Ötezer év emlékei a budapesti Irgalmasrendi Kórház alatt

Kultúra – 2019. augusztus 7., szerda | 10:53

A Budapesti Történeti Múzeum az Irgalmasrendi Kórház területén folyó ásatások eddigi eredményeit osztotta meg a napokban régészeti témájú weboldalán.

Az Irgalmasrendi Kórház udvarán folyó ásatás során mind sokszínűbb kép bontakozik ki a hőforrások és a Dunapart közelségében lévő terület történetéről.

A mai Irgalmasrendi Kórház U alaprajzú főépülete a múlt századfordulón épült, azonban a rendnek nem ez az első egészségügyi intézménye a területen. Korábbi, a 19. század elején épült kórházuk maradványait az udvar déli részén azonosították a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei, akik néhány héttel ezelőtt kezdték meg a terület teljes, gyakorlatilag altalajig szóló feltárását Bencze Zoltán, Fényes Gabriella és Kurunczi Mónika vezetésével.

Az elmúlt két évszázad kórháztörténeti leletanyaga alatt (a feltöltésben nagyon sok orvosságos üveget találtak, elsősorban a 19. századból) a középkori emlékek közül egyelőre egy észak–déli irányú útfelület, illetve egy attól keletre, a Duna felé álló épület maradványai tűnnek a legjelentősebbnek. Mivel ezen a szakaszon lehetett a középkori forrásokból ismert révátkelő, illetve egy kikötő, talán ahhoz tartozhattak ezek az emlékek – az iszapos rétegek arról tanúskodnak, hogy a korszakban a mainál nyugatabbra, az Árpád fejedelem útja táján lehetett a folyó partja. Az út nagy forgalmáról a mellette talált pénzérmék és patkók tanúskodnak, az épületbe betérők kényelmét pedig kemence szolgálhatta. Feltárták egy később, már az épületen kívül készült kemence maradványát is.

A területen kétszeresen is fontos volt a víz: a Duna, valamint a közelben lévő hőforrások is, amelyekről a 12. századtól ismert nevét, a Felhévízt kapta (korábban, a 11. században Gézavására néven ismerhették). Bár az észak–déli irányú, teljes szélességében még nem ismert útnak nem volt antik előzménye (a limesút nyugatabbra futhatott), római kori leletanyag is előkerült, illetve vannak olyan falak, amelyeket egyelőre nem lehet datálni. A római leletanyag elsősorban a terület 2–3. századbeli használatáról tanúskodik, bár van 4. századi érme is.

A legmélyebb ásatási szelvényben kagylóhéjakra, illetve neolit kerámiaanyagra bukkantak, amelyek arról tanúskodnak, hogy már ötezer évvel ezelőtt is rendszeresen megfordultak emberek ezen a területen.

Forrás és fotó: Régészet.Aquincum.hu/Budapesti Történeti Múzeum

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria