Szimfonikus koncerttel nyílt meg a tizedik Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Kultúra – 2017. szeptember 26., kedd | 17:28

Tizedik éve tisztelegnek nemzetközi komolyzenei fesztivállal Szegeden az egyházmegye alapítója, Szent Gellért vértanú püspök emléke előtt. A jubileumi programsorozat szeptember 24-én az ünnepi szentmisét követően szimfonikus koncerttel kezdődött a dómban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A fesztivál különleges művészi, kulturális és zenei élményt ígér a zeneszerető közönség új generációjának is. A nyitónapon az ünnepi szentmisét követően kiállítás nyílt a székesegyház látogatóközpontjában, majd a főtemplomban a Szent Gellért Akadémia zenekara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Vaszy Viktor Kórusa adott koncertet Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének vezényletével. Az esten felléptek a salzburgi Mozarteum Egyetem szólistái is, akiket Robert Christian Bachmann és Yoon Kuk Lee vezényelt.

Az eseményt megelőzően a Szegedma.hu portálnak Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök elmondta, az egyházmegyének azért fontos ez a rendezvény, mert alkalmat nyújt arra, hogy méltó módon megemlékezzenek első püspökükről, aki közismerten Szent Gellért volt. Az ő ünnepnapjához kapcsolódóan alakult ki a nevét viselő komolyzenei fesztivál hagyománya, ami a róla való megemlékezésen túl közszolgálatot is vállal, a zene és a kultúra jegyében. Nem csak a hívő embereket invitálják, hiszen bárki számára meghatározó élményt nyújthat a színes programsorozat. A jubileumi fesztivál alkalmából ezúttal a Korábban Érkeztem Alapítványt lehet támogatni a zene világnapjára meghirdetett koncerten való részvétellel.

Az egyhetes rendezvénysorozatnak a felújított dóm mellett a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg terme, a székesegyház látogatóközpontja, valamint a Szegedi Nemzeti Színház is helyszínéül szolgál. A részletes programot ide kattintva tekinthetik meg.

Forrás és fotó: Szegedma.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria