Pavel Lungin „A sziget” című filmjét vetítették a Párbeszéd Házában

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Pavel Lungin filmjének helyszíne egy világtól elzárt orosz ortodox kolostor a tenger közepén. Zord éghajlati viszonyok, kopárság, minden fehér vagy fekete, hóval borított táj, melynek egységét megbontják az egyenetlen sártócsák, a móló deszkái korhadtak, hidegséget áraszt minden.

A film központi alakja Anatolij atya. Külsejében elhanyagolt, meglett korú, könnyen haragra lobbanó ember, szeméből azonban felfoghatatlan derű, Istentől származó jóság, szeretet árad. Anatolij atyát több mint három évtizede súlyos bűntudat nyomasztja. A második világháborúban, 1942-ben, tengerészként szolgált, kazánfűtőként. Parancsnokával, Tyihon tengernaggyal a németek fogságába esett, akik felajánlották neki, ha megöli Tyihont, őt szabadon engedik. A haláltól őrjöngve rettegő, fiatal Anatolij remegő kezével rálőtt Tyihonra, aki átesett a korláton, s eltűnt a tengerben. A németek szabadon engedték Anatolijt, a lelki traumától a tengerparton ájultan heverő ifjúra szerzetesek találtak rá, magukkal vitték. Anatolij belépett a szerzetesek közé, s csakúgy, mint katonaként, a kazán fűtése a feladata. Fáradhatatlanul tolja szénnel megrakott talicskáját, magányosan üldögél a kemence mellett, figyelve a lobogó tüzet, amely egyrészt a kárhozat lehetőségét, másrészt az Anatolijban zajló megtisztulási folyamatot jelzi. Anatolij atya szüntelenül imádkozik, Krisztus kegyelméért könyörög, de az általa lelőtt Tyihon bocsánatát is kéri. Képtelen szabadulni több évtizeddel ezelőtt elkövetett bűnétől, hogy megszegte a „ne ölj” parancsát, elvette egy másik ember életét, hogy ő élhessen. Retteg attól, hogy bár a földi életét megnyerte, üdvösségét elvesztette.

 Isten kegyelme azonban folyamatosan működik, hiszen az embert ölt Anatolij kiválasztott, csodatevő, szent híre van, sokan keresik fel a hívek, testi-lelki gyógyulást remélve tőle. Ő pedig, bizalmát maximálisan Isten jóságába és kegyelmébe vetve, meggyógyítja a hozzá fordulókat.

Anatolijhoz ambivalensen viszonyulnak szerzetestársai. Elöljárója, Filaret atya számára nem kétséges, hogy Anatolij Isten választottja. Elismeri, hogy ő nem érti a jeleket, szemben Anatolijjal, aki prófétai képességekkel rendelkezik, előre megérez dolgokat, így azt, hogy tűz üt ki a kolostorban, de saját halála napját is. Filaret atya gyötrődik amiatt, hogy csak szeretne jó lenni, de: „Kevés az erény bennem, és sok a bűn.” Ám Anatolij fölteszi a kérdést: „Erény? Az erényeim bűzlenek az Úr előtt. Valóban érzem a bűzét.” Anatolij atya Isten kifürkészhetetlenségén, a kegyelem felfoghatatlanságán töpreng: „Azon csodálkozom, hogy miért én? Miért engem választott az Isten a közösség vezetésére? Inkább akasztófa illetne a bűneimért, ehelyett majdnem szentté tett.”

Az elöljáróval szemben Job atya nem szereti Anatolijt, mivel számára legfontosabb a szabályok, előírások betartása, s képtelen elfogadni Anatolij atya öntörvényű – valójában mindig az Úr akaratát követő – személyiségét. Anatolij sem mentes a gyarlóságoktól, gyakran bosszantja szerzetestársát, bekeni festékkel a kilincset, hogy Job atya keze fekete legyen, ha hozzáér. Az ellenszenvnek azonban mélyebb, transzcendens oka is van. Anatolij kérdésén, hogy Káin miért ölte meg Ábelt, Job atya először feldühödik, de később azt válaszolja: „Megmondom, miért. Próbáltam, mint te, másoknak segíteni. De az Úr nem akarta elfogadni az áldozatomat.” Job atya tehát megéli az Istentől elvetettség érzését, s ennek nem találva magyarázatát, a hívek által szentnek tartott Anatolijra zúdítja haragját, nem értve, hogy ő miért kapta meg az Úr kegyelmét. Ám azt még Job atya is elismeri: „Ha szenttel élsz együtt, szentté válsz.”

A bűntudattól gyötört Anatolij atya mellett mindvégig ott van az isteni gondviselés, története Istentől előre eltervezett, s végül kiteljesedik. Kiderül, hogy Tyihon nem halt meg, Anatolij csak a karját sebesítette meg. Évtizedekkel később elhozza a szigetre a lányát, akit megszállt az ördög. Anatolij atya Krisztus hatalmával kiűzi a lányból a sátánt, meggyógyítva ezáltal a lelkét. Utána pedig meggyónja a hálálkodó Tyihonnak, hogy mit tett a háborúban, s a bocsánatát kéri. A keresztény szertartásokat már rég elfelejtő, kommunista katonatiszt, de lelkében tiszta Tyihon arca csak egy pillanatra rezdül meg, utána visszatér szemébe a szelídség, s azt mondja: „Már rég megbocsátottam”.

Anatolij atya ekkor úgy érzi, teljessé vált az élete, mindent elvégzett, amit az Úr kijelölt számára a földi világban, s a halálra készülődik. Levetve koszos, rongyos ruháit, hófehér köntöst ölt magára – mintha magát Jézus Krisztust testesítené meg –, lelkileg-testileg megtisztulva készül Isten színe elé állni. Ekkor is alázatos azonban, hiszen azt mondja: „Nem félek meghalni. Az Isten színe elé állni félek. Bűneim súlya nyomaszt.” A rémült Job atya kérdésére – „Hogy kellene élnem?” – pedig így válaszol: „Mindnyájan bűnösök vagyunk. Élj, ahogy tudsz. Csak próbálj meg ne túl sok bűnt elkövetni.”

Valóban, mindannyian gyarlók vagyunk, folyamatosan botladozó lelkek. Amiben mégis bízhatunk, az Isten végtelen kegyelme. Mert Krisztus egyszerre igazságos és irgalmas, ami emberi ésszel szinte felfoghatatlan, de az Ő számára természetes.

 A vetítést követően Lázár Kovács Ákossal, a PPKE docensével és Baán István görögkatolikus pappal Gőbel Ágoston, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa beszélgetett. A riporter kérdésére, vajon tekinthető-e Anatolij atya a szent őrült megtestesítőjének, hiszen hatalmas a hite, Baán István kifejtette: a szent őrült nem egyenlő a bolond fogalmával, hanem a Szent Pál-i mondás – teljesen Krisztusé vagyok, ő él bennem – szellemében értendő. Anatolij atyára is ez jellemző. Lázár Kovács Ákos megemlítette az Emberek és istenek című filmet, amely a múlt század kilencvenes éveiben játszódik egy kis algériai faluban. Az évek óta ott missziót szolgáló nyolc ciszterci szerzetest meggyilkolják az iszlám milicisták. Érdekes összehasonlítani a nyugati és a keleti szerzeteséletet és gondolkodásmódot. Az Emberek és istenek szerzetesei visszafogottabbak, csendesebbek. A sziget Anatolij atyája viszont napjában többször is szembenéz a bűneivel, ostorozza magát azok miatt, egy életen keresztül.

Pavel Lungin filmjében Job atya az, aki Anatolij atya ellenpontjának tekinthető. Baán István az ő gyötrelmes küzdelmét emelte ki, amelynek végén eljutott odáig, hogy a mozi zárójelenetében ő viszi a keresztet Anatolij atya temetésekor. A csónakban állva pedig kezét a háromszárú kereszt közepére helyezi, ami felfelé mutat. A kereszt hordozása volt Anatolij atya életének a lényege, és Job ezt ragadja meg a végén. Ő sokáig azt gondolta, hogy nem lehet Káin, hiszen teológiailag képzett, így igazi hívőnek tekinthető, s csak fokozatosan döbben rá, hogy vannak káini vonásai, amiket azonban végül háttérbe szorít.

Ehhez kapcsolódóan Lázár Kovács Ákos emlékeztetett rá, hogy Job atya úgy vélte, Káin azért ölte meg Ábelt, mert úgy érezte, az ő életén nincs áldás, áldozatát nem szívesen fogadja az Úr. Anatolij atya a film kezdetén Káinként viselkedik, gyáva, retteg a haláltól. Később azonban fokozatosan alakul át Ábellé. Nagyon mélyről jut nagyon magasra. Pontosan tudja, hogy bűnös ember. Isten kegyelméből csodákat tesz, betegeket gyógyít meg, a film egyik legszebb jelenetsorában kiűzi az ördögöt a halottnak hitt Tiyhon lányából, de nem ez személyiségének, lényének a legfőbb vonása, nem ezek a tettei határozzák meg, hanem az, hogy folyamatosan kéri Isten bocsánatát a vétkei, és legfőképpen a több mint három évtizeddel korábban elkövetett bűne, egy ember életének kioltása miatt. Anatolij atya életének központi kérdése, hogy megszabaduljon a bűnétől, bocsánatot nyerjen Istentől. Külön kiemelendő ezzel összefüggésben a kommunista katonatiszt, az életben maradt Tyihon alakja, aki képes arra, hogy megbocsásson annak, aki megölte volna őt. Pavel Lungin filmjének legfőbb üzenete talán az, hogyan engesztelődjünk ki azzal az emberrel, aki belelőtt bennünket a tengerbe. Ki tudunk-e engesztelődni, képesek vagyunk-e feldolgozni tragikus történelmi traumáinkat.

A filmes este záró mozzanataként Baán István Anatolij atya szavaira utalva úgy fogalmazott: „Mindnyájan bűnösök vagyunk. Igyekezzünk jót tenni, és úgy élni, hogy minél kevesebb bűnt kövessünk el.”

A sziget című filmet az Etalon Kiadó forgalmazza.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/ Magyar Kurír