Restaurálták az abaújszolnoki antependiumot

A Képzőművészeti Egyetem negyedéves festő-restaurátor szakos hallgatójaként Polyák Zsófiának tavalyi műtermi gyakorlata keretében egy görögkatolikus antependiumot kellett restaurálnia, amely a miskolci egyházmegye püspöki hivatalából került az egyetemre. (Az antependium – a latin szó jelentése: ’előfüggöny’ – az oltár törzsét takaró lepel; oltárelő – a szerk.) A most restaurált festmény az 1895-ben épült abaújszolnoki görögkatolikus Keresztelő Szent János fejevétele templom oltárának elülső részén helyezkedhetett el. Eredetileg a falu korábbi fatemplomában volt fellelhető, ami ma már nem áll.

A festményen sem szignó, sem évszám nincs, így a kormeghatározásban Domonkos László viselet- és Terdik Szilveszter művészettörténész volt a restaurátor segítségére. A rokokó ruházatok alapján a keletkezés 1730 és 1770 közé datálható, de ez az intervallum művészettörténeti szempontból az 1750 és 1770 közötti időszakra szűkíthető.

A kép átvételi állapota
(méret: 60,3 cm × 135 cm, továbbá a magasságból
hátrahajtva felül 8 cm, alul 9 cm)

A festmény Keresztelő Szent János életét ábrázolja egy nagy középső jelenet és az ezt körbevevő négy kisebb méretű medalionon keresztül (Keresztelő Szent János születésének hírül adása Zakariásnak, a szent születése, Heródes figyelmeztetése és végül János lefejezése a börtönben). A főjeleneten a szentet látjuk, amint Krisztusra mutat, és ezt mondja: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” (Jn 1,29–30)

A jeleneteket faragványra emlékeztető aranyozott ornamentikaimitáció veszi körül, ami sajnos erősen megkopott, elvesztve a térbeliség látszatát. Emiatt Polyák Zsófia tanáraival úgy döntött, hogy rekonstruálják a látványt. A festésmódra laza, oldott ecsetkezelés jellemző. A kép egészén előtűnik a vászon struktúrája, az alapozó és a festékréteg egyaránt vékony, de a ruha és az arc egyes részeit vastagabban vitte fel a festő.

Az átvételi állapotot illetően az volt az egyik legnagyobb probléma, hogy a festmény alul 9 centiméterrel, felül pedig 8 centiméterrel túllógott a merev vakkereten. Ezeken a részeken szegekkel kilyukasztották, hogy a vakkerethez erősítsék. A vakkeret mérete nem illeszkedett a tárgyhoz, ez hozzájárult a festmény károsodásához, ezért ezt el kellett távolítani, és egy új, ékelhető, keresztmerevítővel ellátott korszerűbb keretre helyezte át a restaurátor. A visszahajtott képet a díszkeretbe helyezése után lakkozták – mivel a visszahajtott részeken nem volt lakkréteg –, valamint a díszkeret utólagos aranyozásának munkálatai is nyomot hagytak a festményen.

A Krisztus-arcot követő átszívódás
a hátoldali tisztítás előtt és az újralakkozás után

A szemrevételezést fototechnikai vizsgálatok követték (infravörös-, UV lumineszcens, súrlófényes és röntgen radiográfiás felvételek készítése). A restaurátorhallgató mintákat vett az alapozó-, festék- és lakkrétegek, valamint a vászon szálainak vizsgálatához. A festékrétegek ráeső fényes és a szemcsepreparátumok átmenősugaras vizsgálatának eredményei együttesen segítették a festő által használt pigmentek meghatározását, amelyet az elvégzett kémiai tesztek is alátámasztottak.

Krisztus arca és nimbusza világosabb, mint Jánosé és hátul az átszívódás következtében ki is rajzolódik. Nagyon érdekes, hogy sehol máshol nem tapasztalható ilyen formakövető átszívódás, erre a tanárok sem tudtak egyértelmű magyarázatot adni. Polyák Zsófia személy szerint ezt egy kis csodaként éltem meg. Fájó szívvel ugyan, de eltávolította ezt az úgymond „fölösleges” kötőanyagot, azért, hogy a hátulról történő szilárdítás egyenletesebb lehessen, így megfelelve a szakmai követelményeknek. A legmeglepőbb az volt, hogy év végén az újralakkozásnál Krisztus arcának a hátoldalon történő kirajzolódása ismét megjelent.

A kész állapot (a kép mérete: 77,3 cm × 135 cm)

A restaurálás során először kutatóablakokat nyitottak a megsárgult lakkréteg és a használatból adódó gyertyaviaszcseppek eltávolításához, kiválasztva a megfelelő oldószert a feltáráshoz (azaz a lakkréteg eltávolításához a teljes felületről). A hallgató a pergő részeket megerősítette, amit a hátoldal mechanikus tisztítása követett. A hordozót nedvesítéssel és vákuumasztalon történő átvasalással egyenesítette ki. A vászon fonalainak meggyengülése, a szeglyukak, valamint az egyes mechanikai sérülések nyomai miatt több helyen is szükség volt a vászon pótlására. Ezután jöhetett az alapozóréteg hiányainak szintbeli kiegészítése és az aláfestés. Az aranyozás hiányai csillámpigmenttel lettek pótolva.

Az utolsó munkafázis a lakkozás és az esztétikai kiegészítés volt, ami a legizgalmasabb feladat egy restaurátor számára, hiszen elkészül a végső állapot, és a szemek elé tárul az eredetihez a lehetőségek szerint legközelebb álló látvány, amelyet a festő is megálmodhatott. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a görögkatolikus egyház egy történelmi emlékének megőrzésében közreműködhettem – írja Polyák Zsófia.

Az év végi osztályozó kiállítást követően a festmény a miskolci görögkatolikus székesegyházba került, ahol most is megtekinthető.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír