Rekonstruálták Raffaello arcvonásait – 500 éve halt meg a reneszánsz mester

Kultúra – 2020. augusztus 11., kedd | 17:44

A római Tor Vergata Egyetem kutatói elkészítették a reneszánsz festő, Raffaello Sanzio arcának háromdimenziós rekonstrukcióját, egyben fényt derítettek végső nyughelyének rejtélyére.

Raffaello 1520-ban, 37 éves korában halt meg. Sírját a római Panteonban egész évben egy szál vörös rózsa jelzi. A mester sírját 1833-ban XVI. Gergely pápa utasítására kibontották, és földi maradványait márványszarkofágba helyezték. Ekkor koponyájáról gipszmintát készítettek. A szakértők azonban nem voltak biztosak abban, hogy a földi maradványok valóban a mesteréi, mivel a sír feltárásakor más teljes és részleges csontvázakat is találtak. Több csontváz a festő diákjainak földi maradványa volt, számosat azonban nem tudtak azonosítani.

Önarckép

A világ idén ünnepli a reneszánsz mester halálának 500. évfordulóját. Ennek apropóján készítették el az egyetemi kutatók a gipszminta 3D-s rekonstrukcióját. Az arcrekonstrukció egyezik a Raffaellóról más festők által készített portrékkal, csakúgy mint a mester önarcképeivel – közölte Mattia Falconi molekuláris biológus az AFP francia hírügynökséggel. – Először van konkrét bizonyítékunk arról, hogy az 1833-ban exhumált csontváz Raffaellóé.

A háromdimenziós rekonstrukció ugyan csak 80 százalékban adja vissza az eredeti arcot, de a kutatók szerint nem kétséges az eredmény. Nem hasonlít azokra a diákokra, akiket tudjuk, hogy itt temettek el, és puszta véletlen lenne, ha egy idegen ember ennyire hasonlítana rá – magyarázta Mattia Falconi.

Falconi elmondta, hogy az arc részei közül egyedül a füleket nem tudták rekonstruálni, de szerencsére Raffaellónak hosszú haja volt, amely eltakarta füleit. A kutató szerint az, hogy megerősítést nyert, hogy a csontváz a mesteré, megnyitja az utat annak elemzése előtt, hogy meghatározzák, milyen színű volt Raffaello haja és szeme.

A kutatók a rekonstrukcióról írt tanulmányukat a Nature című tudományos folyóiratban fogják publikálni.

Forrás: MTI

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala; Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Önarckép