A tizenhárom aradi vértanú

Kultúra – 2021. október 6., szerda | 11:26

Alig két hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. október 6-án Aradon kivégezték a szabadságharc tizenhárom katonai vezetőjét. Míg helyre nem állt az alkotmányos rend, nem lehetett megemlékezni a forradalomról. A szabadság mártírjai évekig jeltelen sírokban feküdtek. Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították.

„Lehullott a rezgő nyárfa...”

Nem.
Nem ezüstszínű most a levele.
Feketén hull a fákról a levél,
S a föld, amelyre hull,
Kemény, mint a koporsó fedele. 

Hallottátok: így szól a rendelet:
Gyászolni ne merjen ma senki sem,
Senki ne merjen ülni ünnepet,
Mert a nép, melynek e nap ünnepe volt:
Csak volt...!

Halottnak – hallgatás;
De a hamu alatt,
Valahol mélyen – izzik a parázs!

Arany János: Magányban (részlet)

1849. október 6-án, az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – és egy főtisztje, Lázár Vilmos ezredes szenvedett vértanúhalált Aradon.

A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és a szabadságharc számos résztvevője kényszerült hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.

„Dies irae. Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának a napja volt Aradon” – szerepel Oláh Gyula visszaemlékezésében. „... Aradon laktam, tizenhárom éves fiú voltam... Megmaradt emlékezetemben. Mintha most is látnám a kilenc tábornokot egy sorban a bitófán függeni, és a négy agyonlőtt vértanút az aradi vár sáncában holtan feküdni.”

*

Damjanich János, kivégzése előtt, e szavakat írta Damjanich Emíliának vigasztalásul:

Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.

1849. október 5-én az aradi osztrák várparancsnok, Howiger tábornok felszólította az aradi minoritákat, hogy keressék fel az elítélt tiszteket... Egyikük, Sujánszky Euszták visszaemlékezéséből ITT olvashatnak részleteket.

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír
(gj)

Kapcsolódó fotógaléria