Toscától Attiláig – Szezonszemle a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Kultúra – 2022. július 31., vasárnap | 20:42

Legfőbb érdeme, hogy komolyzenei aspektusból itthon ma az egyetlen nemzetközi szinten mérhető nyári játszóhely. A margitszigeti színpad nem pusztán a prózai színházak, musical-produkciók és könnyűzenei koncertek elkerülhetetlen szabadtéri „kitelepülése”, hanem egy széles spektrumú fesztivál otthona, ahol a nagy klasszikus műfajok és első osztályú vendégművészek hangsúlyosan képviseltetik magukat.

Szezonális művészeti központ, amelynek izgalmas múltja és kultúrtörténeti jelen(tőség)e van. Még ha lényegesen kisebb léptékű is, legalább illúzió szinten, elemeiben, hangulatmorzsákban a Veronai Aréna, Macerata, a római Caracalla-termák, Taormina, Orange, az athéni Herodes Atticus odeon, Bregenz (…) vállalásaihoz mérhető.

A vetélytárs Szegedi Szabadtéri Játékok évek óta keresi „önazonosságát”; most új vezetéssel, természetesen a kortárs tömegigényeknek is eleget téve, a Traviatával próbál visszatalálni a gyökereihez. Remélhetően úgy, hogy igényesség és látványvilág vonatkozásában ismét méltó lesz a sokat és sokakat látott Dóm térhez. Az idei program- és művészkínálat még keveset mond, a következő nyár viszont már döntő jelentőségű lesz a leendő irányvonal és az elérendő cél megítélhetősége szempontjából.

A Margitszigeten hagyománnyá vált, hogy az Operaház itt debütáltatja a soron következő évad egy-egy új produkcióját, vagy éppen ellenkezően: a víztorony lábánál, az ősfákkal kerített „világszínpadon” búcsúztatják el a több évtizedes múltra visszatekintő, kifutó előadásokat. Persze minden esetben ünnepibb formában, a legjobb hazai erőkkel, világsztárok közreműködésével.

Nagy Viktor harmincnégy éves, leköszönő Tosca-rendezése nem először volt látható a Margitszigeten: 2015-ben Béatrice Uria-Monzon, Giancarlo Monsalve és Anatolij Fokanov főszereplésével került színre, ezúttal Sümegi Eszter, Francesco Meli és Kálmándy Mihály vitte a prímet. Furcsa, de Puccini operája nem hangzott el olyan sűrűn a szigeten, mint azt a népszerűsége indokolná. Az említetteket megelőzően csak 1935-ben, az egykori Polo bár/cukrászda mellett, a ferences kolostor romjainál kialakított, 1500 néző befogadására alkalmas (kérészéletű) játszóhelyen szólalt meg a Puccini melodrámája Unger Ernő vezényletével, Vera Schwarz, Laurisin Lajos, Lendvai Andor felléptével.

A Nagy Viktor-féle lassan erodálódó Toscát hét éve és most is Kesselyák Gergely dirigálta. Olyan, mint mindig: lelkes, temperamentumos. Ha ő áll a pulpituson biztosított a svung. Sümegi Eszter negyedszázados címszereptapasztalatát kamatoztatja Toscaként. Nem fog rajta az idő. Csak még árnyaltabb, alakítás szempontjából, különösen Scarpia leszúrásánál vérmesebb, „veristább” lett. Ha valami a legjobb értelemben rutinná vált nála: a tévedhetetlen, biztos éneklés. Sümegi által ez az előadás nemcsak e rendezés búcsúja, hanem egy korszak összefoglalása is.

Kálmándy Mihály – Sümegi Eszterhez hasonlóan – az Andrea Chénier és Az álarcosbál operaházi sorozata után, illetve közben érkezik a Margitszigetre. Rajta jobban érződik a fáradtság, baritonja ezúttal olykor mattabban, szárazabban szól. Kaján, gúnyos, sokszor kuncogó Scarpiája így is nagyformátumú figura. Annyira elegáns és laza, hogy végül nem hagy hiányérzetet; ami hangban elmarad, azt a személyiség ereje pótolja. A második felvonásban a zöld bársonnyal bevont karszék visszaidézi a korábbi legendás „nyűvőket”, a vendég Scarpiák közül Sherrill Milnest, Ruggero Raimondit, Renato Brusont… A szófa előtt földre rogyva pedig milyen sokszor énekelte az imát Szilfai Márta, Lukács Gyöngyi, Boross Csilla…

A mostani Cavaradossi, Francesco Meli jelenleg világszerte a legfoglalkoztatottabb olasz tenor; lírai-spinto vonalon az első. Nagy szó manapság, ezekben az énekesínséges időkben, amikor a korábbi népes tenor-másodvonal színvonalához mérhető művészeket is alig találni már.

Bizonyára akad, aki Melit kevesli ebben a szerepben. Nem érces, süvöltő, drámai hang. Eleve más típus; civilben is egy békés humanista. A színpadon elsősorban szépszínű, világos tenorjával hat. Magasságai vékonyodnak, de ha kissé forszírozottan is, azzal a napfényes, mediterrán tónussal képes a szükséges mértékben átütni a zenekaron. Élmény hallgatni olasz anyanyelvét, plasztikusan formált szövegéneklését (ahogy például a Levél-áriában az Entrava ella, fragrante, / mi cadea fra le braccia...” sorokat pergeti). Cavaradossija nem rettenthetetlen, indulatos, érzelmektől túlfűtött hős. Több benne a költészet, a melankólia, a beletörődés; ambivalens módon: a realitásérzék. Az utolsó felvonást úgy játssza el, hogy ez a Cavaradossi tudja: Tosca lelkes szabadításhíre illúzió, Scarpia biztosan nem engedett, színleltnek ígért kivégzését nem kerülheti el.

Meli mai viszonylatban tényleg nagy művész. Önmagát adva egy rá jellemző, egyedi karaktert formál, s hozzávaló „stílust” teremt úgy, hogy még csak ki sem használja maximálisan mindazt, amit Puccini lélektanilag és zeneileg felkínál tolmácsolóinak. Kiegyensúlyozott, higgadt, kollegiális énekes, aki nem igényli, hogy kiemelt státuszában egyedül sütkérezhessen a darab végi megérdemelt sikerben. Elismerő tapssal fordul a zenekar és a partnerei felé is, végül teljesen átengedve a színpadot a szereptől megváló Sümegi Eszternek.

Hagyománnyá váltak a szigeten a könnyedebb, népszerű részleteket, áriákat duetteket kínáló operaestek is. Idén nyáron, augusztus 2-án Aida Garifullina mutatkozik be Budapesten. A nevével fémjelzett gála karmestere Pier Giorgio Morandi; közreműködője Brickner Szabolcs, aki nemrég Plácido Domingo operaházi Simon Boccanegra-előadásaiban ért pályafutása zenitjére.   

Augusztus 12-én és 14-én pedig visszatér a Margitszigetre az Attila. Verdi korai operájának nemzetközi újrafelfedezését megelőző magyarországi premierje éppen ötven évvel ezelőtt, 1972 júliusában zajlott le ugyanitt. A Lamberto Gardelli vezényletével, Giancarlo del Monaco rendezésében, Gregor József és a Marton Éva főszereplésével bemutatott (a következő nyáron megismételt) produkciót különleges műtörténeti és zenei értéket képviselő fekete-fehér tévéfelvétel dokumentálja.

Az Attila legutóbb 2004-ben, Konstantin Gorny címszereplésével szólalt meg a szigeten. Most Bretz Gábor lesz a hun király; választottja, valójában bosszúálló gyilkosa, Odabella: Maria Agresta. Jóllehet Agresta Rossini Stabat Materében már énekelt Budapesten, a Müpában, de ő is egyike azon magasan jegyzett művészeknek, akik szerepben először a Margitszigeten lépnek fel a magyar közönség előtt.    

Szöveg: Pallós Tamás

Fotó: Gálos Mihály Samu, Nagy Attila 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 24-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria