Találkozások – Száz éve született Nemes Nagy Ágnes

– Mi az első gondolatod Nemes Nagy Ágnes kapcsán?

– A tárgyias költészet.

– Miért áll ő annyira közel hozzád, hogy a doktori disszertációd témájául választottad, és azóta is foglalkozol vele?

– A vele való első találkozásom az Éjszakai tölgyfa című vers volt, ami így kezdődik:

Éjszaka történt, hogy a járókelő
valami zajt hallott és visszafordult:
egy tölgyfa jött mögötte.

Gondolkozni kezdtem azon, hogy ki lehet a tölgyfa: a természet, egy másik ember, Isten? Ennek nyomán kezdtem olvasni a verseit, és az fogott meg, hogy a találkozás, mint motívum mindenhol jelen van nála.

– Visszatérő motívumok a fák, madarak, lovak, angyalok is… Nemes Nagy Ágnes precíz megfigyelő volt?

– Igen! Művészettörténetet is tanult a magyar és a latin mellett. Tehetségesen rajzolt. Akkor még ritka dolognak számított a fényképezőgép – ők művészettörténet hallgatóként járták az országot, és felskiccelték a festményeket és a szobrokat, amiket láttak. Így lett kiváló rajzrutinjuk. Ezért lát ő ilyen festőien: az látszik a versein, hogy miközben néz, már komponál is.

– A családi gyökerekben ott volt ez a művészeti hajlam?

– A mai Románia területéről, Partiumból származnak, de Nemes Nagy Ágnes már Budapesten született, a felmenői több generációra visszamenőleg református lelkészek. Talán távoli rokonságban állt Ady Endrével és Kaffka Margittal is.

– Református gimnáziumba járt. A hittel elég ambivalens viszonyt tükröznek a versei. Küzdelmes istenkapcsolata volt?

– Az Isten utáni vágy mindig megvolt benne. Az változó, hogy hogyan próbálta Vele felvenni a kapcsolatot. Az első két verseskötetre (Kettős világban, Szárazvillám) még inkább a perlekedő istenes versek jelenléte jellemző (A szabadsághoz, Patak stb.): számon kéri Rajta, hogy miért engedte meg a szenvedést, a háborút. Nem is tudta Neki megbocsátani sem a közéleti, sem a magánéleti traumákat…

A következő, Napforduló című kötetben már nincsenek is olyan versek, ahol megszólítaná Istent. Megjelennek viszont az angyalok, a tárgyak: mintegy közvetítőkön keresztül van jelen a spirituális tapasztalat, a transzcendens. Ez jellemző szinte élete végéig. Van aztán egy kései, életében már nem publikált verse, az Istenről: egy prózavers, amit élete végén írt, már nagybetegen. Ez a korai, perlekedő istenkapcsolatát idézi:

Lásd be, Uram, így nem lehet. Így nem lehet
teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe,
ilyen tojáshéjéletet a földre, és abba – felfoghatatlan
büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok.
Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható,
gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot
gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a
tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

A Paradicsomkert című verset juttatja eszünkbe. Ott vagyunk az Édenkertben, és ott van az angyal is, aki valójában Lucifer, és ugyanígy, racionális síkon sorjáznak a kérdések, az elégedetlenség Isten felé. Az a gyönyörű, hogy Isten válasza nem a fogalmi gondolkodás síkján érkezik – a látvány síkján válaszolja

Isten, hogy itt vagyok, hallak!
Így szólt az angyal.
Válla mellett
némán himbált egy bodza-ág
foszforos fényű tenyerén
tartva derengő illatát –
így szólt, míg földre hullt a hold,
az is kerek, tenyérnyi folt,
így szólt, míg fönt-lent sűrüsödve
szitált a fény a lombközökbe,
s már miljom kartalan, fehér,
világító ezüst-tenyér
hullámlott, miljom cseppnyi mérleg

– Nemes Nagy Ágnes mindig költő akart lenni?

– Igen. Ez elkötelezettség, felelősség és teher is volt számára. A tehetség nagy súly is tud lenni. Mint költő, szigorú minőségbeli követelményszintet, magas mércét állított fel a maga számára, élete végéig. A kor is nagy teher volt, amiben élt.

Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben és vaksötétben

 (Mesterségemhez)

Suhogó és bizonytalan dolgok közt élek, az angyalok valóban itt csellengenek a szobámban, hinnem kell bennük, mert ők, csakis ők tesznek költővé. S ez egyszerre öröm és szomorúság. Öröm, mert kiválasztottság, és vigasz. Szomorúság, mert kiszolgáltatottság. Olyasmire tettem az életemet, ami nincs hatalmamban. Ő tart hatalmában engem.

(Filozófia és jómodor, Élők mértana I. kötet)

– Milyen visszhangja volt Nemes Nagy Ágnes köteteinek?

– Kevesen értették. Az első, fiatalkori kötetek megjelenésekor az volt a kortársak elvárása, hogy egy költő, ha nő, legyen érzelmes, lágy, elomló, szerelmes, szenvedélyes. Ő nem ilyen típus. Érezte ezeket a sztereotípiákat, és épp emiatt utasította vissza a költőnő címet, és azt, hogy a szépségét dicsérjék. Arra vágyott, hogy a férfi költőkével egy mérlegre tegyék a munkáit.

A teljes interjút ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Újvárosonline.hu

Magyar Kurír