Újra húsvéti dicsőítő koncertet tartott az Eucharist együttes Budapesten

Kultúra – 2018. április 13., péntek | 11:48

Egy szívvel-lélekkel énekelt idős és fiatal, valamint sok kisgyerek április 9-én Budapesten, a RaM Colosseumban a katolikus Eucharist együttes Dicsőítőhétfő elnevezésű húsvéti koncertjén.

Az egybegyűlt mintegy félezer ember nyitott szívvel adott hálát Istennek a Gável testvérek saját szerzeményeivel, illetve külföldi előadók általuk lefordított dalaival.

Gável Henrik, a Budapest-Albertfalvai Szent Mihály-plébánia plébánosa tanításában az Eucharisztiából fakadó ajándékokra irányította a jelenlévők figyelmét. Emlékeztetett, hogy a feltámadt Jézus vasárnap jelent meg újra a tanítványok között, amikor már Tamás is jelen volt. Őt sem felejtette el, és „sebeivel ölelte át”. „Jézus ma is itt van! Itt van most is közöttünk, ahogyan Őt dicsérjük ezekkel az énekekkel! Mert itt több van, többnek kell lennie a puszta énekeknél!” – hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Az Eucharist együttes zenei szolgálatát a 4 Akkord Show Kórus egészítette ki énekével. A különleges térkialakítás egyértelműen kifejezte, hogy a jelenlévők egy közösséget alkotnak, és hogy ezen az estén is Isten van a középpontban.

A búcsúdalként énekelt Ároni áldás alatt a mobiltelefonokkal helyettesített „gyertyákkal” fejezték ki az egybegyűltek, hogy a világosság dicsőítő fiaiként indulnak a hétköznapokba, megjelenítve Isten igaz szeretetét. Befejezésül Monostori László, a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa adott áldást az ünnepi alkalom minden résztvevőjének, amelynek fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Az Eucharist és a 4 Akkord Show Kórus néhány tagja a dicsőítő koncertet megelőzően a házigazda Árpád-házi Szent Margit-templomban liturgikus zenei szolgálatot látott el, ahol a Szendrey-Karper László-díjas gitárművész, Gável Gellért Latin mise gitáron elnevezésű, közelmúltban komponált miseordináriuma csendült fel.

Forrás: Eucharist

Fotó: Fábry Anna

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria