„Tekints az égre…” – Ars Sacra fesztivál 2018-ban is

Kultúra – 2018. szeptember 4., kedd | 18:18

Szeptember 15. és 23. között idén is megrendezik az Ars Sacra művészeti fesztivált. Az esemény sajtótájékoztatóján jártunk.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nem biztos, hogy a világ (egyik) legszebb városában, Budapesten egy káprázatos dunai panorámát nyújtó, a belvárosi szakaszt oda-vissza megjáró rendezvényhajón célszerű sajtótájékoztatót tartani, hiszen a páratlan, megszokhatatlanul gyönyörű látvány még borús időben is rendre el-elvonja a vízen ringatózók figyelmét. Az Ars Sacra vezetői, szervezői azonban szeptember 4-én, délelőtt tényleg mindent megtettek, hogy a Rapszódia esőtől pettyezett üvegfalú „szalonjában” emlékezetessé tegyék az idei fesztivál ismertetőjét.


Az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának tagjai rövid történeti visszatekintéssel, afféle helyzetértékeléssel vázolták fel a szeptember 14-én 15 órakor a Magyar Nemzeti Múzeumban nyíló rendezvénysorozat főbb eseményeit. Kolek Ildikó bevezetőjében kitért arra, hogy a tizenkét éves múltra visszatekintő, a zsidó-keresztény kultúra értékeit felvonultató Ars Sacrát az Európai Fesztiválszövetség nemzetközi minősítése fémjelzi. Köszöntötte a sajtótájékoztatón megjelent Klukon Edit zongoraművészt és Török Mátét, a Misztrál együttes vezetőjét, akik a fesztivál visszatérő előadói közé tartoznak. Az idei mottó Jób könyvéből való: „Tekints az égre, és lásd meg!” Buzdítás arra, hogy szánjunk időt és figyelmet az Isten adta szépségekre, amelyek mellett rohanó világunkban rendre elmegyünk.


Az Ars Sacra ötletgazdája, Dragonits Márta szerint a hit szépségét és örömét hirdető fesztivál a 2007-es budapesti városmisszió gyümölcse, valójában a „Szentlélek érdeme”. A rendezvénysorozat immár második alkalommal nyerte el az európai rangját igazoló kitüntető címet. (A fesztivál egyre ismertebbé váló, puttót ábrázoló emblémáját időközben le is védették.) A sikeren felbuzdulva a hazai, illetve határon túli magyar vonatkozású rendezvényeken túl 2019-ben már Európa-szerte szeretnének „programokat generálni”.


Toroczkay Ilona a Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra utalt ajánlójában, az idei fesztivál néhány eleme ugyanis – így többek között Snétberger Ferenc Szent István-bazilikai és Bogányi Gergely belvárosi főplébánia-templomi koncertje – a 2020-as katolikus világesemény kulturális „főpróbájának” is tekinthető. Az Ars Sacra fesztivál fővárosi fellépői között lesz ismét Ránki Dezső és Klukon Edit, Sass Sylvia, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Bubnó Tamás és a Szent Efrém Férfikar, a Kaláka, a Misztrál, Kéri Kitty és Oberfrank Pál, Lackfi János. Csáki András gitárművész az Anima Musicae Kamarazenekarral lép fel, Ábrahám Márta Bach-műveket játszik. Újdonság, igazi (egyház)zenei kuriózum lesz Kéri György skót dudás és Makai István orgonaművész egyedülálló duója.


A Nyitott Templomok Éjszakájához ötven település száz temploma, továbbá két határon túli település, Csíksomlyó és Csíkszentkirály csatlakozott. A fesztivál tíz napja alatt összesen mintegy száznyolcvan templomi programot tartanak, és tizenkilenc tematikus-szakrális sétán vehetnek részt az érdeklődők. Az Ars Sacra Filmfesztiválra nyolcvanhárom dokumentum-, illetve rövidfilm érkezett, ebből szeptember 16-tól negyvennégy alkotást vetítenek le a Tabán ArtMoziban. A díjkiosztó ünnepségre 23-án 19 órától kerül sor.


Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója a jezsuita kulturális központba tervezett események közül emelt ki néhányat. Többek között a Kaszap István-emlékestre, az Ars Naturae folyóirat ökológiai krízissel foglalkozó új számának bemutatására, Sudár Annamária és Török Máté verszenész közös műsorára, valamint a Misiones de Chiquitos sokáig rejtőző szakrális-szellemi kincseit, a dél-amerikai őserdőkben született jezsuita barokk zenei különlegességeket rögzítő CD anyagának előadására hívta fel a figyelmet.

Részletes programismertetések a Papageno kulturális magazin fesztiválos különszámaiban, illetve a fesztivál honlapján olvashatók.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria