Vászonjézus – Roberto Rossellini: „A Messiás” című filmje a Párbeszéd Házában

Kultúra – 2018. április 25., szerda | 15:36

„Vászonjézus” címmel indított sorozatot a Párbeszéd Háza, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Április 10-én este Roberto Rossellini „A Messiás” című, 1975-ben készült alkotását vetítették.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A film a négy kanonizált evangélium alapján mutatja be Jézus életét. A Megváltó a filmben igen határozott egyéniség, aki az igehirdetésen és a gyógyításon kívül fizikai munkát is végez – mutatva a szellem, a lélek és a test harmonikus egységét –, így előfordul, hogy ácsmunka készítése közben hirdeti az igét.

Az evangéliumi történetek a film alkotójának koncepciója szerint bontódnak ki, lépnek ki eredeti szövegkörnyezetükből és szerkezetükből, s rendeződnek a kívánt sorrendbe. Máté elhívása azzal a jelenettel kezdődik, amikor két tanítvány szapulni kezdi a vámszedőket, a nép szégyenének nevezve őket. Jézus odalép hozzájuk, s a hegyi beszéd egyik alapgondolatára figyelmezteti őket: „Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” Emellett Jézus a házát sziklára építő, okos ember példáját is megemlíti nekik: „Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták”. Mintha arra késztetné tanítványait, gondolkozzanak el azon, mivel jár az ő követése; van-e bennük elég hit, elszántság ahhoz, hogy tanítását a gyakorlatban is megvalósítsák. Miközben Jézus beszél, a két tanítványhoz mások is csatlakoznak, hallgatják a Mestert, a háttérből pedig három farizeus figyeli őket. Utóbbiak az önmaguk tökéletességétől eltelt, másokat lenéző, könnyen és felszínesen megítélők örök önteltségével sziszegik: „A csőcseléknek prédikál, ahonnan származik.” Jézus ekkor lép oda Mátéhoz, s a körül állók döbbenetére meghívja ebédre. Mindenki felháborodik ezen, ugyanúgy, ahogy az evangéliumban is, ám ez Jézust hidegen hagyja, hiszen ő a szív tisztaságát nézi, és Isten Fiaként olyasmit is észrevesz, amit az egyszerű földi halandó nem érzékel.

A tanítványok nincsenek igazán egyénítve, Rossellini számára fontosabb, hogy egy működő és lelkiségében, szellemiségében messzire ható közösséget mutasson be. Hitelesnek látszóan ábrázolja a film azt, hogyan taníthattak az apostolok, amikor Jézus kettesével elküldte őket, hogy hirdessék az Igét. Rossellini érzékelteti, hogy az evangéliumok a szájhagyomány útján, a nép körében elhangzott igehirdetések révén formálódtak, nyerték el végleges változatukat. A filmben nem Jézus, hanem a tanítványok mesélik el az irgalmas szamaritánus, valamint a szegény Lázár és a gazdag ember történetét. A példázatokat többször is a hallgatóság fejezi be, mintha azt kívánná érzékeltetni a rendező, hogy az örömhír gyakran valóban termékeny talajra hullott, s hogy Jézus tanításának a befogadása együtt gondolkodást, érzelmi azonosulást követel az emberektől.

Jézusban van bizonyos távolságtartás, de ez nem jelent megközelíthetetlenséget, csupán azt, hogy nem annyira szenvedélyes, indulatait visszafogja, tanítását nem elsősorban emocionálisan, hanem inkább racionális hangvételben tárja hallgatósága elé, kiemelve a szeretetparancsot és a megbocsátást. Gyakran érezni, hogy gondolkozik beszéd közben, hogy érvek és ellenérvek fogalmazódnak meg a fejében, s hallgatósága elé már a dolgok szintézisét tárja.

Rossellini jól elkülöníthető szakaszokra osztja fel a Jézus elleni pert. A főtanács előtt Kajafás teátrálisan megtépi a ruháját, amikor Jézus megvallja, hogy Isten Fia, ahogy az olvasható az evangéliumokban. A Nagy Szanhedrin egyik tagja, esztelen gyűlöletét kifejezendő, leköpi Jézust. Krisztus durva bántalmazásának az ábrázolása rövid, de rendkívül intenzív. Jézus Pilátus előtti kihallgatása először tömeg nélkül zajlik, olyan a légköre, mint egy zárt tárgyalásnak. Pilátus hófehér hajú, tekintélyes külsejű ember, sokkal inkább hasonlít egy szellemileg magasan kvalifikált intellektusra, mint egy nagyhatalom politikai képviselőjére. Megnyilvánulásaiból érződik, hogy nem akarja Jézust elítélni, igyekszik megmenteni, de tehetetlen a zsidó főpapok manipulációja ellen. Attól kezdve, hogy ők felbujtják a tömeget Jézus ellen, minden mozgalmassá, dinamikussá válik, egészen addig, amíg a tömeg nem Jézust választja, hanem Barabást, az ő szabadon bocsátását követeli.

A keresztút nincs ábrázolva, miként az a más filmekben megrázó, érzelmileg felkavaró, kegyetlen mozzanat sem, ahogy Jézus tenyerébe és lábába verik a szögeket a katonák. Nem látjuk Jézus szenvedését sem a keresztfán. Rossellini sokkal inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az itt maradtak hogyan élik meg fájdalmukat. Jézus halálakor a totális reménytelenség vesz erőt a tanítványokon. Ebből a teljes hitehagyottságból bomlik ki a feltámadás csodája, amely új korszakot nyitott a világtörténelemben. A boldog hírt Mária Magdolna viszi meg a tanítványoknak. A film befejező képsoraiban Jézus anyja, Mária rohan, az üres sírüreg előtt térdre borul, kitárja karját, tekintetét az égre emeli: ez az a pillanat, amikor minden beteljesedik és megvilágosodik, értelmet nyernek a próféciák, az angyali üdvözlet, az öreg Simeon jövendölése és magának a Megváltónak előre bejelentett szavai szenvedéséről, haláláról és dicsőséges feltámadásáról.

Roberto Rossellini filmje a gyógyító, a bűnöket megbocsátó, szeretetet hirdető és gyakorló Jézust mutatja be. Elsősorban nem az érzelmeinket, hanem az értelmünket megragadva rendezte meg nagyhatású, kiváló filmjét, mellőzve mindenfajta hamis, giccses teatralitást.

* * *

A filmvetítés után Gelencsér Gábor filmesztéta beszélgetett Fekete Ágnes református lelkésznővel és Dér András filmrendezővel, egyetemi oktatóval. Fekete Ágnes szerint ez volt a legprofánabb Jézus-film a sorozatban látható alkotások közül, így például abszolút hiányzik belőle a csodák megjelenítése. A lelkésznő elmondta, nehezen tudná követni a filmben ábrázolt Jézust. Számára a legerősebb jelenet az volt, amikor a tanítványok Jézussal együtt kihúzzák a halászhálót, itt egy élő, működő közösség jelent meg.

Dér Andrásnak alapvető problémát okoz Jézus filmen való ábrázolása. A film naturálisabb művészet, mint a képzőművészet vagy a színház, utóbbiak esetében könnyebb megvalósítani Jézus ábrázolását, mert az absztrakció. A filmben egy ismert történetet próbálunk meg adaptálni, így könnyen belecsúszhatunk a képeskönyv magyarázó képi világába. Dér András is kiemelte, hogy nincsenek csodák a filmben, pontosabban csak mások elbeszélései által értesülünk azokról.

Rossellini filmjére egy tiszta, naiv ábrázolásmód jellemző, vannak gondok a színészválasztással is, ugyanakkor a gyermeki lelkű elbeszélésmódot el tudja fogadni – mondta az egyetemi oktató, filmrendező. Idézte Bikácsy Gergely filmesztétát, aki Isten mozigépészeinek nevezte Franco Zeffirellit, Roberto Rossellinit és Pier Paolo Pasolinit.

Gelencsér Gábor röviden felvázolta Roberto Rossellini filmrendezői pályafutását. Leszögezte: a filmtörténet egyik legnagyobb alakjáról van szó, az olasz neorealizmus különlegesen fontos rendezőjéről. Az esztéta megemlítette Rossellini két klasszikus alkotását: Róma, nyílt város; Németország a nulladik évben. Mindkét film a neorealizmus két alaptémáját szólaltatja meg, a háborút és a szegénységet. Rossellini pályafutását még izgalmasabbá teszi, hogy elsőként távolodott el a neorealizmustól, és elkezdte a lélek neorealizmusát filmezni. Készített egy trilógiát (Stromboli, Itáliai utazás, Európa ’51), amely egy női sorson keresztül mutatja be a korabeli világot. Ezekben a filmekben akkori felesége, Ingrid Bergman játszotta a főszerepet. Ezt követően megrendezte a Ferenc, Isten lantosa című filmet, amely a filmtörténet legszebb Assisi Szent Ferencről szóló alkotása. Ebben a filmben csodálatosan találkozik egymással Ferenc egyszerűsége, szegénysége a neorealista stíluseszközökkel. Később Rossellini beleszeretett a televízióba, és úgy érezte, hogy rendezőként az a feladata, hogy a tévén keresztül kulturális ismereteket terjesszen. Hatalmas alázattal, feladva szinte szerzői karakterét, szolgálatába állt annak, hogy minél többekhez juttasson el példaértékű történeteket, és ebbe a sorba illeszkedik Jézus történetének megfilmesítése is. Gelencsér Gábor számára A Messiás legerősebb jelenete az, amikor Jézus keresztrefeszítésének pillanatában a hegyekben gyerekek játszanak – „ez hátborzongató értelmezés”.

Fotó: Hojdák Kristóf

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria