„Nem csak a tabernákulumban...” – Interjú Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővérrel

Megszentelt élet – 2020. január 29., szerda | 17:03

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel sorozatában januárban Takács Mária Klarissza nővér beszélt az Eucharisztiával való kapcsolatáról. „Az imából fakadó tevékeny szeretet az Egyház közös kincse, melyben felragyog az Eucharisztiában minket szerető Krisztus arca” – hangzott el az interjúban, melyet szerkesztve közlünk.

Rendünk lényegében van benne az Eucharisztiával való kapcsolatunk. Nem a karizmánk egy szelete, hanem a lényege. Alapítónk, Oslay Oswald ferences atya írt egy könyvet a rendi karizmáról, és tizenkét pontban foglalta össze a Ferences Szegénygondozó Nővérek lelkiségét. Ennek az első és második pontja az Eucharisztiával függ össze: (...)

„a nővérek a tabernákulumban lakó fehér Jegyesnek az élő, mozgó és meleg monstranciái, és a nővérek az eucharisztikus Jézus jegyesei.”

...az eucharisztikus Jézus jegyesei vagyunk. Élő, mozgó, meleg monstranciává szeretnénk válni. (...) Ahogy a szerzetesi éveim haladnak, egyre jobban megszólít ez. Amikor éreztem a hívást, akkor is jegyesi kapcsolatot jelentett számomra az Istennel való kapcsolat. Ahogyan egy házasságban, itt is mélyül. (...) Szent Ferenc korától kezdve a ferences család őrzi ezt a hagyományt. Szent Ferenc azt mondta, ...amikor bemegyünk egy templomba, így köszöntsük Jézust: „Imádunk téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.” Minden zsolozsmát és imát így kezdünk. Ez az első mondatunk reggel hatkor, így kezdődik a napunk (...) Nagyon hálás vagyok Szent Ferencnek, ahogyan felfedezteti velünk az Eucharisztiát. (...)

Szorosan összekapcsolódik a mi hivatásunk, a szegénygondozás az Eucharisztiával, mert Isten mást sem tesz, mint táplál, etet. Itt marad kenyér formájában (...).

Életünk fontos aspektusa, hogy közbenjárjunk másokért. (...) Tudunk segíteni, de sok olyan helyzet van, amikor nem tudjuk meggyógyítani a gondozottat egy betegségéből, vagy nem tudjuk megoldani a problémáját. Sokszor megéljük, hogy kicsinyek vagyunk, és tehetetlenek. Azt tudom tenni, hogy az irgalmat, amit Istenből megtapasztalok, azt adom tovább; vagy oda tudok szegődni mellé mint testvér, és elkísérem őt életének e nehéz szakaszában, hogy könnyebb legyen és örömtelibb. Az emberek mellé szegődünk, és elkísérjük őket. Nagyon sokszor

véges, amit mi tudunk tenni, és belátjuk, hogy kicsinyek vagyunk, és Isten az, aki cselekszik.

– A szécsényi idősotthonotokban mi az a plusz, amit ti tudtok adni szerzetesnőként?

– A jelenlétünket, és azt, hogy itt lakik velünk az Úristen. Úgy tekintünk erre az otthonra, mint egy közösségre. Úgy hívják az otthonunkat, hogy Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége. Mindegyik szó nagyon fontos. (...) Nem felülről akarunk segíteni nekik, hanem melléjük állunk. Van, hogy mi kérjük meg őket, hogy segítsenek nekünk. (...) Akkor ők hasznosnak, fontosnak érzik magukat, egy közösség részének. Fontosnak tartjuk, hogy az emberi méltóságukat érezzék, mert az otthonlakók több mint fele Alzheimer-kórral él, és már súlyos állapotban van. Ők is nagyon sokat adnak nekünk. (...)  Ők azok, akik a társadalomban végképp le vannak írva, pedig annyi szépséget tükröznek Istenből. Annyira letisztultak, a tekintetük, a mosolyuk. Van olyan lakónk, aki gyönyörűen mosolyog, nem tud már beszélni, de mosolyog. Vagy nem tud beszélni, de egyszer csak elkezd mondani egy imát, mert olyan mélyen rögzült benne; vagy nem tudja, milyen nap van, de az imaórán végigimádkozza szépen a rózsafüzért; vagy azt tudja, hogy Krisztus testét veszi magához, de ha megkérdezed, van-e gyermeke, nem tudja megmondani. Nagyon nagy titok ez.

Mi, szegénygondozó nővérek vagyunk a megajándékozottak. (...) A nappalis ellátottakkal együtt körülbelül negyven főt gondozunk. Sokan kérdezik, hogy miért nem bővítünk. (...) egy kétszáz fős otthonban nehéz lenne személyes kapcsolatban maradni. A személyes kapcsolatokat meg akarjuk őrizni. Nem az a kérdés, hogy nem bírnánk-e el egy kétszáz fős otthont irányítani, hanem az, hogy van-e értelme számunkra. Tudjuk-e akkor ezt a személyességet biztosítani? Vagy megszűnünk azt adni, amik vagyunk? (...)

Akkor tudunk igazán adni, ha azok maradunk, akik vagyunk.

Azt gondolom, hogy ugyanaz a Jézus van jelen a tabernákulumban, mint azokban, akiket a mindennapokban szolgálunk, akár a Betánia otthonban, akár amikor Teréz nővér kimegy Rimócra a cigány gyerekekhez.

– Az én testem, ami megtörten fekszik az ágyon, eggyé válik Krisztus megtört testével.

– Jézus milyen kiszolgáltatottan van jelen a kenyér és bor színe alatt! (...) bármit tehetünk vele. Micsoda bizalmat ad Isten! Az a beteg lakónk, aki (...) 24 órában fekszik, és nincs újabb perspektívája, hasonló kiszolgáltatottságot él meg. (...) ma is ugyanaz van, ugyanúgy fekszem, mint tegnap. Ugyanaz a kiszolgáltatottság, és ezt békével, humorral, mosolyogva képesek némelyek viselni. Hatalmas szentek között élünk. Hálásak vagyunk a Jóistennek azért, amit megélünk a Betániában. Jelen van az Isten. Nemcsak a tabernákulumban, hanem a találkozásokban, az együttlétben. A lakóinkban jelen van az Isten.

(...) nővéreink az 1938-as kongresszus szervezésében is részt vállaltak. (...) Sokat meséltek erről idős nővéreink. (...) Elkezdtünk ötletelni, hogyan tudnánk elvinni azoknak Jézus szeretetét, akik nem mindennap járnak templomba, illetve hogyan tudjuk őket elhozni a kongresszusra. Négy fő terület fogalmazódott meg: 2020. szeptember 12-én lesz egy nagy ünnepi ebéd a Szent II. János Pál pápa téren, Budapesten. Szeretnénk 600-800 rászorulónak ünnepi asztalnál ebédet adni. Nem műanyag edény és villa, hanem rendes asztalok, tányérok lesznek. (...) A másik fontos esemény egy szociális konferencia, amely március 24-én, Óscar Romero bíboros emléknapján lesz. (...) júliusban megnyílik a Műcsarnokban egy Karitász-kiállítás, Ezerarcú szeretet címmel. (...) Végigvesszük az Egyház szeretetszolgálatának nagy gazdagságát a történelem folyamán. (...) A negyedik fontos terület, hogy eljuttassuk a mi szféránkban élő embereket ...a kongresszus nyitó, záró rendezvényére vagy a fáklyás körmenetre.

A szegények ebédjéhez visszatérve: meghívtuk Magyarország minden egyházmegyéjét, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Milyen szép lenne, ha azon a napon több egyházmegyében megrendeznék ez a szeretetvendégséget. Milyen szép gesztus, milyen szép tanúságtétel lehetne mindenki felé!

Az imából fakadó tevékeny szeretet az Egyház közös kincse, melyben felragyog az Eucharisztiában minket szerető Krisztus arca. Erről szeretnék tanúságot tenni egész életemmel.

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Szerzetesek.hu

Beszélgetőtárs: Mészáros Anett, az MSZKI munkatársa

Fotó: Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja; Mészáros Anett

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria