Pázmányos régészek sikere – Díjat nyert a balatonszemesi pálos kolostor feltárásáról szóló film

Kultúra – 2022. június 15., szerda | 14:15

Az építészet kategória különdíját nyerte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) régészeinek filmje a május 11–13-ig megrendezett 9. Savaria Filmszemlén. A dokumentumfilm a balatonszemesi Barát-dűlőn, a Zsigmond-kori pálos kolostor romjainál végzett kutatásokat mutatja be.

A Balatonszemesen élők mindig is tudni vélték, hogy a falutól délre, a közeli erdőben magasodó domboldalon régen pálos szerzetesek éltek. Talán nincs is olyan helybéli, aki gyerekkorában iskolai kirándulás alkalmával vagy egyszerűen csak a kalandvágytól hajtva ne kereste volna az erdőben a remeték nyomait. A 21. századra azonban a kolostor emléke elhalványult.

Sebestyén Erzsébet – a szomszédos településen, Telekiben létrehozott Ordoszi Napsugár Alapítvány alapítója – 2009-ben indult el, hogy felkeresse az egykori kolostor feltételezett helyét. A hosszú gyalogtúra során egy meredek domb természetes teraszára érve, a földfelszínen az egykori pálos jelenlét nyomaira bukkant: apró tégladarabokat és kis faragott kőtöredéket talált. Erzsébetet megragadta a táj szépsége és nyugalma. Elhatározta, hogy létrehoz egy emlékhelyet a balatonszemesi Barát-dűlő egykori remetéinek és a magyar pálos rend szellemiségének tiszteletére.

Az elképzelést cselekvés – egyeztetés, engedélyeztetési eljárások sora – követte. 2012. augusztus 18-án sokan vágtak neki az erdőnek, hogy felkeressék azt a helyet, ahol évszázadokig állt a balatoni tájat ékesítő, Mindszent nevet viselő pálos kolostor. Jeles alkalom miatt keltek útra: Bátor Botond, a pálos rend tartományfőnöke megszentelte az alapítvány támogatásával létrehozott emlékhelyet.

Erzsébet azonban úgy érezte, többet is tehetne. Tárgyalásokba kezdett az illetékes hatóságokkal, melynek eredményeként a PPKE BTK Régészettudományi Intézete 2014-ben egy tervásatás keretében munkához látott a Balatonszemes feletti erdőben az egykori pálos kolostor nyomait keresve.

Az intézet – melynek fő profilja az egyházi emlékek feltárása és kutatása – nemrég készült dokumentumfilmje segítségével rendkívül izgalmas nyomozásra invitálja az érdeklődőket. Az egykori templom és rendház alapjait a szemünk láttára bontják ki a földből az egyetem régészei, hallgatók és oktatók és önkéntesek, akiknek nem volt egyszerű dolguk: a feltárás megkezdésekor igen kevés információ állt rendelkezésükre a lelőhelyről, mert a hazai pálos építészeti emlékekre jellemző módon a szemesi Mindszent-kolostorról is csak kevés hiteles forrás maradt fenn. Az alapítás idejét sem lehet pontosan tudni, mindössze annyi bizonyos, hogy az első ismert írott forrás 1325 körüli.

Az első török támadás 1542 nyarán érte a kolostort, az 1555-ös hadjárat következtében pedig teljesen megszűnt itt a szerzetesi élet. Az épületről ezt követően csak egy 18. századi forrás tesz említést, amelyből kiderül, hogy 1744-ben a templom és a rendház legtöbb fala még állt, ahogyan a sekrestye mellett a torony is. Hogy mi történt ezek után, amikor a helyiek, kincsvadászok és hobbirégészek kezdték bolygatni a helyszínt? A film lépésről lépésre vezeti a nézőt, aki így egyre többet tudhat meg magáról a pálos kolostorról és a magyar alapítású szerzetesrend történetéről is.

A filmmel az alkotók a 2020-ban elhunyt Török József egyháztörténész, teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának oktatója és a pálos rendtörténet nemzetközi hírű kutatója, valamint a 2018-ban elhunyt Sebestyén Erzsébet, az Ordoszi Napsugár Alapítvány alapítójának emléke előtt is tisztelegnek.

A 9. Savaria Filmszemlén az építészet kategória különdíjában részesült dokumentumfilm alább megtekinthető:

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria