Szokatlanul izgalmas szellemi kalandra hív Görföl Tibor új könyvében

Kultúra – 2019. március 17., vasárnap | 9:01

Lukács László SchP, a Vigilia folyóirat főszerkesztőjének Görföl Tibor „A kritika hangja és a valóság szeretete – A kereszténység korunk európai kultúrájában” című könyvéről írt recenzióját adjuk közre.

A könyv izgalmas szellemi kalandra hívja olvasóját: utazzon vele körbe a mai európai kultúra és teológia különböző tájain. Útikalauzunk kivételes tájékozottsággal kísér: rendszerez, összefüggéseket tár fel, kritikusan értékel, térképet készít, s megmutatja, éppen hol tartunk – a 20–21. század európai keresztény és posztkereresztény, szekuláris és posztszekuláris, metafizikai és posztmetafizikai gondolkodás fordulópontján. Görföl Tibor először fordításairól vált ismertté: nem kisebb feladatra vállalkozott, mint Hans Urs von Balthasar hatalmas főművének lefordítására. Immár csaknem két évtizede azonban már önálló tanulmányokkal is megjelent a teológiai életben. Írásainak tágas horizontját – mestere méltó tanítványaként – a kultúra és a teológia szintézisében találja meg. Az utóbbi időben érik be az a felismerés, hogy a vallások, így a kereszténység is, részese a mindenkori kultúrának, kölcsönhatásban állnak egymással. Csak ennek figyelembevételével lehet megrajzolni korunk szellemi körképét. Görföl Tibor írásainak többsége a Vigiliában jelent meg – nem véletlenül, hiszen a Vigilia tudatosan a kereszténység és a kultúra szintézisére törekszik. Néhány éve a lap kétszer is írt ki pályázatot ebben a témában, a kereszténység szerepét vizsgálva korunk kultúrájában. Görföl Tibor (aki azóta már a Vigilia főszerkesztő-helyettese) mindkét pályázaton rangos díjat nyert: ez a két tanulmány adja a most megjelent kötet két vezető írását.

Bár a kötet jórészt már megjelent tanulmányok gyűjteménye, mégis markáns és egységes kép rajzolódik ki belőle korunk szellemi világáról. A három részből álló könyv első részében találjuk a két átfogó tanulmányt „A kereszténység és az európai kultúra” címen. Az összes többi írás azonban valamiképpen erre fókuszál, ezt az összképet gazdagítja, színesíti. Pontos diagnózist kapunk a teológiai gondolkodás mai állásáról. „Az elmúlt húsz évszázad során három olyan korszak volt, amikor intenzív teológiai gondolkodás folyt – írja. (…) – Ezekben az időszakokban újszerű és meglepő gondolatok, személyek, iskolák és művek bukkantak fel, s a megjelenésüket sok évszázados feldolgozási munka követte. Napjainkban is egy ilyen értelmezési korszakot élünk. Az ezredforduló után valóban nem találunk olyan nagy teológust, aki Henri de Lubachoz, Yves Congarhoz, Rahnerhez vagy Balthasarhoz lenne mérhető. Ettől azonban nem kell megijednünk, hiszen az ő életművük feldolgozása hosszabb folyamat. A közelmúlt nagyjai által felvetett kérdéseken ugyanis korántsem vagyunk túl. Sőt, meggyőződésem szerint még meg sem értettük őket igazán. Ha megértettük volna a felvetéseiket, nem így nézne ki a kereszténységünk.”

Az említett „nagy teológusok” fölött is eljárt az idő, az új korokra új választ kell adnia a teológiának. Ennek tudatában vázolja Görföl Tibor a 21. század teológiájának ma kibontakozó körvonalait. Három sarokpontot jelöl ki. 1. „Véget ért a teológia monogám időszaka. Azt megelőzően ugyanis a teológia kizárólag a filozófiával működött együtt, azt követően viszont új társakat keresett, hogy megőrizze életképességét. A teológusok más tudományok – a szociológia, a történettudomány vagy a pszichológia – felé fordultak azért, hogy újrafogalmazzák a keresztény üzenetet.” – 2. Az újskolasztikus filozófia és teológia válaszai mára kevésnek bizonyulnak, új megközelítéseket kell keresni. – 3. A teológia helyzetét és feladatait a szekuláris európai újkor összefüggésében vizsgálja – elsősorban a német és angol nyelvű teológiára támaszkodva.

Szervesen illeszkedik ehhez a gondolatkörhöz korunk jelentős gondolkodójának, Jürgen Habermasnak megszólaltatása, a modernizálódás és a szekularizálódás egybevetésével. A szekuláris gondolkodás egyik vezéralakja – amint Görföl írja – az utóbbi években egy radikális „önkorrekciót hajt végre korábbi nézetein”, és sajátos érdeklődést mutat a vallás iránt. Talán eljöhet az idő, amikor a vallás és a szekuláris nyilvánosság egy „komplementer tanulási folyamatot” kezdhet.

A kereszténység és a kultúra mai helyzetét elemezve szinte minden jelentős mai gondolkodót felvonultat, részben egyetértve nézeteikkel, részben kiegészítve azokat, vagy éppen cáfolva őket. Egyik fontos kérdése, hogy a kereszténység hogyan tud ma (újra) a társadalmat formáló, egységet, egyetemes kultúrát teremtő tényezővé válni, feltartóztatni negatív folyamatokat, elindítani új, kreatív kezdeményezéseket. Bemutat néhány sikeres kísérletet, amelyek „szerényen”, de egyetemes tágassággal tudják felkínálni a transzcendencia üzenetét, megszólaltatva a mindenséget a mai, funkcionalizmusra redukálódott világban.

Ezt a szellemi tájképet néhány teológus portréja egészíti ki, mintegy reflektorfénnyel megvilágítva egy-egy fontos részletet. A szerző két csoportba rendezi őket. Először három jelentős kortárs teológus gondolatvilágát mutatja be. Hogy ezek egyike Hans Urs von Balthasar, azt természetesnek vehetjük attól, aki bevallottan is (egyik) mesterének tekinti őt. Bemutatja Johann Baptist Metz politikai teológiáját is – annak illusztrálására, hogy milyen kísérletek történtek a mai világ megközelítésére. A legkomorabb képet Bernhard Welte teológiájával rajzolja, „a kétségbeesés és az összeomlás horizontján”. Fájdalmas látlelet: „a hit elsötétült”, „a semmi tapasztalata lépett az istentapasztalat helyébe”. Welte ugyanakkor keresi az „újfajta vallási tapasztalat” lehetőségét, tudatában van annak, hogy ehhez újra kell gondolni saját jól megszokott teológiai sémáinkat, meg kell újulnia a teológiai gondolkodásnak is. Görföl szerint: „egyrészt új megvilágításba helyezi a keresztény hagyományt, másrészt újfajta kapcsolatot tud létesíteni a nem keresztény hagyományokkal. (…) Foglalkoztatja, miként alakul a kereszténység sorsa az elkövetkező évtizedekben.”

Meglepő lehet talán az olvasónak, hogy a könyv harmadik részében, a bemutatásra kiválasztott teológusok mellett korunk néhány spirituális mesterét mutatja be. A témaválasztás tudatos. A teológiának nemcsak a filozófia és a kultúra felé kell nyitottnak lennie, hanem – talán elsősorban – a misztika felé. Az első tanulmány a könyv leginkább előre mutató, új utakat, megközelítéseket kereső írása egy mindmáig kevéssé feltárt területen. (Az írás címe szerényen: „A keresztény misztika néhány problémája”.) Napjaink fontos fölfedezése, hogy a misztika a keresztény élet alaptapasztalatához tartozik. Görföl is utal Karl Rahner közismert mondására: „A jövő kereszténye misztikus lesz, vagy egyáltalán nem lesz keresztény.” Mélyre ható elemzést kapunk a misztika és a teológia, illetve a misztika és a keresztény élet kapcsolatának alakulásáról, ami új szempontokat adhat minden, valóban a hitben élő keresztény számára. Mint az előző részben, az alapvető megfontolásokat itt is konkrét példákkal illusztrálja, a magyar olvasóközönség számára nagyrészt ismeretlen szerzők, lelkiségi irányok bemutatásával. A kontemplatív életformát egyebek mellett a karthauziak példáján ismerhetjük meg. A kontempláció az isteni lét síkjára emeli az embert, olvassuk: „A dolgok ablakká válnak, amelyben az isteni fény árad be”. Itt már „minden fény, minden Isten.”

Bármilyen nehéz témák elemzésére vállalkozik is a szerző, tudása és tájékozottsága fölényesen biztos, gondolatmenetei a legnehezebb kérdésekben is világosak, érthetőek, stílusa gördülékeny, szellemes, olykor szinte játékosan könnyed. Az általa nagyra becsült szerzőket is szívesen jellemzi egy-egy találó kifejezéssel. Az ismertető elején azt írtuk, hogy Görföl Tibor szokatlanul izgalmas szellemi kalandra hívja olvasóit: azokat, akik többé-kevésbé szintén otthonosan mozognak ezeken a tájakon, de azokat a „laikusokat” is, akik valóban ismeretlen tájak fölfedezésére indulnak el vezetésével. (Gondolat Kiadó, Budapest, 2018.)

A kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8.) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria