Vonzóvá tenni Istent – Megnyitották a VII. Keresztény Film- és Könyvnapokat

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A keresztény filmalkotások forgalmazására létrejött Etalon Film Kiadó az elmúlt tizenkét évben kétszáz keresztény tematikájú filmet juttatott el a nagyközönséghez. Torgyán Attila, a kiadó vezetője a rendezvény megnyitóján elmondta, hogy azért választotta annak idején az „etalon” szót a vállalkozás nevéül, mert ez az igazi vonatkozási pontra, azaz Krisztusra utal. Az az igazi keresztény film, mely hozzá viszi közelebb a nézőt.

„Vajon mit jelent egy könyv, egy film esetében az a jelző, hogy keresztény? Azt, hogy a Bibliából merít? Vagy azt, hogy valamely egyházi eseményt jelenít meg?” – tette fel a kérdést Török Csaba is, a rendezvény egyik védnöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tévéreferense. A valódi műalkotás az, mely több szeretne lenni egy vallásos tárgyú tucatterméknél. A kereszténység szívében Krisztus, az emberré lett Isten áll, akitől semmi sem idegen, ami emberi. A filmek jelentős része történeti hátterű és életrajzi ihletésű, vagyis konkrét embereken keresztül szól hozzánk. Mert az üzenetnek szüksége van egy olyan formára, mely értékes és harmonikus módon képes a tartalmát megjeleníteni. Ezek a filmek a maguk eszköztárával azt a Krisztust hozzák közel hozzánk, akit az evangéliumból ismerünk, aki minden életben új, mégis ugyanaz. Török Csaba arra is kitért, hogy ezek a filmnapok a lengyel–magyar barátság jegyében kerülnek megrendezésre. Európában mindenképpen egyedülálló, hogy két nyelvében különböző nép képes egymásra találni és közös hangra lelni.

„Arra vagyunk hivatva, hogy új társadalmat építsünk. Új, emberséges rendet kell teremtenünk ebben az országban, Európában és a világban.” Az Etalon Film Kiadó által szervezett keresztény filmnapoknak ez a Szent II. János Pál pápától származó idézet a mottója. A háromnapos eseményen – a filmvetítéseken kívül – kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődök. Nagy Bálint jezsuita szerzetes, Mézinger Gabriella SJC és Kindelmann Győző a november 23-án, az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában megtartott dispután az Ignác című filmhez kapcsolódva arra a kérdésre kereste a választ, hogy „ha meghallanánk Isten szavát, titokban akarnánk-e tartani?”

A filmben Loyolai Szent Ignác teszi fel a fenti kérdést. A keresztény ember válasza erre természetesen „nem”, hiszen az Istennel való találkozás átformáló ereje arra készteti, hogy ne hallgasson. „Ugyanakkor az is érdekes, hogy lehet-e beszélni a vallásos élményről úgy, hogy az kifejezze azt, amit átélünk?” – fűzte tovább a kérdést Nagy Bálint.

Mézinger Gabriella egy partiumi faluból származik. Szatmárnémeti katolikus gimnáziumába járt, itt tartottak egy lelkigyakorlatot a Jézus Szíve Társaságának tagjai. Ezen érezte igazán, hogy valami vonzza Isten felé. Egyre inkább vágyott arra, hogy megismerje a vonzás forrását.

„Szent Ignác gyökeresen újat hozott a szerzetesi lelkiségbe, ugyanakkor ő is a már meglévő alapokra épített. Ő arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi van akkor, ha az, amit hiszünk, nem csak hagyomány, hanem valóság? Mi van akkor, ha Isten az imádság során válaszol? Ha az ima egy kapcsolat, akkor arra is rá kell kérdeznünk, hogy mit akar Isten” – tette hozzá Nagy Bálint. Ignác arra jött rá, hogy Isten az ima, a természet és az egyházi szertartások révén valóban szól az emberhez. S ha ez így van, akkor az ember nincs egyedül. E találkozás során – és ez a szentignáci lelkigyakorlatokban is megjelenik – el kell jutnunk oda, hogy az ember nem magában létezik, hanem Istennel együtt.

„Ugyanakkor Szent Ignác valamiképp összefoglalja a megelőző hagyományokat, mintegy szintézisbe hozva azokat” – folytatta a gondolatot Mézinger Gabriella. Nekünk is látnunk kell, hogy „az élet valósága egy olyan szent tér, ahol Isten megszólít”. Persze akkor, ha nyitottak vagyunk rá. Azzal az Istennel tudok találkozni az életemben, akit az imádságban megszólítottam. De ne mi mondjuk meg az Istennek, hogy mi legyen a jövőnk, hanem hagyjuk, hogy Isten formáljon át bennünket.

Szent Ignác élete egy ponton megtört. Ez mivelünk is megtörténhet, talán meg is történt. Az persze érdekes és fontos kérdés, hogy arra vagyunk-e hivatva, hogy életünk sötét oldalával megküzdjünk, vagy arra, hogy a fény felé törekedjünk? A jezsuita képzés arra törekszik, hogy különféle élethelyzetekbe helyezze a fiatalt azért, hogy felfedezhesse ezekben Isten jelenlétét. Így nem a külső keret lesz a megtartó erő, hanem a kapcsolat. Ez a megközelítés Szent Ignác korában annyira új volt, hogy miatta az inkvizícióval is összetűzésbe került – tette hozzá Nagy Bálint. A jezsuita novíciusok a próbák során olyan helyzetbe kerülnek, melyekben csak Istenre tudnak hagyatkozni. Ez a ráhagyatkozás nem erőltethető – „tulajdonképpen ki kell szolgáltatnom magam, oda kell adnom magam a helyzetnek. Az Egyházban, a közösségben való bizalom valódi szegénységet kíván, ilyenkor lemondok arról, hogy én tudom jobban a dolgokat. Isten is gyenge, ő is kiszolgáltatta magát a külvilágnak” – hangsúlyozta a jezsuita szerzetes.

Mézinger Gabriella szerint ez a film Ignácot, az embert hozza közel hozzánk, azt az embert, akit a Zarándok című írásából ismerünk. Nem a már kész szentet, hanem a küzdőt, aki folyamatosan keresi Istent és a saját helyét. Arra is alkalmat ad, hogy elgondolkozzunk azon, mi hogyan is állunk Istennel. Az a mód, ahogyan Isten Ignácot vezette, az a mai ember számára is inspiráló lehet.

Nagy Bálint mindehhez azt is hozzátette, hogy Ignác alakját a későbbi korok idealizálták, de ez a film nem ebből a szemszögből mutatja őt be. Ugyanakkor Ignác sem emelte magát piedesztálra, talán ezért sem hívják a jezsuitákat ignáciaknak. Az ignáci lelkiség által valójában nem az alapító szent, hanem Isten lesz vonzó.

Fotó: Fábián Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír