XIII. Gergely pápa 1582-ben ezen a napon rendelte el a megreformált naptár bevezetését

Kultúra – 2021. február 24., szerda | 19:40

1582. február 24-én adta ki Inter gravissimas kezdetű bulláját a 1572 és 1585 között regnáló XIII. Gergely pápa, rendelkezve a ma is használatos gregorián naptár bevezetéséről. Reformjával egyetlen változást eszközölt a még Julius Caesar által Kr. e. 45-ben bevezetett julián naptáron: csökkentette a szökőévek számát. A Gergely-naptár Krisztus születéséhez igazodik.

A Julius Caesarról elnevezett julián naptár szerint minden negyedik évet szökőévnek kellett tekinteni – a gregorián naptár ezt a szabályt úgy módosította, hogy az évszázadokat záró évek közül csak azok legyenek szökőévek, amelyeknek számjegye nemcsak néggyel osztható, mint a többi szökőévé, hanem négyszázzal is. Így 1600 szökőév lett, 1700, 1800 és 1900 nem, viszont újra szökőév lett 2000.

A julián év 0,0078 nappal hosszabb a valódi napévnél. 325-ben a niceai zsinaton – észlelve, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőség március 25-ről március 21-re csúszott – úgy határoztak, hogy a húsvét kiszámítására vonatkozó időpont március 21-e legyen, az eltérést okozó hibát azonban nem szüntették meg. A 16. században a tavaszi nap-éj egyenlőség már március 11-re esett – ekkor XIII. Gergely pápa elrendelte, hogy 1582. október 4-e után október 15-ét írjanak.

Krisztus feltámadásának napja naptári helyének kijelölésére – a zsidó hagyományhoz igazodva (a tavaszi nap-éj egyenlőség közelébe eső holdtöltekor ülték meg a zsidó húsvét ünnepét) – a különböző keresztény közösségekben más és más gyakorlat alakult ki, ezért az első niceai zsinat 325-ben egységes rendelkezést hozott: a húsvétot a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni holdtöltét követő első vasárnapon kell megünnepelni. Így évszázadokra előre meg lehetett határozni a húsvét naptári helyét.

A Gergely-féle naptárreform tehát korrigálta a julián naptár késését, ám adós maradt a tudományos magyarázattal, melyet két évtizeddel később Christophoros Clavius jezsuita matematikus pótolt.

A pápai bulla által megjelölt időpontban először csak (nem egész) Itália, Spanyolország és Portugália tért át az új naptárra. Még a reform évében tért át az új naptárra Franciaország és Lotharinga, valamint Németalföld, ahol december 21-e után az év hátralévő tíz napját hagyták el. 1583-ban Svájc katolikus kantonjai, az egész ország azonban csak 1821-ben tért át az új naptárra.

Magyarországon a szepesi káptalan már 1582-ben a megreformált naptár szerint állította ki iratait, de a királyi rendelet szerint csak 1587-ben lépett volna életbe a Gergely-naptár. A magyarok azonban országgyűlés elé vitték az ügyet. A nyomdák – a piac kívánalmaihoz igazodva – hosszú ideig „ó és új kalendárium" címmel mind a két naptárt közölték egymás mellett.

A nem katolikus országokban nehezen tértek át a gregorián naptár használatára. Anglia csak 1752-ben fogadta el, két lépcsőben változtatva meg a naptárt: először azt vezették be, hogy az év ne március 25-én, hanem január 1-jén kezdődjön, majd ugyanabban az évben szeptember 2-a után 14-ét írtak, hogy felzárkózzanak a Gergely-naptárhoz. 1753-ban Svédország, majd 1776-ban Dánia tért át az új naptárra. A dánok majdnem két évszázadig dacoltak a pápával; a fény sebességét kiszámító Olaf Roemer (1644–1710) dán csillagász is hasztalan szállt síkra az új naptár bevezetéséért.

A keleti kereszténységet követő országok a régi világ teremtésétől fogva számított évekhez is ragaszkodtak. A cári Oroszországban csak a 18. század végén, 1700. január 1-jével, Nagy Péter rendeletére vezették be az új évszámítást – az ortodox naptárban ekkor már 7207-et írtak. A Gergely-naptárra végül a szovjet hatalom tért át: 1918. január 31-e után február 14-e következett – már tizenhárom napot kellett ugrani, ugyanis a régi naptár szerint 1700, 1800 és 1900 is szökőévnek számított.

Forrás: Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikipedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria