Válogatás a Szent István Könyvhétre megjelent kiadványokból

Kultúra – 2018. május 2., szerda | 14:00

A Szent István Társulat immár huszonhatodik alkalommal rendezi meg május 7. és 12. között a Ferenciek terén a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legjelentősebb hazai seregszemléjét. Összeállításunkban néhány új kiadványra szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét.

Szent István Társulat

XVI. Benedek pápa megnyilatkozásai

Az emeritus pápa megnyilatkozásait összegyűjtő mű első kötete három enciklikát, három szinódus utáni apostoli buzdítást, két apostoli levelet, valamint a 2006 márciusa és 2013. február 13. között tartott szerdai általános kihallgatásokon elhangzott elmélkedéseket tartalmazza. A második kötet három részből áll: az elsőben a 2005. augusztus 18. és 2010. június 6. között zajló huszonnégy apostoli út közül tizenhármon követhetjük nyomon XVI. Benedek pápát. A második rész a 2006 és 2013 között írt pápai üzeneteket tartalmazza a béke világnapjára, nagyböjtre és a betegek világnapjára. A harmadik részben néhány beszédet olvashatunk a 2009 és 2013. február 27. közötti időből: így például a szent zenéről – mely beszédek a pápa tiszteletére évente rendezett koncertek után hangzottak el –, a papság évét záró beszéd, végül a lemondó nyilatkozat és a búcsúzások beszédei a római klérustól és a hívők sokaságától a Szent Péter téren, az utolsó általános kihallgatáson. (keménytáblás, 816+766 oldal; ára 9900 forint)


Ferenc pápa: Gaudete et exsultate – Örüljetek és ujjongjatok

A Szentatya, miként előző két apostoli buzdításában, ebben is az örömben megélt keresztény életre buzdít. A szöveg elején hangsúlyozza, hogy ez a körlevél nem „meghatározásokkal és megkülönböztetésekkel teli tudományos értekezés vagy az életszentséghez vezető eszközökről szóló elemzés”, hanem közérthető, buzdító levél, amely fel akarja hívni figyelmünket az életszentségre szóló meghívottságunkra „a mai korban, annak veszélyei, kihívásai és kedvező lehetőségei között”, ezért nemcsak az értelmünkhöz kíván szólni, hanem szeretne személyesen is megszólítani bennünket. A dokumentum tehát minden embernek szóló meghívás a szent életre. (puhafedeles, 96 oldal; ára 1100 forint)


Rokay Zoltán: Filozófiatörténet I–III.

A Stephanus-díj idei kitüntetettje teológiai kategóriában a neves teológus, filozófus, aki mindig hangsúlyozta az önálló gondolkodás értékét és szépségét, és különösen lényegesnek tartja ezt most, a mai elektronizált és manipulált világban. Rokay Zoltán filozófiatörténeti kézikönyvét vehetjük kezünkbe, melynek ezúttal a záró, harmadik kötete is megjelent. A szerző, különböző korok gondolkodóinak szavait – eredeti és magyar nyelven – idézve. elénk tárja azokat a főbb megoldásokat, amelyeket a nagy filozófusok, teológusok kifejtettek a világ és az élet kérdéseivel kapcsolatban a századok folyamán. (puhafedeles, 292 oldal; ára 2400 forint)


Valter Ilona: A cikádori más néven (báta)széki ciszterci apátság története

A középkori emlékekkel foglalkozó régész Stephanus-díjban részesül az idei Szent István Könyvhéten. Kutatásait az 1960-as években kezdte; megjelent munkáiban a régészeti és építészettörténeti vonatkozások mellett egyaránt tárgyalta az egyháztörténeti kérdéseket és a társadalmi hátteret. Most megjelent kötete az első magyar ciszterci kolostor monográfiája, amely a történeti források, valamint az ásatás és a teljes régészeti feltárás alapján készült, fotókkal illusztrálva. (puhafedeles, 188 oldal; ára 2900 forint)


Apostoli atyák

A Szent István Társulat 1980-ban indította el Ókeresztény írók című sorozatát – a köznyelvben „Vanyó-sorozatot” –, amelyre igen nagy szükség volt, hiszen az ókeresztény kor irodalmi művei a Keresztény remekírók című sorozat 1944-es megjelenését követően szinte elérhetetlenné váltak magyar nyelven a nagyközönség számára. Mivel az ókeresztény irodalom iránt töretlen az érdeklődés, a Szent István Társulat úgy döntött, hogy új sorozatot indít Vanyó László emlékére, Perendy László szerkesztésében, Ókori keresztény írók címmel, amelyben megjelenhetnek az előző sorozat megújított kötetei és az eddig magyarul még meg nem jelent művek is. Az előző két kiadás szövegét jelentősen átdolgozva, valamint a végjegyzeteket lábjegyzetekké alakítva jelent meg az új sorozat első kötete, amely az apostoli atyáknak az újszövetségi iratok némelyikével egykorúnak tekinthető műveit tartalmazza. Ezek azért jelentősek, mert megmutatják, hogy milyen irányban fejlődött az Újszövetségben vázolt egyházkép. (keménytáblás, 456 oldal; ára 3000 forint)


Kránitz Mihály: A keresztény hit kialakulása és védelme

A kötet rávilágít a keresztény hit továbbadásának kezdeteire, fejlődésére és tisztaságának gondos, gyakran féltő őrzésére. A szerző szakavatott módon, magyarázatokkal, elemzésekkel, eredeti szövegek és gondolkodásra késztető képek segítségével az Egyház belső világának kevésbé ismert területeire vezeti az olvasót. (keménytáblás, 264 oldal; ára 2800 forint)


Új Ember Kiadványok – Magyar Kurír


VI. Pál pápa Mysterium fidei kezdetű enciklikája
(Ecclesia Szövetkezettel közös kiadás)

Az enciklikához Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek írt ajánlást. Kiemelte: az Eucharisztia keresztény életünk forrása és csúcsa, Isten emberek iránti szeretetének a legnagyobb ajándéka és záloga. Ezt a misztériumot „a Katolikus Egyház mindig is olyan kincsként őrizte, amelynél nincs értékesebb” (Mysterium fidei 1.). Amikor a II. vatikáni zsinat megfogalmazta a liturgikus megújulás alapelveit, akkor az a cél lebegett az atyák szemei előtt, hogy a hívők „cselekvő módon, teljes hittel és jámborsággal vegyenek részt ennek a legszentebb misztériumnak az ünneplésében, hogy a pappal együtt ajánlják fel az áldozatot Istennek önmaguk és az egész világ üdvéért, s úgy táplálkozzanak belőle, mint lelki élelemből” (U.o. 2). A főpásztor rámutatott: főegyházmegyénk és hazánk az 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés idejét éli. Az előkészület szempontjából kivételesen hasznos, ha magyarul is megjelentetjük a Mysterium fidei kezdetű enciklikát. Ha ma valaki tanulmányozni akarja, miben áll az Eucharisztiára vonatkozó katolikus hit lényege, ehhez a szöveghez kell visszanyúlnia. (puhafedeles, 60 oldal; ára 990 forint)

Ferenc pápa: Őrzők vagyunk – Szerdai katekézisek 2013–2014

Ferenc pápa szeret közvetlen kapcsolatban lenni az emberekkel, ezért szívesen szólítja meg őket; az előre elkészített beszédet mindig kiegészíti néhány mondattal, gondolattal. Igyekszik párbeszédet folytatni a hívőkkel, próbálja bevonni őket. Ennek egyik formája az, hogy kérdéseket tesz fel nekik, vagy azt kéri tőlük, hogy ők maguk tegyenek fel kérdéseket maguknak, így vizsgálják meg az életüket. Ebben a kötetben a Szentatya tematikus sorozatokba illeszkedő katekézisei mellett az összes többi, a szerdai általános kihallgatásokon elhangzott beszéde is olvasható. A következő témákat tárgyalja a pápa: a nagyhét; Szent József, a munkás; környezetünk védelme; a keresztények egysége; a nagyböjti időszak; Szent József, a nevelő; Jézus alázatos győzelme; Jézus feltámadása; a szentségek teológiája; a Szentlélek hét ajándéka. Emellett a Rio de Janeiróban megrendezett ifjúsági világtalálkozóra és a szentföldi zarándokútra visszatekintő beszédét is olvashatjuk a kötetben. (puhafedeles, 196. oldal; ára 2490 forint)


A bőrünk alá bújt Isten – Varga László kaposvári megyéspüspökkel beszélget Bodnár Dániel

Varga Laci atya a beszélgetésben felidézte: „Nagyon érdekes az az evangéliumi történet, amelyben Jézus ezt mondja: »Aki eszi az én testemet, aki issza az én véremet, annak örök élete van« (Jn 6,54). Meglepő, ugyanakkor jellemző Péter viselkedése. Nem azt kérdezi, hogy hogyan adhatom át magam, vagy hogyan tudlak befogadni, hanem azt, mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk. Az akcióra kérdez rá. Mert úgy gondolkozik, meg kell mutatnia, hogy szerethető. Ez a béres lelkülete. Ez jellemzi a hazatérő tékozló fiút is. Nem azt mondja, hogy jogom van mindenhez, hanem csak annyit kér: apám, fogadj be engem a béreseid közé. Nem meri elhinni, hogy az atyja a történtek ellenére is feltétel nélkül szereti őt; úgy gondolja, hogy ezt ki kell érdemelnie. Béreslelkületű az idősebb testvér is, aki azt mondja az apjának: mindig szolgáltalak, de te soha egyetlen gödölyét sem adtál nekem, hogy mulathassak a barátaimmal. A két testvér és Péter is azt hitte, hogy a szeretetet ki kell érdemelni. Az alapkérdés mindig az: Mit tudunk tenni azzal az Istennel, aki a bőrünk alá bújik?” (puhafedeles, 134 oldal; ára 2190 forint)

Elekes Szende–Kiss Péter: Repülni tanulunk – Történetek a felnőtté válásról

A kötet egyik szerzője, Elekes Szende pszichológus írja: „Szeretem a fiatal felnőtt korosztályt. Szeretem, hogy vannak kérdéseik, és készek dolgozni önmagukon. Szeretem, hogy felvállalják életvezetési és döntési dilemmáikat, és tudnak segítséget kérni. Látom azt a kettősséget, ami ennek a korosztálynak a helyzetét jellemzi: egyrészt eddig soha nem látott lehetőségek nyíltak meg előttük, másrészt soha nem volt annyira kikövezetlen, kaotikus egy fiatal felnőtté válásának az útja, mint napjainkban. Éppen ezért fontosnak tartom felhívni a figyelmet erre a kettősségre.” A másik szerző, az Új Ember munkatársa, Kiss Péter felhívja a figyelmet: „Ez a könyv csak egynek tűnik, ám valójában három. Három másikat rejt magában ugyanis: egy interjúsorozatot (amely a gerincét adja), egy haikufolyamot és egy egypercesnovella-gyűjteményt. Ebből a háromból van kikeverve, mert reményünk szerint ezzel a koktéllal, összetevőinek egymásra felelgető ízeivel tudjuk a leghívebben elmondani, amit a felnőtté válásról gondolunk.” (puhafedeles, 152 oldal; ára 2190 forint)


Donatella Scaiola: Úti zsoltároskönyv

A kalács vagy a foszlós fehér kenyér valaha a jólét és a gazdagság jele volt – ma igyekszünk, hogy kerüljük a kenyeret, vagy hogy a teljes kiőrlésűt, a barnát, a félbarnát válasszuk, egyszóval, a tartalmas, komoly kenyeret. Pál is ilyesmiről beszél, de a lélek és a hit világában, amikor azt írja a korintusiaknak, hogy először gyerekeknek való táplálékot adott nekik (1Kor 3,2), majd mire megérett rá a közösség, már felnőttnek szánt étellel táplálta a lelküket. A zsoltárok imádkozása ilyen súlyos, alaposan megrágni való, már-már csak felnőtteknek adható lelki ennivaló. Aki a zsoltárokat a kezébe veszi, bizonyára már maga is úton van. Kezdi megismerni saját mélységeit, és felfedezni azt a különös visszhangot is, amelyet Isten jelenléte kelt bensőjében. Donatella Scaiola biblikus talán éppen erre a belső utazásra gondolt, amikor Úti zsoltároskönyvnek keresztelte művét. A zsoltárok szövegét rövid, lényegre törő bevezetéssel látta el, hogy aki meg akarja emészteni ezeket az ősi imákat, táplálékot kapjon, az úton kitarthasson, és olykor megérezze a célba érkezés örömét – írja a kötet ajánlójában Martos Levente Balázs teológus, a Pápai Biblikus Bizottság tagja. (puhafedeles, 316 oldal; ára 2990 forint)


Vigilia Kiadó

Docat – Mit kell tennünk?

Ferenc pápa a krakkói ifjúsági világtalálkozón adta a résztvevők kezébe ezt a könyvet, hogy a mai fiatalok (és kevésbé fiatalok) elé tárja a szeretetből táplálkozó és arra törekvő keresztény élet titkát, hogy megismerjék Isten szeretetének tervét, és ezt követve tudjanak eligazodni a mai világban. A kötet sokkal több egyszerű erkölcstannál. (puhafedeles, 320 oldal; ára 3900 forint)


Szent Gellért Kiadó

Sík Sándor: Kézen fogva vezet a Mester

A piarista pap, költő 1947 és 1957 között elmondott konferenciabeszédeit tartalmazza a kötet. Sík Sándornak e lírai szépségű gondolatai még sohasem jelentek meg nyomtatásban. Olvashatunk benne a szenvedésről és a boldogságról, a bűnről és a bűnbocsánatról, az öntudatról és az alázatról, az önismeretről és az önnevelésről, a hivatásról, munkáról, hitről, szeretetről. (keménytáblás, 176 oldal; ára 2400 forint)


Enzsöl Ellák: Szeretlek, mint medrét a folyó

Miként alakítja életünket, formálja személyiségünket az a szépen nyíló virág, amelynek szerelem a neve. A szerelem szépséges felelősségéről, az emberi kapcsolat örömeiről és gondjairól írni mindig izgalmas feladat. Költők, írók, művészek segítenek ebben a munkában, hiszen ők az emberi szív ismerői, akik tudják, hogy csak a szeretetre kimondott igen az embermértékű szó, s éppen ezért a szavak súlyával is tisztában vannak. (puhafedeles, 160 oldal; ára 1580 forint)


Új Város Kiadó

Giulia Eli Folonarti: A kottát a mennyben írták

Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója és elnöke 2008. március 14-én távozott e földi létből, gazdag szellemi és lelki örökséget hagyva maga után. Ennek immár tíz esztendeje. Az Új Város Kiadó ezzel a kötettel szeretne emlékezni a mozgalom alapítójára. A szerző ötven éven át titkára, sofőrje, de mindenekelőtt fokolártársa volt Chiarának, ezért olyan emberi közelségből ismerte őt, mint kevesen. Elbeszéléseiből bepillantást nyerhetünk egy alapító örömeibe, fájdalmaiba, életének hétköznapi és kiemelkedő eseményeibe. (puhafedeles, 176 oldal; ára 2300 forint)


Harmat Kiadó

Révész Szilvia: Keserűből édeset – Istennel a kríziseken át

A krízisekről általában azt gondoljuk, hogy fölöslegesen megkeserítik az életünket. Ám a keserű is válhat édessé – ahogy a Bibliából ismert Naomi és Ruth példája is mutatja. A szerző mély hitére és gazdag élettapasztalatára építve mutatja be, hogy a válsághelyzetben hozott döntéseknek sorsfordító erejük van. (puhafedeles, 134 oldal; ára 1980 forint)


Kálvin Kiadó

Czeglédy Sándor: Jézus, segíts!

A szerző imádságos lelkületű írásmagyarázó volt, amit azzal is kifejezett, hogy amikor igehirdetéseinek szövegét lejegyezte, a felső sorba mindig kiírta: „JJ”, azaz „Jesu juve!” – „Jézus, segíts!” Meggyőződése volt, hogy igei invenció, kreativitás és üzenet nincs Jézus Krisztus segítsége nélkül. (puhafedeles, 196 oldal; ára 1600 forint)


Etalon Film Kiadó

Pio atya utolsó szentmiséje – Veletek vagyok

Két film. Az első Pio atya utolsó szentmiséjéről szól, melyet 1968. szeptember 22-én celebrált. A San Giovanni Rotondó-i templomba több mint húszezer ember zsúfolódott be. Pio atya már nagyon rosszul érezte magát, mégis bemutatta a legszentebb áldozatot. Tudta, hogy eljött halálának az ideje. A szertartás után összeesett, mondogatta, hogy közeleg az óra. Pio atya úgy ment el, mint a gyermeki lelkek: egyszerűen, békésen. Fél háromkor vett utoljára levegőt és pillantotta meg Megváltóját, akinek sebeit ötven éven át viselte. A Veletek vagyok dokumentumfilmben láthatjuk, hogy Pio atya hogyan valósította meg szent tervét: létrehozott a szegényeknek egy kórházat, a Szenvedés Enyhítésének Házát. A film megrendítő felvételeket mutat be a nagy szentről. (játékidő 35+28 perc; ára 2490 forint)


Most és halálunk óráján

A film a rózsafüzér-imádságról, a vele összefonódott világról és egyéni sorsokról szól, amiket nap mint nap elkísér e sokak által lenézett és kigúnyolt ima. A több világrészen forgatott lengyel dokumentumfilmben az alkotók döbbenetes tényeket tárnak fel arról, hogy a rózsafüzér ereje által a világon nem mindennapi dolgok történnek. (játékidő 90 perc; ára 2990 forint)


Fotó: Lambert Attila (a képek a 2017-es könyvhéten készültek)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria