Zenével a békéért, Ukrajnáért, Kárpátaljáért – Ács Péter Ferenc a Szeretet koncertről

– Hogyan merült fel ennek a jótékonysági koncertnek az ötlete?

– Meskó Zsolttal, a koncert egyik fő szervezőjével régóta dolgozunk együtt. Elmaradt korábban egy rendezvényünk, amit most májusban szerettünk volna pótolni. Mivel sajnos közben kitört a háború, ezért kötelességünknek tartottuk, hogy jótékonysági koncertet szervezzünk a békéért. Az ötlet Zsolttól eredt, egyetértettünk abban, hogy valamiképpen szeretnénk reagálni erre a rendkívüli helyzetre, ami a mindennapjainkra is hatással van. Az, hogy a művészeket és a kultúrában dolgozókat megmozgat egy ilyen esemény, természetes, ez a világon mindenütt így van. Ilyenfajta összefogásra viszont még nem nagyon volt példa Magyarországon.

A koncert révén egyrészt szeretnénk kifejezni köszönetünket az önkénteseknek, másrészt pedig adományt is gyűjtünk.

Összefogtunk az előadóművészekkel, és megtesszük, amit tudunk a művészet révén. Szeretnénk, ha az önkéntesek éreznék, hogy mennyire megbecsüljük, értékeljük az ő munkájukat, és ugyanilyen fontos, hogy a pénz, ami összegyűlik, eljut majd a kárpátaljai Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthonba és a szolyvai gyermekotthonba, így lehetőség lesz olyan részlegek kialakítására, melyek a háború által traumatizált, árván maradt gyermekeknek nyújtanak új otthont.

– Milyen szempontok alapján kérték fel a művészeket a fellépésre? Feltételezték róluk, hogy igent mondanak?

– Az idő rövidsége miatt tudatosan történt a felkérés: akikről tudtuk, hogy nem érnek rá, azoknál nem próbálkoztunk. Végiggondoltuk azt is, hogy mit szeretnénk hallani a koncerten. Mivel egy klasszikus zenét játszó zenekar ügyvezetője vagyok, természetes, hogy fontos volt a hangszeres zene és az opera. A klasszikus zenei résznél a két kiváló művésznő, Miklósa Erika és Rost Andrea felkérését nem is kell magyaráznom, mindketten sok fontos ügy mellé odaálltak már, testtel, lélekkel, szívvel képviselve ezeket. Bogányi Gergelyről is lehet tudni, hogy ha valaki kéréssel fordul hozzá, biztos, hogy nyitott szívre talál. A népzenei résznél Pál István Szalonna és bandája Zsolthoz és hozzám is közel áll. Dolgoztunk mi is az Állami Népi Együttessel és zenekarával. Herczku Ágnes és Nikola Parov a népzene mellett a világzenét is képviselik, míg a dzsessz-zenét Szakcsi Lakatos Béla. A könnyűzenénél alaposan át kellett nézni a naptárt, ki hogyan ér rá, de akiket megkérdeztünk, Bródy János, Dés László és Lovasi András, rögtön azt mondták, hogy jönnek.

– Ezek szerint a koncerten különböző zenei stílusok lesznek hallhatók, és a Danubia lesz végig a kísérőzenekar? Esetleg minikoncertet is adnak a hangverseny részeként?

– Igen, mi kísérünk, de lesz zenekari számunk is. Emellett minden műsorszámban lesz egy kis érdekesség is, az a célunk, hogy a műsor minél színesebb legyen, találja meg mindenki azt, ami a szívéhez legközelebb áll. Szem előtt tartjuk azt is, hogy az önkéntesek az ország minden pontjáról érkeznek, és mindenkinek más a zenei ízlése, szeretnénk, ha mindegyikük megtalálná azt az egy dalt vagy áriát, ami számára a legkedvesebb. Nem szeretném előre elárulni a koncepciót, de nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy ez a jótékonysági koncert valódi kulturális élmény legyen.

– A rendezvény mottója: „Szeretet”. A békéért – teszem hozzá. Az orosz–ukrán háború kitörése óta többször is hallottam az értetlenkedést: ilyesmi még megtörténhet a 20. században? Szomorú, de igen…

– Teljesen természetesnek kellene lennie, hogy ma már ne háborúval oldják meg a vitás kérdéseket az egymással szemben álló felek, de sajnos még sincs így. Mi, akik klasszikus zenét játsszunk, érzékeljük, hogy a művekben megjelennek az akkori idők háborúi, ellenségeskedései is. Elég a rekviemekre vagy éppen az operákra gondolnunk. Sajnos mindig vannak emberek, akik nem a békét, hanem a viszálykodást keresik. Ez újra és újra visszaköszön az emberiség történelmében.

– Az orosz és az ukrán, a két szláv nép történelme ezer éve egybeforrott, előbb volt a Kijevi Fejedelemség, amelyet az Arany Horda döntött meg a 16. században, Moszkva felemelkedése a tatárok kiűzése után kezdődött. Mit tehet a zene a gyűlölködés ellen, lévén hogy talán a legnemzetközibb művészet?

– A zene a legősibb nyelv. Amikor az emberek még nem tudtak beszédben kommunikálni, a ritmus akkor is megvolt, innen indult ki minden. Ha csak a május 22-ei koncertünkre gondolok,

a zene az, ami szavak nélkül is megjeleníti a békét, a szeretetet, az összefogást.

Orosz és ukrán művészek is részt vesznek a koncerten. Valóban testvérekről van szó, de itt a zene lesz a közös nyelv, ami talán az összes ellentétet meg tudja szüntetni, legalább erre a napra vagy néhány órára. A színpad varázsa megmutatkozik a közös nyelvben, a zenében.

– Jean Renoir A nagy ábránd című filmje az I. világháború idején, egy német hadifogolytáborban játszódik. A raboskodó franciák között van egy ókortudós, aki nem törődve a be-becsapódó lövedékekkel, a háború valóságával, a több mint kétezer éve élt görög költőt, Pindaroszt fordítja, mert a kulturális értékeket őrizni, óvni kell, áthagyományozni a jövendőnek. Ha sokat nem is, ennyit megtehet a költő, a zenész, a művész.

– A művész sok mindent megtehet egy jobb és szebb világért. Csak az elmúlt száz évben a nagyon neves művészekről lehetett tudni, hogy a béke vagy a háborúskodás, az ellenségeskedés oldalán álltak-e. Láthattuk azt a fiatal ukrán csellistát, aki nem sokkal a háború februári kirobbanása után, az első bombázásokat követően kiment a romokhoz, és Bach csellószvitjéből játszott részleteket. A minap pedig a YouTube-on láthattuk, hogy a kijevi metróban könnyűzenészek játszanak. A zene jelen van mindenkinek az életében, valóban közös nyelv. Bíznunk és hinnünk kell ebben. Ez természetesen vonatkozik a május 22-ei koncertünkre is. Ha mi, előadók, szervezők akarjuk és szívvel-lélekkel csináljuk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ami a színpadon megszületik, az átsugározzon a közönségre, akkor meglesz a siker. Az önkéntesek kapnak egy élményt, katalizátort, ami reményeink szerint továbblendíti őket a nehézségeken. Gondoljunk bele: az elején hideg volt, most pedig jön a meleg, amikor ott kell állni a határon, se víz, se mosdó. Nagyon nehéz helyzetek ezek.

– Ha jól tudom, a Szeretet koncerten két karmester lesz.

– Igen. Dobszay-Meskó Ilona és Dénes István, az Operaház egyik vezető karmestere. Ilona, akinek édesapja kárpátaljai származású, két gyermek édesanyja. Máig élnek rokonai Kárpátalján. Nem volt kérdéses, hogy fellépjen a koncerten.

– A Danubia Zenekar együttműködik a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a Szimfónia programban. Ennyire fontos az Önök számára a jótékonykodás?

– Másképpen közelíteném meg a kérdést a társadalmi szerepvállalásunkat illetően. A pandémiás időszak megmutatta: az élet akkor is megy tovább, ha nem lehet bemenni egy gyönyörű koncertterembe, és ott meghallgatni Beethoven V. szimfóniáját, vagy bármelyik hegedű- vagy zongoraversenyt. Az embereknek akkor talán még nagyobb szükségük volt kulturális élményekre, ráébredtek az addig természetesnek tekintett értékek hiányára. 2020 táján, abban a pandémiás időszakban kezdtünk el gondolkozni azon, hogy a társadalmi szerepvállalásunknak sokkal szélesebbnek kell lennie. Nyitnunk kell a hátrányos helyzetben élők felé is. Elmentünk hozzájuk, beszélgettünk velük. A Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programja több éve futó szuperprogram, a zene segítségével építenek szociális hálót a fiatalok köré. Ez a kezdeményezés ragyogó történet, mert valóban mérhető, hogy aki részt vesz benne, mennyivel tovább jut az iskolázottság szintjén, és mennyivel kevésbé lép rossz útra, megmaradva a közösség hasznos és szeretetteljes tagjaként. Itt megint megmutatkozik a zene óriási szerepe. Lehet, hogy valaki színtévesztő, nem annyira ügyes másban, a zenében biztosan megtalálja a helyét, ha kell, gitárral, cimbalommal, hegedűvel, de még az is lehet, hogy két evőkanállal.

– Édesanyja hegedűtanár, ön is tanult hegedülni, de nagybőgősként végzett a Zeneakadémián. Zenélt színházakban, még rockzenekara is volt. Mikor került a Danubia Zenekarhoz?

– A Danubia Zenekar alapító karmestere, Héja Domonkos az iskolatársam volt a Leövey Klára Ének-zenei Általános Iskolában, itt a Mókus utcában, tőlünk száz méterre. Utána az utunk tovább folytatódott a Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián is. Én a zenei diplomám megszerzése után elvégeztem az ELTE-n a kulturális menedzser szakot. A Danubia 1993-ban alakult, Domonkos mellett az alapító egy közös évfolyamtársunk, a timpanista Gábor Tamás volt, ő vitte az ügyeket. Öt év múlva, 1998-ban Tamást hívta a Fesztiválzenekar, és ő elfogadta az ajánlatukat. Ekkor csatlakoztam a Danubiához, azóta vagyok a zenekar ügyvezető igazgatója, kisebb-nagyobb megszakításokkal.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír