Valós remény – Lengyel filmtavasz huszonhetedszer

Teresa Kotlarczyk A prímás – 3 év Stefan Wyszyński bíboros életéből című filmjét már ismerik Magyarországon, a filmtavasz repertoárjába az aktualitása miatt került be, hiszen „az évezred prímását” szeptember 12-én boldoggá avatják.

„Egyáltalán nem hittem, hogy ez igaz. Hogy történhetett ez meg? Miért kellett egy ártatlan fiúnak tizennyolc évet várnia a cellában az igazságszolgáltatásra? Mit éreztem? Dühöt, ugyanakkor erkölcsi kötelességemnek tartottam, hogy leforgassam ezt a filmet. Arra összpontosítottam, hogyan lehet a legjobban filmre vinni ezt a történetet” – nyilatkozta Jan Holoubek, a 25 év ártatlanság rendezője.

Tomasz Komendát (Piotr Trojan) 2003-ban tizenöt, majd 2004-ben huszonöt évre ítélték, amiért a Wrocław melletti Miłoszyce községben 1996 szilveszterén megerőszakolt és megölt egy fiatal lányt. Bár a rendőrségen beismerő vallomást tett, ezt követően mindvégig tagadta, hogy ő lett volna az elkövető.

Tomasz naiv, egyszerű és szelíd lélek, nem csoda, ha teljesen tehetetlen a börtönben rá váró megpróbáltatásokkal szemben. Még egy bűnös esetében is jogosan vethető fel, hogy a bíróság szabadságvesztésre ítéli a tettest, nem pedig megveretésre, megaláztatásra vagy válogatott brutalitások elszenvedésére. Tomaszt – mivel természetesen kiderül, miért ítélték el – nem kímélik a rabtársai, a fegyőröket pedig nem érdekli, mit tesznek egy fiatal lány gyilkosával. A fiú többször is eljut tűrőképességének a határáig – még öngyilkossággal is megpróbálkozik –, édesanyja (Agata Kulesza) és családja lelki támogatásával azonban valahogy túléli ezeket a nehéz éveket.

Tomasz nem ismeri el a bűnösségét, ezért az illetékes bizottság minden esetben elutasítja a feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó kérvényét. És amikor már úgy tűnik, soha nem derül ki az igazság, a televízióban váratlanul megjelenik egy ügyész, és azt mondja, megtalálták a több mint egy évtizede elkövetett gyilkosság tettesét.

A Grzegorz Głuszak könyve alapján készült film sokszor kíméletlen eszközökkel mutatja be Tomasz kálváriáját. A kiváló színészi játéknak és a nem kevésbé mesteri dramaturgiának köszönhetően akkor sem unatkozunk, ha sejtjük a végkifejletet. Ha egy megtörtént eset önmagában is drámai – márpedig itt erről van szó –, akkor a rendezőnek, legalábbis látszólag, könnyű dolga van: csak megfelelő módon kell sorba raknia az eset részleteit. Jan Holoubek filmje pont attól erős, hogy mindezt meg is tudja valósítani, méghozzá professzionális eszközökkel.

Piotr Domalewski El innen című filmjében a tizenhét éves Olka (Zofia Stafiej) egyhangú életének középpontjában az autó áll. Mindenképpen szeretné megszerezni a jogosítványt, Írországban dolgozó apja ugyanis megígérte, hogy sikeres vizsga esetén vesz neki egy gépkocsit. Olka még arra is hajlandó, hogy saját zsebből fizesse a tanfolyam költségeinek egy részét, ezért délutánonként egy autómosóban dolgozik. Egy nap tragikus hírt kap: édesapjára rázuhant egy konténer, és meghalt. Mivel anyjának (Kinga Preis) otthon kell maradnia fogyatékos fiával, ezért Olka indul el, hogy a holttest hazahozatalát elintézze.

Írországban Olka megannyi nem várt nehézségbe ütközik. Kiderül, hogy a szállítás egy vagyonba kerül, ráadásul egy adminisztrációs hiba miatt a biztosító nem fizet semmit. Ám Olkát nem csak ez foglalkoztatja. Valamiképp szeretne hozzájutni ahhoz a pénzhez, amit az apja megígért neki. A lány ebben nem ismer akadályt, elutasítás esetén sajátos, rámenős stílusával mindig eléri, amit akar.

Olka céltudatosságát látva többen is segítenek neki, így a munkaközvetítő Clerk (Arkadiusz Jakubik) is, aki megjegyzi: sokan mennek el idegenbe – meglehetősen sanyarú körülmények közé – dolgozni azért, hogy a keresetük nagy részét aztán hazaküldjék, egy idő után azonban már egyre kevésbé érdekli az otthoniakat, kitől is érkezik hónapról hónapra a pénz. Olka a kutatás közben sok mindent megtud a számára szinte teljesen ismeretlen apjáról, s bár fontos neki a pénz, talán ennél is lényegesebb, hogy megbizonyosodjon apja szavahihetőségéről. Mi marad egy emberből? – vetődik fel bennünk a kérdés a filmet látva. Olka a keresés során rátalál apja személyes tárgyaira, beszél a munkatársaival és a barátnőjével, ezekből a szilánkokból próbálja összerakni, milyen is volt az apja. Anyja ugyan azt szeretné, ha hazaszállítanák a holttestet, ám ez túl sokba kerül, ezért Olka végül csak egy hamvakkal teli urnával tér vissza. S szívében talán valami mással is…

Domalewski egy interjúban arról beszélt, hogy elsősorban a „hétköznapok drámája” érdekli. Az El innen története valóban egyszerű. A cselekmény realizmusát a kézikamera használata csak felerősíti, emellett – itt is – a kiváló színészi játék teszi igazi filmélménnyé ezt a cseppet sem hétköznapi alkotást.

Teresa Kotlarczyk filmjének alcíme 3 év Stefan Wyszyński bíboros életéből. Biztos a legeseménydúsabb időszakot láthatjuk, gondolhatnánk, pedig pont az ellenkezője az igaz. A lengyel prímást a kommunista hatalom 1953-tól 1956-ig házi őrizetben tartotta, többek között egy kihalt és elhanyagolt kolostorban. Bolesław Bierut miniszterelnök azt remélte, hogy az Egyház ellen indított támadás betetőzéseként sikerül megtörniük őt, és rávehetik, hogy vonuljon vissza. Kirendeltek mellé egy papot, Stanislaw Skorodeckit (Zbigniew Zamachowski) és egy fiatal apácát, Leoniát (Maja Ostaszewska). Az utóbbit arra is rávették, hogy jelentéseket írjon arról, mit tesz nap mint nap a bíboros. A lengyel Egyház vezetőjét teljesen elszigetelték, ám ő nem esett kétségbe: szigorú napirend szerint élt, imádságban, elmélkedéssel és írással töltötte az idejét.

A filmet nézve felvetődik a kérdés: vajon egy totalitárius rendszer számára miért volt fontos a látszat? Pontosabban, ha minden lelkiismeret-furdalás nélkül bebörtönözték a papokat, apácákat, feldúlták a kolostorokat, elvették az egyházi intézményeket, miért akarták elérni, hogy Wyszyński bíboros önszántából mondjon le? A válasz természetesen a nézőre van bízva, ám annyi azért gyanítható, hogy egy magas rangú egyházi méltóság megtörése óriási fegyvertény lett volna a diktatúra számára. A film érdekessége, hogy Andrzej Seweryn nem csak Stefan Wyszyńskit formálja meg. A titkosszolgálat ugyanis a háttérben felkészít egy dublőrt, akinek az a feladata, hogy a bíboros gesztusait megtanulva, egy alkalmas pillanatban – előre megírt – nyilatkozatot tegyen a lengyel egyházi vezetők előtt. Seweryn – mint azt a kritikusok is kiemelték – remekül választotta szét a két figurát: míg a prímás esetében jól alakítja az imádságos lelki embert, addig az alteregó szerepében olyasvalakit állít elénk, aki kívülről ugyanúgy néz ki, mint Wyszyński bíboros, belül azonban üres és lélektelen.

E három filmet két jellemző is összeköti. Egyrészt mindegyik a valóságról szól: a 25 év ártatlanság és A prímás ráadásul megtörtént eseményen alapul. Másrészt a 27. Lengyel Filmtavasz a reményt állította a középpontba. Tomasz esetében az igazság, ha késve is, de napvilágra került; valamiképp Olka is rátalált az apjára; és Stefan Wyszyński bíboros sem adta fel, s kitartásának végül meglett a jutalma. Sokszor halljuk, hogy nem szabad feladni a reményt. Ezekből a filmekből ugyanakkor az is kiderül, hogy a reményünk megvalósulásához nekünk is hozzá kell tennünk a magunk részét.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Instytutpolski.pl

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2021. május 23-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.