Sakkbábuk a plafonon – Gondolatok A vezércsel című sorozatról

Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal népszerűbb volt nálunk ez a szellemi sport, talán azért is, mert a magyar sakkozók nemzetközi szinten is eredményesek voltak. A nagymesterek nevét – mint Polgár Judit, Mádl Ildikó, Portisch Lajos, Ribli Zoltán vagy Sax Gyula – ugyanúgy ismerte az ország, mint a futballistákét. A sakkolimpiákon is jól szerepeltünk, az 1978-as győzelem annak idején igazi szenzáció volt. Napjainkra mintha vesztett volna a népszerűségéből ez a játék, nem csak nálunk, hanem világviszonylatban is. Nem tudom, mikor hallottam utoljára sakkról szóló sporthírt. Ezért is vártam kíváncsian a Netflix által műsorra tűzött A vezércsel című sorozatot, melynek hősnője egy sakkozó. 

Az ötvenes évek Amerikájában járunk. Édesanyja halála után az alig kilencéves Elisabeth Harmon (Annabeth Kelly, Isla Johnston és Anya Taylor-Joy) bekerül egy árvaházba. Bár itt Jolene (Moses Ingram) személyében hamar barátra lel, mégsem érzi jól magát. A kissé rideg intézményben általában nyugalom honol, nem véletlenül, a személyzet ugyanis különféle „gyógyszerekkel” igyekszik „ellensúlyozni a gyerekek természetét”. Beth egy nap letéved a pincébe, ahol egy idős férfi egyedül üldögélve egy sakktáblára mered. Bethnek némi huzavona után sikerül rávennie Mr. Shaibelt (Bill Camp), hogy tanítsa meg neki a lépéseket. A kislány nagyon gyorsan tanul, néhány heti gyakorlás után már rendszeresen legyőzi mesterét. Beth egyre jobban belemerül a játék rejtelmeibe, főleg azután válik szinte függővé, hogy egy szimultán partin a közeli gimnázium sakk-klubjának minden tagja felett diadalmaskodik. Esténként – a szedett gyógyszer hatásaként – hatalmas sakkbábukat vizionál a mennyezetre, ezek segítségével fejleszti tökélyre a tudását. 

Beth élete néhány év múlva nem várt fordulatot vesz, a Wheatley házaspár ugyanis örökbe fogadja. Alma, a feleség (Marielle Heller) – aki férje távolléte miatt komoly anyagi gondokkal küzd – hamar felismeri a kislány tehetségében rejlő lehetőségeket. Beth pénzdíjas bajnokságokon indul, először csak a városban, majd egész Amerikában, melyeket egymás után megnyer. 

Egy autóversenyző vagy egy bokszoló életéről azért érdemes filmet forgatni, mert a bemutatott sport is látványos és izgalmas. Sakkozóról viszont rendkívül ritkán készül film, hiszen a sakkról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy lélegzetelállítóan akciódús volna, biztosan nem. A Walter Tevis regénye alapján készült sorozat mégis rabul ejti a nézőt. Még azok is érdeklődve követhetik Beth sakkpartijait, akik nem is értenek ehhez a játékhoz, mint például én. Mindez annak is köszönhető, hogy az alkotók – Scott Frank és Allan Scott – aprólékos pontossággal varázsolják elénk az ötvenes-hatvanas évek hangulatát. Bár Elisabeth Harmon kitalált személy, az akkori sakkélet ábrázolása hitelesnek tűnik. Az Egyesült Államokban annak idején a sakk nem tartozott a kiváltságos sportok közé, ellentétben például a Szovjetunióval, amely csakúgy ontotta magából a kivételes tehetségeket. (A sakkvilágbajnokságokat és -olimpiákat évtizedeken keresztül a szovjet/orosz versenyzők nyerték. Számunkra ezért különleges, hogy az 1952-től ötven éven át tartó egyeduralmukat – legalábbis ami a hivatalos rendezéseket illeti – Bobby Fischer világbajnoki címe mellett csak a magyar sakkolimpiai győzelem szakította meg.) Beth egyik versenyről a másikra jár, először az Egyesült Államokat, majd a világot is meghódítja. A legnagyobb, természetesen orosz ellenfél, Vaszilij Borgov (Marcin Dorociński) azonban, úgy tűnik, még neki is túl nagy falat… 

Ám a sok győzelemnek árnyoldala is van. Beth képtelen megszabadulni a gyerekkorban szedett gyógyszertől, ráadásul az alkoholt sem veti meg. Egyedi, kiszámíthatatlan játékstílusa csak akkor működik, ha némiképp módosítja a tudatállapotát. Beth látszólag könnyedén veszi az akadályokat, egyre jobb sakkozókat győz le, de közben érzi, hogy a legnagyobb ellenfél nem az, aki szemben ül vele, hanem aki nap mint nap visszanéz rá a tükörből. 

A vezércsel című sorozat a sakk egyedi ábrázolásán túl azért is ajánlható, mert – anélkül, hogy elszakadna a valóságtól – mindvégig reményteli marad. Tragédiákkal terhelt korunkban, amikor a sorozatok leginkább a borzalmak bemutatásában szeretnék felülmúlni konkurenseiket – melyektől csak még rosszabbul érezzük magunkat a bőrünkben –, ez nem is lebecsülendő. Bár Beth valóban Isten áldotta tehetség, ez korántsem jelenti azt, hogy ne kellene megküzdenie a sikerért. Nincs olyan sakkszakkönyv, amit el ne olvasna, a mérkőzésekre pedig minden erejét megfeszítve készül. A sorozat legfontosabb üzenete azonban nem a sakkról szól. Nincs olyan helyzet, legyen az bármily kétségbeejtő is, amikor ne lépne Beth mellé valaki. Az árvaházban Jolene tartja benne a lelket, majd a nevelőanyja segít neki, később egy városi barát (Harry Melling) jóindulatára támaszkodhat, a versenyek során pedig elsősorban egy újságíró (Jacob Fortune-Lloyd) és egy sakkbajnok (Thomas Brodie-Sangster) támogatja. 

A sakkra visszatérve: a sorozat nálunk azért is tarthat számot érdeklődésre, mert 2024-ben Magyarország rendezheti meg a sakkolimpiát.

Fotó: Netflix

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.