Evangelizáció, színházzal – Beszélgetés a Sótonyi házaspárral

Kultúra – 2022. július 23., szombat | 19:50

A Pasaréti Közösségi Házban június 25-én a helyi színjátszó kör óriási sikerrel mutatta be Meskó Zsolt rendezésében az általa írt Jöjj és láss! című egyfelvonásos színművet, amely Boldog Batthyány-Strattmann László életének első színpadi feldolgozása.

A szegények orvosát Sótonyi Gergely, feleségét, Coreth Mária Teréziát, azaz Mizlt Sótonyiné Prevoz Cecília játszotta. A két főszereplő az életben is egy párt alkot, négy gyermekük közül kettő, Cili és Emese játszottak is a darabban.

– Mikor és hol hallottak először Batthyány-Strattmann Lászlóról és feleségéről?

Sótonyi Gergely: Orvoscsaládban nőttem fel, édesapám és a bátyám is orvosok, így korán megismerkedtem Semmelweis Ignác és Batthyány-Strattmann László életével. Sokat segített a szerepem alakításában, hogy ilyen szellemiségű-lelkiségű gyógyítóknak tartom a családomban lévő orvosokat is. Batthyány-Strattmann László nagyon alázatos, szerény ember volt, nem törtető, nem karrierista. Mély istenszeretet jellemezte, empátiával fordult a betegekhez. A családi életéről viszont korábban csak annyit tudtam, hogy sok gyermeke volt. A feleségéről, Coreth Máriáról csak keveset hallottam.

Sótonyiné Prevoz Cecília: Én sem nagyon ismertem azelőtt Mizlt, és csak a negyedik előadásra állt össze bennem igazán a személyisége. Ekkor kezdtem teljesen átérezni, mit is tettek ők ketten a férjével, honnan indultak, mennyi akadállyal kellett megküzdeniük a közös útjuk során. Mizl nagyon sokrétű személyiség volt. Biztos háttérként állt a férje mögött, mindenben támogatta. Bármerre sodorta is őket az élet, soha nem ijedt meg a kihívásoktól. Már a darab elején, amikor az újdonsült férj azt mondja, jó volna, ha reggelente közösen vennének részt a szentmisén, Mizl hozzáteszi: rendben, de ő zsolozsmázni is szokott. Később, amikor a férje már híres orvos, tudatja vele, hogy megtanulta, mit kell tennie egy asszisztensnőnek, és attól kezdve a legfőbb segítője lesz. Az ő ötlete volt az is, hogy kórházat nyissanak, aztán pedig óvodát az ott dolgozók gyermekeinek. Mindvégig inspiráló erőként állt a férje mellett.

– A korabeli dokumentumok alapján – és Meskó Zsolt darabja is ráerősít erre – Battyhány-Strattmann László és Coreth Mária között mindvégig nagy volt a szerelem. Megmutatkozott ez a tizenegy gyerekükhöz fűződő viszonyukban is, harmónia és derű jellemezte a családi életüket.

S. G.: A húszévesen, heveny vakbélgyulladásban elhunyt elsőszülöttjük, Ödön úgy fogalmazott a naplójában: a mi szüleink nem olyan „zérók”, mint más szülők. Ez sajnos nagyon sok mai szülőre is igaz lehet.

Ödön azt is leírja: ha apám szent volt, akkor anyám is.

S. P. C.: Az ember sokszor belefárad a mindennapokba, a munkájába, a helytállásba szülőként, férjként, feleségként. Ha viszont ilyen nagyszerű embereket alakíthat a színpadon, mint a szegények orvosa és a felesége, az új lendületet ad az életének.

– Tehát mélyen megérinti az ember lelkét, ha színészként ilyen kivételes emberek bőrébe bújhat, és ez kisugárzik a hétköznapjaira is?

S. G.: Az ilyen rendkívüli személyiségek mindenképpen hatnak az alakjukat megformáló színészekre. Amatőr színjátszók vagyunk, de nagy erősségünk – és szerintem nemcsak nekünk, hanem valamennyi plébániai színjátszó körnek –, hogy nem csupán eljátsszuk az adott történetet, hanem el is hisszük, hogy amit színpadra állítunk, az igaz. Ebből a darabból is megmaradtak bennem mondatok, amelyeknek még most is a hatása alatt vagyok. Batthyány-Strattmann László állandóan ellentmond, amikor szentnek nevezik; tiltakozik, hogy ő nem szent. Az egyik jelenetben felolvas a naplójából: amikor Mizl, Ödön fiuk és ő beléptek Szent Ferenc harmadik rendjébe, nemcsak a napi kötelező ferences imát vállalták, hanem azt is, hogy Szent Ferenchez hasonlóvá válva teszik a jót a világban, és megvalósítják Jézus tanítását.

Végül is ezt teszem. Ha egy szentet követsz, akkor előbb-utóbb kisugárzik rád a fénye, és az emberek tévesen azt hiszik, hogy te is szent vagy. Közben csak tükör vagy, aki sugárzod a szentek, Jézus, Isten fényét.”

Ez gyönyörű gondolat. Teszem a jót, azt, ami másoknak is örömet szerez, és szeretettel teszem. Egy másik alkalommal László felolvas a naplójából: „A beteg Isten jóságából Cirenei Simonná tesz engem.” Milyen jó az Isten, vihetem a beteg keresztjét!

S. P. C.: Mizl alakjához visszatérve: egyrészt rendkívül praktikusan gondolkodik, hiszen rosszmájú barátnője megjegyzéseiben is meglátja a lehetőségeket, és felhasználja azokat a betegek jobb ellátása érdekében. Másrészt nagyon erős imahátteret biztosít az egész családnak és a betegeknek is. Gyakran eltűnődöm azon, hogy a nők általában két lábbal állnak a földön, felismerik a dolgokban, ami hasznavehető. Emellett azonban fontos és lehetséges kiépíteni egy bensőséges istenkapcsolatot is, aminek semmi köze a praktikumhoz. Ez a legbiztosabb háttér a mindennapi élethez.

– Batthyány-Strattmann László és Coreth Mária egész életére jellemző volt az, amit Meskó Zsolt is kiemel a darabban: a lélekben megélt istenhit. Ahogyan Szent Pál fogalmazott: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” Az istenszeretet pedig összefügg az emberszeretettel, az irgalommal, a szenvedő másik iránti együttérzéssel. Ők mindketten teljesen rábízták magukat Istenre.

S. P. C.: Az az életfeladatunk, hogy eljussunk idáig, és ez nagyon nehéz. Sokszor elgondolom, milyen könnyű a remetéknek, nincs semmi dolguk, reggeltől estig imádkoznak, könnyen eljutnak az életszentségre, hogy a Jóistenben éljenek. Visszatérő kérdés számomra, hogy én, aki Budapesten élek a négy gyerekemmel, hogyan tudom elérni ezt. A hétköznapok könnyen bedarálják az embert. Ezért is jó részt venni az ilyen kezdeményezésekben, átadni magunkat egy-egy hasonlóan fontos ügynek, mert ezek később húzóerőkké válnak az életünkben, segítenek előrébb jutni az előttünk álló feladatainkban. Nap mint nap azon dolgozom, hogy továbblépjek ezen a téren, de ehhez szükség van a Mizlhez hasonló példákra és átélésekre.

S. G.: Batthyány-Strattmann számára meghatározó a nagyon erős ferences kötődése. Szent Ferencben és benne közös, hogy mindketten nagyon szerették a Jóistent. Batthyányban már gyermekkorában ott élt a vágy, hogy orvos legyen. Később nagy kitérőket tett, végül azonban mégiscsak elvezette őt a Jóisten erre a hivatásra. Szent Ferenc és Batthyány is tették a jót, s ez mindkettőjüknél az erős istenszeretetből fakadt, ami természetesen összefügg az emberszeretettel. A szentekre általában úgy tekintünk, mint akik a tökéletességnek olyan fokán állnak, hogy lehetetlen követnünk őket. Eszünkbe sem jut, hogy mi is azok lehetnénk, ha hozzájuk hasonlóan csak tennénk a jót, és igyekeznénk megvalósítani Krisztus tanítását, ki-ki a maga területén. Szent Ferenc hirdette az evangéliumot, néha szavakban is, de alapjaiban a cselekedeteivel tett tanúságot Krisztusról. Batthyány-Strattmann ugyanezen az úton járt.

Segített-e Önöknek a szerepük megformálásában, hogy a házastársuk oldalán, együtt alakították a színpadon a Batthyány-Strattmann házaspárt, és két lányuk, a tizennégy éves Cili, illetve a hét esztendős Emese is játszott a darabban?  

S. P. C.: Ez különleges élményt jelentett számunkra. Nagyon ritka, hogy két héten át ilyen sok időt tölthessünk együtt. Szinte reggeltől estig csak próbáltunk, segítettük egymást. Közös ügyünk volt ez az előadás, jó volt közösen tenni érte.

S. G.: A darab lelkisége nemcsak minket fogott meg. A két kislányunknak nagyon jól fog az agya, jobban, mint nekünk. A próbák alatt majdnem minden szereplőnek a szövegét kívülről megtanulták. Persze nem biztos, hogy mindent meg is értenek, de ha sokszor ismétlik a mondatokat, a szöveg lelkisége átjárja és építi őket.

– Nem először találkozom a Pasaréti Színjátszó Kör tevékenységével. Úgy érzem, nagyon erős közösséget alkotnak.

S. G.: Kegyelmi állapot, hogy itt, Pasaréten sok az élő közösség. Hét évvel ezelőtt Meskó Zsolt alapította ezt a színjátszó kört, ami azóta is működik. Sokan tartozunk ide, sokszínűek vagyunk, örömmel játszunk együtt. Zsolt személyében profi rendezőnk van, megírja a darabok nagy részét, kiválasztja a szereplőket és megrendezi a színműveket, amelyekhez mindig hozzátesszük a saját lelkületünket.

S. P. C.: Nagyon jó, hogy a színkörünkbe a legkülönbözőbb korosztályokba tartozók járnak, hétévestől a nyolcvanévesig. Ugyanakkor szeretnénk minél több fiatalt bevonni a munkánkba, mert ha valaki részt vesz az általunk bemutatott, értékeket hordozó darabokban, biztos, hogy nő a hite és az önbizalma. Ez a közösség előreviszi az embert, főleg, ha még fiatal, és nyitott a valódi értékekre.

– Foglalkozásukat tekintve Gergely jogász, Cecília eredetileg magyar–olasz szakos tanárnő, jelenleg a Teen Star Magyarország Egyesület elnöke, amely a családi életre neveléssel foglalkozik. Mi az, ami vonzza Önöket a színjátszáshoz? Mit ad Önöknek a Pasaréti Színjátszó Kör?

S. G.: Nagyon fontos számunkra ez a közösség, mert úgy érezzük, mi ezzel tudunk hozzájárulni a plébániaközösségünk sokszínűségéhez. Korábban előadtuk már a Ferences triptichon című misztériumjátékot, amely a ferences vértanúkról szól, és a JK33 Passiót. De nem csak kifejezetten vallásos darabokat játszunk. A Tizenkét dühös ember című dráma (Reginald Rose színműve, Sidney Lumet filmesítette meg 1957-ben – a szerk.) például első olvasásra nem látszik annak, de valójában az irgalom és a megbocsátás erejéről szól. Elvittük lelkigyakorlatra, és nagyon jó volt beszélgetni róla a fiatalokkal.

S. P. C.: Gondviselésszerűen kerültünk bele a színkör munkájába. Szerettük volna közösségben tenni valamit a gyerekeinkkel együtt. Az évek múlásával aztán egyre inkább világossá vált: mi magunk is feltöltődünk itt, és másoknak is örömet szerzünk az előadásainkkal. Így pedig nem nehéz igent mondani a szerepekre. Sokszor fáradsággal jár, teljes erővel bele kell tennünk magunkat a munkába, de megéri.

– Ez a fajta színjátszás az evangelizáció egyik formája is lehet?

S. G.: Feltétlenül, és a hitünk megtalálásának, megerősítésének eszköze is. Az embernek van egy hitbeli alapja, amelybe beleszületett. Ahhoz azonban, hogy a személyes, benső hite kialakuljon, lehet, hogy több kell. Az olyan darabokon keresztül, mint a Passió vagy a Batthyány-Strattmann Lászlóról életről szóló színmű, átérezhetjük a valódi hitet az egyéni sorsok példája alapján. Az életünk csak akkor lehet teljes, ha szeretünk és szeretve vagyunk. Ez pedig csak a Jóistennel való intenzív, szeretetteli kapcsolat révén lehetséges. Csak így lehetek tükör, és akkor az emberek azt mondják: jó ránézni erre az emberre.

S. P. C.: A plébániai színjátszás valóban az evangelizáció egyik formája. Már beszéltünk arról, hogy a feladatunk nem más, mint az emberszeretet, az irgalmasság gyakorlása a mindennapokban. Az általunk játszott darabok sok embert elérnek, és megerősíthetik őket a hitükben. Nagyon jó érzés a részesévé válni egy olyan szolgálatnak, ami hat másokra és segítheti őket a Jóistenhez fordulásban.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 17-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria