„Hangoljuk össze a vasárnapot és a hétköznapokat” – beszélgetés Versegi Beáta Máriával

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Versegi Beáta Mária a beszélgetés elején kaposvári gyökereiről és gyerekkoráról is mesélt, elmondta, a Somogy megyei székhelyen született, diákkorában versenyszerűen kosárlabdázott és rendszeresen írt a diákújságba. Nem egyházi iskolában tanult, szülei ugyanis féltek attól, hogy apáca lesz. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, az egyetemre azonban nem vették fel. 1990-ben kiment Németországba, és Düsseldorfban bébiszitterkedett. A világ kitágult számára, a barátai azonban nagyon hiányoztak neki. Hazajött. Élete kereknek látszott, de belül érezte, hogy valami mégis hiányzik. Kereste a helyét, kereste, mi a feladata a világban, és megtalálta azt a Nyolc Boldogság Közösségben. Egy kápolnai imádság közben értette meg, hogy Istennek döntő szerepe van az életében, és ez a közösség az a hely, ahol megélheti a boldogságmondásokat.

Szerzetesi ruhájukról a nővér elmondta: a fehér a feltámadás, a barna a kereszt szimbóluma. Versegi Beáta Mária teológiai doktorátusát keresztény antropológiából szerezte. Gyakorló szupervizor és coach. Tanít a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. És a mindennapi, több órás imádság és egyéb elfoglaltságai mellett kiemelt szerepe van életében a táncnak, a klasszikus balettnak is. „Ez szerelem. Szépség, harmónia egyesülése. A balettban minden gyakorlatot úgy végeznek, hogy felfelé nyúlnak – ugyanazt éljük meg a testünkben, amit reggelente az imában.”

Arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan fedezhetjük fel magunkon a kiégés jeleit, a szerzetesnő kiemelte: egyértelmű jel, amikor befeszülünk. Komolyan kell vennünk, ha túl sűrűn érzünk ingerültséget, feszültséget a problémákkal szembesülve. A kiégésnek tizenkét szakasza van. Az egyik jellemző, hogy mindent tökéletesen akarunk megoldani. Minél kevesebb az idő, minél nagyobb a terhelés, annál jobban feszülünk. Meg akarunk felelni mindenki elvárásának. Ezek a jelenségek időről időre megjelennek, összesűrűsödnek. Az életvezetés stratégiájában nem a tökéletességre, hanem egy kicsit távolabbi célnak az elérésére kell törekednünk: lehet, hogy amit most elvégeztünk, az csak hetvenöt vagy kilencven százalékos, de ez az ára annak, hogy ne égjünk ki, hogy tudjunk normálisan szólni a családtagjainkhoz, a kollégáinkhoz.

A kiégést jelző mozzanatok, melyekre föl kell figyelnünk, aprók. A pszichoszomatikus panaszok, a tönkrement emberi kapcsolatok már durva jelek. A nővér saját történetéről elmondta, az ő esetében nem érkezett egyértelmű visszajelzés. Környezete csupán annyit vett észre, hogy már kevésbé kreatív, nyitott, nehezen fogadja el a kritikákat. A rosszul értelmezett tapintatból virágnyelven megfogalmazott figyelmeztetés nem volt világos számára, ahhoz pedig már fáradt volt, hogy értelmezni tudja mindezt.

„Egyszer csak úgy éreztem, hogy elfogyott minden ötletem és minden erőm. Beszűkültem, minden elvárást elviselhetetlen tehernek éreztem” – emlékezett Versegi Beáta Mária. És ezen a mélyponton fogalmazódott meg benne, hogy ideje segítséget kérnie. S bár ekkor már sok barátot elvesztett – akik úgy élték meg a helyzetet, hogy mivel barátjuknak rengeteg fontos dolga van, ezért nincs is rájuk szüksége –, maradtak néhányan, akikhez oda tudott fordulni, és meg tudta kérni őket arra, hogy nagyon határozottan álljanak mellé, figyeljenek rá.

Beáta nővér nem titkolta, hogy a gödörből való kikászálódás nem diadalmenet, sokszor megcsúszik a lábunk alatt a talaj, sokszor kell újrakezdenünk. A kiégésből való felépülés során azonban felismerhetjük, hogy képesek vagyunk az újrakezdésre, képesek vagyunk arra, hogy érzékeljük a határainkat. Képesek vagyunk viselni a szenvedést. A teher nem temet maga alá, tudjuk hordozni. A korlátomból fakadó nehézséggel még akár előre is haladhatok. Ugyanakkor mindig szükségünk van éberségre, mivel a munkában, az életben bármikor adódhatnak megterhelő időszakok. Az új kihívásoknak mindig akkor kell megfelelnünk, amikor éppen megérkeznek. A lelki ellenállás és teherbírás képességét folyamatosan karban kell tartanunk ahhoz, hogy ne kerüljünk bele újabb örvényekbe.

„A kiégés nem olyan, mint a bárányhimlő, amin ha az ember egyszer átesik, egész életére védettséget szerez vele szemben” – figyelmeztetett a nővér. Egyúttal leszögezte: Isten mindig ott van velünk, a gödör alján, a legnagyobb szenvedéseink közepette is, nem hagy magunkra.

Versegi Beáta Mária aktívan részt vesz a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésében. Az erre az alkalomra készült és vasárnaponként a templomokban elmondott imádsághoz elmélkedést is írt. A beszélgetés következő kérdése így szólt: Mennyire vagyunk képesek tudatosítani akár a hívők, akár a nem hívők körében az eucharisztikus kongresszus rendkívüliségét?

A nővér, aki az Eucharisztikus Élet Mozgalom elnökeként hivatalosan is kapcsolódik a rendezvényhez, elmondta, a találkozó két hétig tart majd, lesz egyfajta fesztivál jellege is. Az alapkérdés pedig ez: hogyan jelenik meg az életünkben az, hogy vasárnaponként szentmisére járunk, és rendszeresen találkozunk az Eucharisztiával? Van a vasárnap és van a hétköznap, egymástól elszakadva, vagy pedig a kettő átjárja egymást? Az eucharisztikus kongresszus akkor éri el a valódi célját, ha valamiképpen megvalósul ez az átjárás.

Beáta nővér dolgozik az Eucharisztikus élet pedagógiáján is, amelynek lényegét így fogalmazta meg: 3x4. Három pillér, mindhárom jelen van a szentmisében és az egyéni életünkben is: imádság, felajánlás és küldetés. A felajánlás van, amikor önszántunkból való és van, amikor az élet hozza úgy, hogy oda kell tennünk magunkat. A küldetés az, amikor megnyilvánulunk mások felé. Ezekre kell figyelni, hogyan jelennek meg ezek a mindennapjainkban. Ehhez kapcsolódik a négy antropológiai alapvetés: meglátni, érzékelni, együttműködni és hálát adni, megköszönni. Ez eucharisztikus folyamat, hiszen az Oltáriszentségben hisszük a jelenlétet, hogy Jézus ott van, én meg itt vagyok; ez a jelenlét azonban lehetséges együtt is: meglátni azt, ami körülöttem zajlik, a világi, a spirituális térben, együttműködni a világommal, amiben vagyok, az emberrel, az ökológiával. Amikor pedig mindezt végigcsinálom, rájövök, hogy itt valami többről van szó, és akkor azt mondom, köszönöm.

Versegi Beáta Mária az Örökimádás-templomban egy négygyermekes családanyával együtt gyermekeknek tanít az Oltáriszentségről. A Jézussal való kapcsolatra, a szemlélődő imára tanítják őket, együtt imádkoznak velük havonta egyszer. Beáta nővér elmondta, a jelenléttel találkoznak ezeken az alkalmakon és ebbe a jelenlétbe tanulnak megérkezni. Néha annyira tiszteljük a szent dolgokat, hogy félünk, hatalmas távolságot tartunk tőlük. Pedig ha Jézus emberré lett, az annyit jelent, hogy közel lehetünk hozzá. Erre igyekeznek ráhangolni a gyerekeket.

Fotó: Thaler Tamás

Bodnár Dániel/Magyar Kurír