Órigenész: Kommentár János evangéliumához

A Kommentár János evangéliumához az első ránk maradt újszövetségi magyarázat, amely óriási hatást gyakorolt az elmúlt két évezred értelmezőire. Órigenész hosszú éveken át dolgozott ezen a monumentális művén – 32 könyvben, a Jn 13,33 versig tárgyalja a kedvenc tanítvány evangéliumát.

Elemzése szerint az Üdvözítő Krisztus azért lett az emberek világossága, mert a bűntől elvakultak számára szükség volt a sötétségben fénylő világosságra, és hogy a sötétség ne fogja el őt. „Hiszen ha nem lettek volna a sötétségben az emberek, talán nem is lett volna az emberek világossága.” Az ókori teológus kifejti: Jézus Krisztus az emberek iránti szeretetével magára vette értünk a halált, és ezért „egyedül az Atya az, akiben semmiféle sötétség sincsen”, Krisztus viszont, az emberek iránti jótéteménye által, átvállalta magára a mi sötétségünket, hogy az ereje révén megsemmisítse a halálunkat és eltüntesse a lelkünket beborító sötétséget, beteljesítendő Izajás próféta szavait: „A sötétségben ülő nép nagy világosságot lát.” Órigenész hozzáfűzi: az a világosság, amely az Igében volt, „a mi lelkünk sötétségében fénylik, és idegenként tartózkodik ott, ahol eme sötétség világának urai vannak”. Ők azok, akik a többi embert a sötétség fenntartásával és elterjedésével akarják leigázni, és azok ellen harcolnak, akik, bár megvilágosodtak, utána nem maradtak teljesen olyanok, hogy kiérdemelhették volna a világosság fiai címet. Az, hogy a sötétség üldözte és mindmáig üldözi a világosságot, egyértelmű az Üdvözítő és az ő tanítására igent mondók szenvedéseiből is.

Órigenész magyarázata szerint természetes, hogy a megtestesült Krisztus emberként és Istenként is beszélt. Amikor azt mondja: „… de most kerestek, mert meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek az igazságot mondtam” (8,40), akkor az, akit a zsidó főpapok meg akartak ölni, nyilvánvalóan nem Isten, hanem ember. Amikor viszont kinyilatkoztatja: „Én és az Atya egy vagyunk” (10,30), „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (14,6), akkor nem arról az emberről tanít, aki folyamatosan életveszélyben van, hanem az istenségről.

Az ókori egyháztanító szerint, amikor Jézus azt mondja: „Ti az ördögatyától vagytok, és atyátok vágyait akarjátok cselekedni” (8,44), nem csupán az ördögtől valóknak címezi szavait, hanem mindenkinek. Minden fiú a saját apja vágyait akarja cselekedni, az ő atyja tetteit cselekszi. Ezért az Üdvözítő is „a maga Atyja vágyait akarja cselekedni, és a maga Atyja tetteit cselekszi.” És a bűn embere, a kárhozat fia is ezt teszi. A mi esetünkben is, az emberekében, „a dolgok feltétlenül vagy az Istenéi, vagy pedig az ördögéi, és amit cselekedni akarunk, az vagy a mennyei jó Atyánk vágya, vagy pedig az ő ellenségének, az ördögnek a vágyai.” Ha az Isten tetteit cselekedjük, és az ő vágyát akarjuk cselekedni, akkor az Isten fiai vagyunk, másfelől pedig, ha az ördög tetteit tesszük, és azt akarjuk cselekedni, amire ő vágyik, az ördögatyától vagyunk. Ne csak arra figyeljünk tehát, amit cselekszünk, hanem arra is, hogy mit akarunk. Hiszen ahhoz, hogy az ördög fiai legyünk, elég annyi, hogy az ő vágyait akarjuk cselekedni. Órigenész minden gonosz és csaló szellemet hazugnak tart, mert ezek mindegyike saját kútfőből szól, és abból, ami egyáltalán nem az Istentől való. Az ő hazug atyjuk pedig az ördög. Ezzel szemben, amikor a Szentlélek vagy angyali szellem szól, nem saját kútfőből szólnak, hanem az Igazság és a Bölcsesség szavából, ami világos a János-evangéliumból is, ahol a Vigasztalóról beszél Jézus, és azt mondja: „Az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek” (16,14).

Az utolsó vers, amit az egyházatya elemzett, Jézus tanítványaihoz intézett szavai a búcsúvacsorán: „Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek” (13,33). A tanítványok sírtak és jajgattak emiatt, ám szomorúságuk örömre fordult, amikor beteljesedett az ígéret: „majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem”. Órigenész kiemeli, hogy Jézust keresni annyit tesz, „mint az Igét, a Bölcsességet, az Igazságosságot, az Igazságot, az Isten Erejét keresni, mert mindez Krisztus”. Jézusnak az utolsó vacsorán idézett szavai után a tanítványok, még ha követni akarták is volna az Igét, és megvallani őt anélkül, hogy megbotránkoznának benne, ezt nem tudták megtenni akkor, a Lélek ugyanis még nem volt megadva, mert Jézus nem dicsőült meg, és senki sem mondhatja, „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által, ahogyan azt Pál apostol Korintusiakhoz írt első levelében olvashatjuk.

Az Ige pedig a maga útján megy, és az követi őt, aki felfogja az Igét. „Nem képes viszont követni őt az, aki nincs felkészülve arra, hogy határozottan lépdeljen nyomában, mivel az Ige azokat kalauzolja a saját Atyjához, akik mindent megtesznek azért, hogy képesek legyenek követni és megérteni őt”, egészen addig, míg a zsoltáros szavaival azt nem mondhatják Krisztusnak: „Lelkem utánad szegődött” (Zsolt 63 (62), 9).

Órigenész: Kommentár János evangéliumához
Kairosz Kiadó 2017
Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta: Somos Róbert

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír