Vászonjézus – Christopher Spencer Isten Fia című filmje a Párbeszéd Házában

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A filmben az idős, száműzetésben élő János apostol idézi fel Jézus Krisztus történetét, a vele és a tanítványokkal eltöltött időszakot, ahogy fogalmaz: „Én is a követője voltam, mert azok után, amiket láttam, nem tehettem meg, hogy ne legyek az.” Pillanatképekben villannak fel előttünk a világ teremtése óta eltelt évszázadok főbb történései, a bűnbeesés, az özönvíz, Ábrahám Isten általi elhívása, a zsidó nép kivonulása Mózes vezetésével, Dávid győzelme Góliát fölött, míg elérkezünk Jézus korához, amikor a hatalmas Római Birodalom hódítóként sanyargatja Izrael népét. A sokat szenvedett zsidóság a mindenütt jelenvaló Isten segítségében bízik. „Egy megmentőért imádkoztunk, egy Messiásért. De Messiás helyett egy új római helytartó, Poncius Pilátus érkezett” – idézi fel János.

Pilátus egy világbirodalom kegyetlen képviselője, parancsára katonái a szakadékba taszítják az útjukat elálló szekeret, nem törődve azzal, hogy a rajta ülő gyermeket a szekér agyonnyomja. A kétségbeesetten zokogó anyát látjuk, s a fájdalmára érzéketlen Pilátust, a Jeruzsálem felé vonuló gőgös rómaiakat. Ebben a totálisan reménytelennek látszó helyzetben jelenik meg Jézus Krisztus, a megtestesült Ige – „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9) –, hogy Isten egyszülött Fiaként megkezdje földi szolgálatát.

A film által ábrázolt Jézus „szelíd és alázatos” szívű, megbocsátó a bűnbánó bűnösökkel szemben, de haragos indulattal viseltetik mindazok iránt, akik nem lélekben, csupán szavakban imádják Istent. A kufárok templomból történt kiverésénél így feddi meg az őt haragosan felelősségre vonó farizeust, Nikodémust: „Minden imátok gőggel teli, és örömmel játszotok áhítatot itt a templomban, képmutatók!”

Christopher Spencer és alkotótársai az egyetemes jézusi irgalmat emelik ki, ami legegyértelműbben talán a vámos Máté elhívásánál mutatkozik meg. Még a tanítványok is egyetértenek a Jézussal folyamatosan összeütközésbe kerülő – a filmben név nélkül szereplő – farizeussal abban, hogy Máté vérszívó, a rómaiak talpnyalója, aki buzgón segédkezik a hódítóknak a nép kifosztásában. Jézus azonban elmondja a farizeusról és a vámosról szóló példabeszédet (Lk 18,9–14). Máté arcán rémület és csodálkozás, nem akarja elhinni, hogy végre valaki nem gyűlölködve ítélkezik fölötte, hanem szeretettel közelít hozzá. Érezni, hogy lelkében folyamatosan küszködik, végül együtt fohászkodik Jézussal: „Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Máté befogadása megosztja a tanítványokat, de János mondja ki a lényeget, az evangélium szellemében: Jézus „nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket” (Mt 9,13).

Jánoson és Mátén kívül három tanítványnak van önálló karaktere a filmben. Tamás hűen az evangéliumhoz (20,24–29) tele van aggályokkal, nem bizonyos abban, hogy Jézus valóban a Messiás, Isten Fia. Kereszthalála után még akkor is kételkedik, hogy Jézus feltámadt, amikor ragyogó fényességben megjelenik előtte és a többi tanítvány előtt.

Júdás Tamáshoz hasonlóan ugyancsak aggodalmaskodik, képtelen elfogadni Jézus erőszakmentességét, számára az igazi Messiás olyan, mint Dávid király, aki, ha szükséges, erővel szerzi meg a hatalmat. Júdást megriasztja, amikor Jézus kiveri a kufárokat a templomból: ekkor határozza el, hogy felveszi a kapcsolatot Kajafás főpap emberével, mert úgy ítéli meg, hogy Jézus kezéből kicsúszott az irányítás. Kajafás tudatosan becsapja Júdást, elhiteti vele, hogy csak beszélgetni akar Jézussal, meggyőzni arról, hogy a lázongó népet le kell csillapítani, egész Izrael érdekében. Kivégzésről ez alkalommal Kajafás még nem beszél, de Júdás már ekkor pénzt kér a szolgálataiért, tehát az anyagi haszon fontosabb nála a hűségnél.

Péter az első és sokáig a leghívebb tanítvány, ő vallja meg először, hogy Jézus a Messiás, Isten Fia. Mesteréhez hasonlóan elutasítja az erőszakot, s amikor a fent említett farizeus kérdőre vonja, miért követik Jézust, ezt a „veszélyes” embert, azt válaszolja: „Egy jobb világba vezet minket.” Péter rendíthetetlennek látszó jelleme összeomlik, amikor – Jézus jövendölésének megfelelően – háromszor tagadja meg Mesterét a szenvedések éjszakáján. A keresztút idején az utolsó vacsora termében reményvesztetten zokog, úgy érzi, ezek után nem kérheti Jézus bocsánatát.

A film végén a magányos száműzöttként élő Jánosba Jézus önt reményt, amikor bizonyítva a „Veletek vagyok mindvégig, a világ végéig” (Mt 28,20) valódiságát, megjelenik előtte, és emlékezteti az utolsó vacsorán mondott szavaira, valamint a Jelenések könyvének szellemében erősíti jövőbe vetett hitét: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet… Én vagyok az Alfa és az Omega. Az első és az utolsó. Nem lesz többé halál, sem gyász. Se jajgatás, se fájdalom. Megújítok mindent, és hamarosan eljövök” (Jn 14,6; Jel 21,4–6).

Christopher Spencer nem akarta megújítani az evangéliumot, sem elvenni belőle, sem hozzátenni; annak szelleméhez és lelkiségéhez hűen, egyszerű eszközökkel vitte filmvászonra a világ leggyönyörűbb és legdrámaibb történetét, amely alapvetően változtatta meg az egész emberiség történelmét.

* * *

A vetítés után Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója a közönség bevonásával beszélgetett Fekete Ágnes református lelkésznővel és Gelencsér Gábor filmesztétával.

Gelencsér Gábor szerint Christopher Spencer filmje nem tett hozzá, de nem is vett el az evangéliumi történetből, tipikusan az a fajta mozi, ami nem használ, de nem is árt. Nincs igazán jelentősége. A filmesztéta emlékeztetett: valaha népszerű volt a Biblia pauperum (szegények Bibliája, festett Biblia), a 13. század végétől elterjedt képes Biblia, melyben Jézus életét mint beteljesedett előképek sorozatát írták le és illusztrálták. Ennek mintájára ez a film „cinema pauperum”-nak minősíthető. Vannak benne azonban pozitív elemek is, így például visszafogottan jeleníti meg a csodákat.

Fekete Ágnes azt emelte ki, hogy az általa látott, Jézusról készült filmek közül ez ábrázolja legnőiesebben Jézust. Ez a film azt a képzetet kelti bennünk, mintha az evangéliumot látnánk, de a vásznon megjelenő Jézusnak semmi köze a valódihoz. Ez pedig szomorú.

Sajgó Szabolcs elmondta: ő sem tudott ráhangolódni a filmre, mely sztereotípiák sorozatából áll, kiszámítható, unalmas, mégis, amikor túltette magát az unalmon, és elkezdett azon gondolkozni, hol vannak azok a pontok a saját lelkében, melyek révén kapcsolatba léphet Jézussal, érdekessé vált számára Spencer filmje.

A hozzászóló nézők legtöbbje úgy vélte, hogy ez egy tisztességesen elkészített mozi, amelyből azonban hiányzik a spiritualitás.

Fotó: Hojdák Kristóf

Bodnár Dániel/Magyar Kurír