Veszélyeztetettnek számítunk, ha igényesek vagyunk – Pál Feri a kiégésről szóló könyvet ajánl

Kultúra – 2020. június 15., hétfő | 12:35

Versegi Beáta-Mária Lehetőségek – a kiégésen innen és túl című kötetét három éve mutattuk be, azóta a megújuló kiadói tevékenységünk egyik zászlóshajója. A mostani időben, amikor lassan véget ér a járványügyi veszélyhelyzet, amikor nem múló fáradtságot, kimerültséget érzünk, segítségünkre lehet a kiadvány.

A könyvhöz Pál Feri katolikus pap, mentálhigiénés szakember írt ajánlót, melyet az alábbiakban közreadunk.

*

Ez a könyv mindenkihez szól.

Hiszen nemcsak segítő hivatásunk gyakorlása közben, hanem anyaként, apaként, férjként, feleségként, nagyszülőként, barátként, tanárként és tanulóként is kiéghetünk.

Veszélyeztetettnek számítunk, ha igényesek vagyunk és minőségi teljesítményt szeretnénk nyújtani.

Szükségünk van az önmagunkkal való együttérzésre és a gondoskodásra, miközben arra törekszünk, hogy valami jó szülessen általunk.

Nemcsak érdemes, hanem szükséges is, hogy lépésről-lépésre ismerjük a beszűkültség, erőfeszítés, elfáradás, inger­lékenység, borúlátás, elfásulás okait és hátterét, főleg pedig az elkerülés lehetőségeit, hogy ne a kiégés, hanem a szenvedély tüze és kitartás jellemezzen bennünket.

Használjuk ezt a könyvet, amely a személyes tapasztalatok és a szakirodalom fölhasználásának értékes darabja.

A könyv kedvezménnyel megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8.; nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria