Szent László földi maradványait is azonosították a székesfehérvári csontleletek elemzése során

Kultúra – 2022. augusztus 9., kedd | 17:30

Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait is azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek elemzése során – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága augusztus 9-én az MTI-t.

Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatócsoportjának igazgatója, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézet Genetikai Tanszékének munkatársa vezetésével folyó projekt során sikerült bizonyítani, hogy a székesfehérvári osszáriumban (csonttárban) Árpád-házi királyok földi maradványai találhatók – áll a közleményben.

A napokban fejeződött be azoknak a koponyáknak a vizsgálata, amelyeket az SZTE munkatársai a Székesfehérvári Középkori Romkertből szállíthattak Szegedre. A csontmaradványokat visszajuttatják az osszáriumba.

Neparáczki Endre közölte, az osszáriumban több mint kilencszáz ember maradványa található összekeveredve. Az SZTE-n vizsgált négyszáz emberi maradványból DNS-mintát vettek. A kutatók célja, hogy – ezeket a mintákat a korábban meghatározott profilokkal összevetve – több magyar uralkodót is azonosítsanak.

A csontokat szénizotópos kormeghatározásnak is alávetették, így kiderült, a székesfehérvári sírhelyet a 9. századtól a 16. századig használták temetkezésre.

A szegedi tudósok vizsgálatának biztos kiindulópontja III. Béla király korábban megtalált DNS-mintája volt. Ennek segítségével sikerült feltérképezni az Árpád-házi rokonokat. Eddig Antiókhiai Anna (1154–1184), III. Béla magyar király első feleségének csontjait, valamint Szent László király (1040–1095) földi maradványait – melyek a Győri Egyházmegye által őrzött Szent László-hermából származnak –, továbbá Halicsi Endrét (1210–1234), II. András magyar király harmadszülött fiát azonosították.

A kutatók Corvin Jánostól (1473–1504), Mátyás király (1443–1490) fiától és unokájától, Kristóftól (1499–1505) is rendelkeznek DNS-mintával, ezért már csak néhány lépésre vannak attól, hogy Mátyás király földi maradványait is azonosíthassák. Árpád-házi Mária nápolyi királyné (1257–1323) koponyájának vizsgálata után pedig kiválaszthatók lesznek a csontkamra leletei közül az Anjou királyok maradványai is. Ehhez azonban a kutatóknak Nápolyba kell utazniuk, hogy az ottani uralkodói sírokból mintát vegyenek.

A székesfehérvári osszáriumbeli csontmaradványok vizsgálatának célja egyrészt, hogy méltó sírhelyet kaphassanak egykori uralkodóink, másrészt, hogy – az összegyűlt információk feldolgozása alapján – jobban megismerjék a magyar királyokat.

A szegedi kutatók ugyanis minden koponyát beszkenneltek, és ennek alapján arcrekonstrukciót készítenek. Mivel a DNS-információ a szem- és hajszínt is magában hordozza, az érdeklődők hamarosan egy VR-szemüvegen keresztül szembenézhetnek több Árpád-házi uralkodóval is – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Simon Erika/szekesfehervar.hu

Videó: szekesfehervar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria