréz lemezeket helyeztek fel a patinától megzöldült régiek helyére. A munkálatok léptékét jól mutatja, hogy a kupola mérete mintegy 1970 négyzetmétert tesz ki. Szintén idén került sor a templom külső festésére is.


A kerektemplomon dolgozó kivitelező közel negyven éve újít fel szakrális épületeket Esztergomban és a város környékén. Tehetségüket dicséri többek között a vízivárosi templom két tornyának pár évvel ezelőtti felújítása, de dolgoztak a Szent Anna-templom mellett az érseki palota Duna felé néző homlokzatán, továbbá a Keresztény Múzeum nyugati oldalán is.

A felújítás állami, pályázati és egyházmegyei finanszírozással valósult meg.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila, Thaler Tamás, Fortepan

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria