Ugyanaz a Krisztus hív – Bemutatták a katolikus–evangélikus párbeszéd eredményeit összegző kötetet

A megjelenteket Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Főiskola rektora köszöntötte házigazdaként, majd Reuss András evangélikus teológus professzor, a kötet társszerkesztője mutatta be a kiadványt. Mint elmondta, a kötet a római katolikus–evangélikus teológiai párbeszéd dokumentumait tartalmazza. Ezeket a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsa és a Luteránus Világszövetség közös bizottságai készítették. Bár az évtizedek alatt a munkabizottság több dokumentuma is megjelent magyarul, voltak olyan megnyilatkozások, melyek mindeddig nem juthattak el a magyar olvasóközönséghez. Ez a könyv ezt a hiányosságot pótolja azzal, hogy közreadja a tizenegy közösen elfogadott dokumentum mellett a hozzájuk csatolt kilenc exkurzust, egy-egy témát bővebben kifejtő függeléket is. A kötetben megjelent szövegeknél javították a korábbi fordítások esetleges hiányosságait, és figyelembe vették az azóta eltelt időszak teológiai meglátásait.

A dokumentumok sok vitás és érzékeny kérdést tárgyalnak, így például az evangélium és a tradíció összefüggését, az igazságok hierarchiáját, az Úrvacsora kérdéseit, a hit általi megigazulást, a pápai primátust és tévedhetetlenséget, valamint az egyházi hivatal apostoli folytonosságát. A párbeszéd során elért eredményt a konszenzus, a korrekció és a konvergencia szavakkal lehet jellemezni. A munkabizottságok messzemenően igyekeztek együttműködni, felismerve a változásokat, figyelembe vették a másik oldal kritikai kifogásait úgy, hogy állhatatosan törekedtek a másik fél meggyőződésének, gyakorlatának megértésére.

A szövegek végső szándéka a krisztusi evangélium és krisztusi megváltás hamisítatlan hirdetése volt.

Ugyanakkor ezek a dokumentumok a múlt bemutatása mellett a jövő irányait is kijelölik. Reuss András azt is kiemelte, hogy az evangélikus–katolikus párbeszéd eredményeinek hangsúlyozása nem zárja ki a többi felekezettel való diskurzus és egyeztetés fontosságát.

„Nem lehet-e attól tartani, hogy a megigazulással kapcsolatos eredmények háttérbe szorítják azon problémák megvitatását, melyek még tisztázásra várnak?” – tette fel a kérdést a résztvevőknek Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője, a kötet társszerkesztője. „Először is azt kell megfogalmaznunk, hogy mit is értünk egységen” – kezdte válaszát Erdő Péter bíboros, prímás. Hilarion (Ilarion) Alfejev volokolamszki metropolita nemrég arról beszélt, hogy a szeretetben növekedni kell, de a teljes egységről nem tett említést. A keresztény egységtörekvésről sokszor túlságosan is nyugati séma szerint gondolkodunk. Ennek az is oka, hogy a nyugati megosztottság eredete a lutheri reformáció, ezért elsősorban a katolikus–evangélikus párbeszéd kérdéseivel foglalkozunk. Az ortodoxiában a szervezeti sokféleség és bizonyos hitelvi eltérések elfogadása is benne van a koncepcióban. Az orosz ortodoxia ugyanakkor inkább alliance-ról, szövetségről beszél, mely több, mint amit az Egyházak Világtanácsa képvisel, de kevesebb az Egyház látható egységénél. I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka szerint a keresztények egysége létezik, nekünk csak fel kell ismernünk. Persze ezt nekünk a látható közösség formájában is kifejezésre kell juttatnunk.

A teljes egyházi közösségnek ugyanakkor az eucharisztikus közösség a forrása és a legmagasabb rendű kifejeződése.

Hálás vagyok azért, hogy a budapesti eucharisztikus kongresszusra készülve a magyarországi evangélikus egyház nem ellenfélként, hanem igazi partnerként fordult az Úrvacsora felé. Fontos eleme volt ennek, hogy a teológiai konferencián is egy evangélikus teológus beszélt a protestáns eucharisztikus felfogásról

– hangsúlyozta Erdő Péter bíboros.

Fabiny Tamás evangélikus püspök azt emelte ki, hogy a megigazulásról szóló dokumentum aláírása emblematikus jelentőségű. Azért is, mert a lutheri reformáció – mely valóban fájdalmas szakadást okozott – egyik kulcskérdése volt a megigazulás. Az evangélikus püspök A szembenállástól a közösségig című, nemrég megjelent kiadványt említve rámutatott, hogy ebben a reformáció katolikus olvasata mellett az ellenreformációnak vagy katolikus megújulásnak nevezett időszak evangélikus megközelítését is megtaláljuk.

Kodácsy Tamás református lelkész szerint a megigazulás egy „lenni vagy nem lenni kérdés”, ez a református teológia egyik sarkalatos pontja. Alister McGrath egyik könyvének Iustitia Dei a címe, mely egyszerre jelenti azt az igazságot, melynek Isten a szerzője, és azt is, mely az Ő tulajdonsága. Ez a könyv is rámutat arra, miként tudja Isten úgy megigazítani a bűnöst, hogy Ő igaz marad. Ha a megigazulásra egzisztenciális kérdésként tekintünk, az a párbeszéd új lehetőségeit nyithatja meg a számunkra. Reuss András mindehhez azt tette hozzá, hogy az evangélikusok a megigazulást tartják az üdvösség egyedüli útjának, de a dokumentumokból az is kiderül, a Katolikus Egyház is elfogadja, hogy az ember a saját erejéből nem üdvözülhet. A kérdés persze az lesz, hogy mi áll még emellett. A protestáns fél ugyanakkor a küzdelmek során elfeledkezett a hagyományról, holott a reformációt megelőzően is létezett az a tradíció, mellyel az evangélikus teológiának is foglalkoznia kell.

A dokumentumokban olvashatjuk: a különféle felekezeteknek hagyniuk kell, hogy a másik fél megváltoztassa őket. Ezzel kapcsolatban Erdő Péter bíboros azt emelte ki, hogy napjainkra már kialakult a szeretet légköre a különféle felekezetek között. Emellett arra is fontos rámutatni, hogy párbeszédet két fél tud hatékonyan folytatni, minél több a résztvevő, annál nehezebb konszenzusra jutni.

Az evangélikus–katolikus párbeszéd arra tanít minket, hogy őszinte igyekezettel próbáljuk megérteni a másik felet.

A főpásztor példaként a zsidó–katolikus párbeszéd egyik elemét emelte ki. Szent Pál ír arról, hogy a hit tesz megigazulttá, ám ezt a törvény cselekedeteire vonatkoztatva emeli ki. A keresztény hagyományban ott rejlett ugyan, hogy a mózesi törvény követésének is volt hatása az emberek üdvállapotára, ám a teológusok inkább arra mutattak rá: lehetséges, hogy a mózesi törvény a jó szándékú ószövetségi embert elvezette a bűneitől való megtisztulásra, de nem a megszentelődésre. Ez a téma a katolikus–zsidó párbeszédben azért nyert jelentőséget, mert Isten nem vonta vissza a szövetségét, ezért meg kell tudnunk határozni, hogy miként viszonyulunk ma ehhez a kérdéshez. Az ókeresztény iratokban is megtaláljuk azt az ősi ideát, hogy az Úr a Lelket kiárasztja másokra is, nem csak azokra, akik a zsidó népből származnak. Ezt aktualizálta Jézus Krisztus. Ez egy pozitív megfogalmazás, ám a 2–3. századtól ennek negatív olvasatával is találkozunk: az Úr elvette a Szentlelket e templomból és átvitte az Egyházra. Ezért is érdekes, hogy a másik partnerre való nyitottság hogyan alakul egy-egy felekezettel való párbeszéd során.

Ugyanakkor nem lehet egy világkonferencián elintézni a különbségeket, azt javasolva, hogy tekintsük egymást csupán kulturális formának. Létezik isteni kinyilatkoztatás, megváltás, mely olyan többletet ad hozzá a jószándékú emberi erőfeszítéshez, amit nem tehetünk zárójelbe

– hangsúlyozta Erdő Péter bíboros.

„Ferenc pápa jelen volt Lundban, ahol a reformáció ötszázadik évfordulójára emlékeztek” – emelte ki Fabiny Tamás püspök. Itt a Szentatya arról is beszélt, hogy milyen fontos volt, amikor Luther az emberek kezébe adta a Szentírást. Az evangélikusok viszont a liturgia gazdagságának jelentőségét vehetik át a katolikusoktól. Kodácsy Tamás szerint fontos a „katolikus esszencia”, vagyis az, hogy miként van jelen Jézus Krisztus a világban. Ez a kötet is arra hív, hogy valódi párbeszédet folytassunk, rámutatva arra is, amiben nem egyezik a véleményünk, mert csak ezt követően fejthetjük ki azokat a kérdéseket, amiben egyetértünk.

„Az Eucharisztia a közösség legmagasabb kifejeződési formája, emellett az egység forrása. Ez a kettősség, ami meghatározza a lehetőségeinket” – mutatott rá Erdő Péter bíboros. – Ha csak a közös eucharisztikus ünneplés lenne az egység forrása, akkor kijelenthetnénk: ünnepeljünk együtt, és megoldottuk az egység problémáját.

De az Eucharisztia nem csak forrás, vagyis ha nem ugyanazt hisszük róla, akkor ez a jel nem a valóságot tükrözi.

Ha az egyházi hivatalról és az Eucharisztiáról egyeztetve előbbre jutunk, akkor reális az esély arra is, hogy az eucharisztikus közösség felé is elmozduljunk. Érdekes, hogy az ortodoxokkal fennáll az egység az ordo szentségével és az Eucharisztiával kapcsolatban is – erről sokat hallhattunk az eucharisztikus kongresszus konferenciáin –, mégsincs eucharisztikus közösség – bár a katolikus részről már lehetne –, mert az ortodox álláspont szerint a hitbeli eltérések miatt egy ortodox hívő nem járulhat katolikus szentáldozáshoz.

Fabiny Tamás püspök szerint fontos ismerni a másik fél tanítását, gyakorlatát. Ma már az evangélikus egyházban sem bánnak méltatlanul az Oltáriszentséggel. „Fáj-e nekünk az úrvacsorai egység hiánya?” – tette fel a kérdést a püspök. Ha sikerül ezt megfogalmaznunk, akkor megtettük az első lépést a megoldás felé. Reuss András azt emelte ki, hogy a kötetben olvasható egy úrvacsoráról szóló dokumentum is, melyhez hat exkurzus csatlakozik. Ezeket az iratokat olvasva azt láthatjuk, hogy a szakértők az eltéréseken igyekeztek felülemelkedni. Ez mindenképpen jó irány, de emellett el kell jutnunk addig, hogy képesek legyünk bizonyos különbségeket is elhordozni. Komolyan kell vennünk, hogy bár különbözőek vagyunk, de mindannyiunkat ugyanaz a Krisztus hív.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír