„Íme, itt vagyok, számíthatsz rám!” – Szalézi papot szenteltek Kazincbarcikán

Megszentelt élet – 2021. május 24., hétfő | 19:07

Ternyák Csaba egri érsek május 24-én, pünkösdhétfőn Andrásfalvy János szalézi tartományfőnök felkérésére szentmise keretében áldozópappá szentelte Kővári László SDB diakónust a kazincbarcikai Szent Család-templomban.

Miután a szentmise elején Andrásfalvy János bemutatta a jelöltet, Ternyák Csaba érsek köszöntötte az egybegyűlteket. Mint fogalmazott, örömnap az, amikor új pappal gazdagodik az Egyház közössége. Az az Egyház, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, amelynek gyermekei vagyunk, amely befogadott bennünket, amelyben lelki otthonra leltünk.

Kővári Lászlóhoz fordulva így folytatta a főpásztor: „Kedves szentelendő Testvérünk! Ma mindenki rád tekint, ma mindenki érted imádkozik, hogy az a hivatás, amelyet ma teljesen átkarolsz, töltse ki egész életedet, hogy mindenkinek mindene lehess.”

Ternyák Csaba szentbeszédében úgy fogalmazott: „Kővári László testvérünk ma a papság szentségeben részesül, délután már nemcsak Laci bácsinak, hanem Károly atyának hívjuk őt.”

Az ő életében különleges üzenete van annak, hogy éppen a családok évében és a kazincbarcikai Szent Család-templomban van ez az ünnepi szentmise, ahol úgy vagyunk együtt, mint Isten nagy családjának tagjai – folytatta az érsek. – A család fontosságáról, azt hiszem, mi mindannyian tanulhatunk tőle. Aki miután felnevelte gyermekeit, ringatta unokáit, a papi hivatás útjára lépett, és most a Szalézi Család papi közösségébe nyer bebocsátást.

Don Bosco szolgáló lelkisége, amellyel életét a nehéz sorsú fiatalok szolgálatába állította, ma is vonzó ideált jelent mindazoknak, akik nem önmagukért, nem önmaguknak akarnak éni csupán, hanem mások javára, Isten akarat szerint. Azt kívánjuk, hogy Károly atya ebben a nemes hivatásban sok örömet és vigasztalást találjon – mondta Ternyák Csaba. Majd kiemelte, hogy pünkösd második napján vagyunk, „a Szentlélek kiáradásától áthatva és általa fellelkesítve rácsodálkozunk, hogy a mai nap liturgiája mennyire gazdag”.

Ugyanakkor Mária hónapjában is vagyunk, és ahogy ő ott volt a kánai menyegzőn, most velünk is itt van. A Szűzanyával együtt ünneplünk tehát, akit a Szalézi Család a keresztények segítségeként tisztel, akinek támogatásával győztek a keresztény seregek Lepantónál. Don Bosco lelkiségében a Szűzanya szintén a keresztények segítségeként jelenik meg. Nekünk, mai keresztényeknek is szükségünk van küzdelmeinkben Szűz Máriára, mint a keresztények segítségére – hangsúlyozta az egri főpásztor. 

Amikor felhangzott, hogy lépjen elő az, aki az áldozópappá való szentelésben kíván részesülni, László testvérünk így válaszolt: „Íme, itt vagyok! Jelen.” Mária is így válaszolt az angyali üdvözletkor: „Jelen, Íme itt vagyok! Számíthatsz rám!” – fordult személyesen a szentlendőhöz Ternyák Csaba. – Válaszoddal te is igent mondtál a szalézi rendnek, a katolikus anyaszentegyháznak, sőt valójában Istennek mondtad: „Íme, itt vagyok, számíthatsz rám!” Isten pedig számít rád. Számít arra, hogy életed végéig rendelkezésére állsz.

Kővári Lászlónak Károly atyaként az lesz az egyik fontos feladata, hogy áldást közvetítsen, és ahol megjelenik, megszólal, ott áldás járjon a nyomában, sőt maga is váljon áldássá a rá bízottak számára – hangsúlyozta az érsek. 

Mindannyian azért imádkozunk, hogy szolgálatod során Szűz Mária, a papok édesanyja legyen életed biztos támasza. Ahogyan az ő életének minden mozzanata Krisztusra irányult, a te máriás lelkiséged célja is Jézus Krisztus legyen. „Per Mariam ad Jesum.”  Mária által juss el Jézushoz! – kívánta homíliája zárásaként Ternyák Csaba.

* * *

Kővári László Károly 1955-ben született Kaposváron. Mérnöktanárként szakmunkástanuló fiatalokat oktatott harminc évig, tizenöt évig igazgató is volt, előbb Újpesten, a Páli Szent Vince Katolikus Szakiskolában, majd 2008-tól a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában. Négygyermekes családapaként élt 2012-ig, amikor felesége rövid betegség után váratlanul elhunyt. Egy fia és három lánya felnőtt, önálló, László boldog nagyapa. Húsz éve találkozott Don Bosco életpéldájával, a plébánosa hívta fel rá a figyelmét. Miután különböző kiadványokból megismerte pedagógiai módszerét és életét, Don Bosco lett a példaképe, igyekezett igazgatóként is az ő szellemében foglalkozni a fiatalokkal.

Felesége halála után úgy érezte, Jézus arra hívja, hogy nagyobb elkötelezettséggel kövesse. Az első magyar szalézi, Zafféry Károly példája, aki hatvanévesen lett szalézi novícius, és hatvanegy évesen tett első fogadalmat, megerősítette abban, hogy idősebb korban is el lehet kezdeni a szerzetesi életet. Az iránta való tiszteletből vette fel első fogadalma alkalmával a Károly nevet. Védőszentje, Szent II. János Pál pápa a keresztségben szintén ezt a nevet kapta.

Kővári László a jelöltidőt még Kazincbarcikán töltötte iskolaigazgatóként. A noviciátus ideje alatt a szombathelyi rendházban lakott 2016. szeptember 1-jéig, első fogadalma letételéig. Majd az óbudai rendház lakójaként folytatta felkészülését a szalézi életre, jelenleg pedig a kazincbarcikai szalézi közösség tagja.

2020. november 7-én Kaposváron, a Szent Margit-templomban Varga László megyéspüspök szentelte diakónussá Kővári László Károly örökfogadalmas szalézi szerzetest.

Szerző: Sinkovics Andrea

Forrás: Egri Főegyházmegye, Szalézi.hu

Fotó: Szent István Televízió; Federics Róbert, Vozáry Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria