Templomos lovagnő Pécsről – Baksa Gyöngyi keramikusművész karácsonyai

Fazekasokkal és képzőművészekkel, vizuális alkotókkal teli család tagjaként jött a világra 1951-ben. Az agyag iránti szinte elemi szeretete családi örökség. Emellett kiváló mesterei is voltak a Szent István téren, a méltán nagyhírű Pécsi Művészeti Gimnáziumban: Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész és Fürtös György Munkácsy-díjas szobrász- és keramikus, akik épp olyan hűséggel gyökereztek bele a mecsekalji település, az egykori Fünfkirchen (Pécs régi német neve ez: „Az öt templom városa”) talajába, mint egyedi életutat bejárt tanítványuk.

Baksa Gyöngyi alkotásai, köztük kiemelt helyen a templomok, a cserépvároskák és a karácsonyhoz kötődő alkotások – angyalos fali tálak, templomokat formázó mécstartók, betlehemek – a világ nagyon sok tájára eljutottak, Gdańsktól Malmőig és Dublintól Torontóig. A művésznő mégsem alkotásainak világjárásait emlegeti kitüntetett szeretettel, hanem azt a pár évvel ezelőtti, éppen a karácsonyhoz kötődő meghívást, amelyet a pécsi püspöki hivatal kulturális titkára közvetített számára.

Baksa Gyöngyi szavait idézve: „Ami nekem nagyon sokat jelentett: néhány éve a pécsi székesegyház altemplomában, egy körülbelül hat négyzetméteres, zöld terítős asztalra felállíthattam egy kisvárost a munkáimból templommal, sok-sok házikóval. A szülővárosom, Pécs megható »betlehemjárási«, adventi templomlátogatási hagyományainak, ezeknek a szép kis családi zarándoklatoknak megfelelően, helyet kapott az asztalon egy teljes betlehem is, a kisdeddel, Máriával, Józseffel, Gáspárral, Menyhérttel, Boldizsárral, a rongyos istállócskával, és az isteni gyermeket melengető állatokkal. S természetesen, mint szinte minden munkám kellős közepén, ott volt ezen a székesegyházi összeállításon is a nagybetűs Fény. Életünknek az az eleme, amelyre mindig szükségünk van, jó és rossz időkben egyaránt. Nem véletlen, hogy a hosszan sötét skandináv országok kultúrájában, különösen Svédországéban, piros betűs ünnep Luca napja. Azé a Szent Lucáé, aki a látás védőszentje is. Gondoljunk csak Carl Larsson lucázó, karácsonyozó, mindig fényközpontú festményeire, grafikáira. Remélem, hogy az én szeretettel és a világosság iránti rajongással készült munkáim méltó rokonai ezeknek.”

Itt fel kell idéznem egy Baksa Gyöngyihez kötődő személyes emlékemet. Alig hét-nyolc évesek lehettünk, amikor osztálytársi és kifejezetten adventi ajándékul egy – akkor még csak gyurmából készült, de máris művészkézre valló – gyermek Jézust adott nekem, amit én egy saját termésű kis karácsonyi versemmel viszonoztam.

Ha néhány szóval igyekszünk jellemezni ezt a varázslatos, sokszor izgő-mozgónak, izgatottan ficorgónak, a szemlélőt valósággal meg-megszólítónak érzékelt kerámiavilágot, akkor három tulajdonságát feltétlenül ki kell emelnünk. Elsőként az alkotások népmesei gyökereit – a régi karácsonyokat igazi ünneppé varázsoló, mindig mesélő pozsonyi nagymama örökségét –, a népi fazekasság legnemesebb hagyományainak jelenlétét és a fergeteges humort. Ahány figura, annyi fintor és mosoly, annyi kedvesség és bumfordiság. Baksa Gyöngyi kerámiái – legyenek bár aprócska gyertyatartók, óvodásoknak készült karácsonyi bögrék vagy éppen méretes kerti ivókutak, díszes csapruhák, oszlopszerű virágtartók – olyanok, mint megannyi, emberalakokkal, virágokkal, madarakkal, bogarakkal ékes életigenlés. Aligha véletlen, hogy most, 2020 rendhagyó karácsonya előtt a nagyszkókói házban nem csupán állandó agyagozás, égetés, festés zajlik. Az ünnepszépítő, ünnepvigasztaló ajándéktárgyak alkotója egyszemélyes csomagolóműhelyként is dolgozik: puha, biztonságos fészekben adja postára a sokhelyütt várva várt ajándékokat.

Baksa Gyöngyi alkotói világát nem csupán a családi légkör és két neves pécsi mestere alakította, hanem önkéntes szakmai vándorutak hosszú sora is. Ezek közül elsősorban a Szilágyságra (a Partiumra) és Erdélyre emlékszik szeretettel, de Olaszországra, az európai kerámiaművészet egyik bölcsőjére, továbbá Svájcra (erre a nagyon karácsonyi hangulatú országra), Spanyol- és Franciaországra, Ausztriára és Németországra is. Az utóbbira Angliában egyenesen „karácsony-országként” tekintenek, hiszen a fenyőfa és az ünneplés koreográfiája Viktória királynő férje, Albert herceg jóvoltából honosodott meg a szigetországban. Nálunk pedig az Osztrák–Magyar Monarchia kivételesen örömteli örökségeként.

A Baksa Kerámiaműhely karácsonyi anyagából végül feltétlenül külön említést kívánnak azok a fali tálak, amelyeken nem a művésznő mókás angyalkái láthatók, hanem Fra Angelico komoly muzsikáló angyalainak agyagba álmodott, kezükben hangszert tartó testvérei, akik láttán magunk is énekelni kezdünk. Hálával tartozunk most minden, Baksa Gyöngyihez hasonlóan ünnepre hangolt alkotónak, akik jóvoltából kevésbé érzékeljük bezártságunkat, és további művészeti ágak felé fordulva karácsonyba tudjuk öltöztetni a szívünket!

Szöveg: Petrőczi Éva

Fotó: Illés Emma 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. december 13-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.