Szabó József László: A gregoriántól a beatmiséig, a beatmisétől a gregoriánig

Kultúra – 2019. június 29., szombat | 18:30

A szerző katolikus plébános, író. Legújabb könyvében arra keresi a választ, hogyan őrizheti meg a hitet és hirdetheti az evangéliumot hitelesen az Egyház korunk ateista vagy vallásilag közömbös, gyakran ellenséges világában.

Szabó József László emlékeztet rá: a „legkatolikusabb” európai országban, Írországban 2017-ben a lakosság 80 százaléka az abortusz legalizálása mellett szavazott. Romániában 2018-ban csak minden hatodik ember gondolta úgy, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő életközösségén alapszik. Mindez azt mutatja, hogy „a keresztények túlnyomó többsége az Egyházat nem engedi be a családi és magánéletébe. Eddig, és ne tovább! – mondják.” Az Egyházról úgy gondolkodnak, hogy „amolyan svédasztal legyen, amelyről ők majd leveszik azt, amire éppen szükségük van”. A kötet írója kiemeli: korunkban az Egyháznak „nem fair play díjas ellenféllel, hanem gátlástalan gyilkos ellenséggel kell küzdenie, az ördöggel”, akinek ereje emberfeletti, rombolása felmérhetetlen. „Családok szétzilálása, az életet fenntartó értékek parodizálása, az önzés csúcsra járatása, a butaság ünnepeltetése, a jövő sötét színekkel való felfestése, áltudományok terjesztése, a Szentlélek elleni bűnök szervezése, keresztények körében az egyháztudat felszámolása”. Ami a legveszélyesebb, hogy kialakítja bennünk a bűn iránti érzéketlenséget, majd a saját „művét”, a lelkében összezavarodott embertípust, és a pusztulás szélére sodródott emberiséget az evolúció legvégső állomásaként akarja elfogadtatni. Vele szemben csak az Eucharisztia által éltető és formáló Egyház képes felvenni a versenyt.

A lelkipásztor szerző hazánk nagy esélyének tartja a 2020-as nemzetközi eucharisztikus kongresszust. Szerinte azon kiemelt szerep vár az ifjúságra, beleértve a több mint kétszázezer egyházi iskolába járó fiatalt is. A tét nem kisebb, mint hogy „a következő két generációt és a jövőnket homok- vagy sziklaalapra állítjuk-e egy igen válságos időszakban”. A kötet írója nem az iszlámot tartja a jövő legnagyobb veszélyének, hanem a meggyengülő isten- és emberképet s emiatt „az Egyház közösségébe vezető úton való” eltévelyedést. Nem megvédeni kell keresztény kultúránkat, hanem jobban felismerni és megélni a Jézussal való közösségünket. „Az Eucharisztia az a Test, amelyben megtaláljuk az ÉLET-et. Jézus szándéka szerint az Egyháznak Eucharisztiává kell válnia a világ számára. Az Eucharisztia csak kiindulópontjában az Oltáriszentség, amely a keresztényeket élteti, teljes megvalósultságában az Egyház, amely a világot élteti.” A szerző rámutat, hogy a valódi Egyház ajándékát kínáló pápák (XXIII. János, VI. Pál, II. János Pál) nagyon gyorsan a szentek sorába kerültek. Ők egyértelműen jelezték, hogy az emberiség jövője döntően azon múlik, miképpen tudják Jézus ajándékát, az Egyházat megjeleníteni a keresztények. II. János Pál pápa végrendeletben hagyta, hogy Európa és a világ reménye az Egyház. XVI. Benedek pápa pedig A Názáreti Jézus című művében a valódi Jézust igyekszik bemutatni, hogy valódi kapcsolatunk legyen vele, és ennek szükségszerű következménye lesz, hogy az Egyház is megszületik a tudatunkban és a szívünkben. A szerző szerint a jelenlegi pápa mutatja talán leginkább a gyakorlati utat a valódi Egyház felé. Ferenc pápa érzékenysége felismerte, hogy a világban csökkent az egyetemes szolidaritás ereje, sok a pótcselekvés, és egyre többen lesznek a szeretetnélküliség áldozatai. Ahol pedig nincs szolidáris közösség és másokat gondozó szeretet, „ott félelmetes intenzitással kezd növekedni a bűn is”. A könyv írója figyelmeztet: a keresztény erkölcs ereje csak akkor működik, ha valóban szeretjük Istent és mindazt, amit Ő alkotott, s ezt a lelki állapotot nem tévesztjük össze az önszeretettel.

Külön fejezetben foglalkozik Szabó József László a keresztény evangelizáló zene kiemelkedő képviselőivel, Sillye Jenővel, Borka Zsolttal, Ferenczy Rudolffal (Daxszal), kiemelve, hogy nem a gitáros ének maga, hanem az ennek révén létrejött közösségek adták a valódi hitélményt. A fiatalokat ugyanis alapvetően a közösség élménye ragadja magával. Sok papi hivatás és még több értékes házasság született ezekből az egykori közösségekből.

Részletesen tárgyalja a szerző a katolikus iskolák szerepét. Kifejti: az egyházi iskola az a hely, ahol a diákok felismerhetik életük küldetését és azt, hogy ez a küldetésük az Egyházzal való közösség révén bontakozik ki bennük legszebben. Fontos, hogy a szülők és a tanárok is együtt haladjanak a diákokkal „az Atya felé, éspedig Jézus vezetésével”. Az egyházi iskolának két dolgot nagyon kell tudni. „Az egyik az, hogy a világot egy kicsit jobbá tehetik azok, akiket mi nevelünk. A másik pedig az a tudás és az a tapasztalat, hogy ez a képesség elhal az Egyház közösségén kívül.”

Szabó József László számára egyértelmű, hogy egyházi iskola csak küldetéstudattal működhet. Látszólag mindent úgy tesz, mint a világi iskola, de magát az embert, akit nevel, egészen másképpen látja. S ez a másképpen látás elvezet ahhoz a felelősségteljes felismeréshez, hogy „az emberré válás az Egyház által és az Egyházban teljesedik ki”.

Szabó József László: A gregoriántól a beatmiséig, a beatmisétől a gregoriánig
Kairosz Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria