„A Szociális Testvérek Társasága rabul ejt…” – Fogolykiváltó Boldogasszonyt ünnepelték Budapesten

A szociális testvérek anyaházi kápolnája már reggel megtelt, ezúttal nemcsak testvérekkel, hanem az elkötelezetten hozzánk tartozó civilekkel, kültagjainkkal is – ezt a szerzetesközösséghez való civil kapcsolódási módot más közösségekben harmadrendnek hívják –, valamint a kültagok családtagjaival.

Minden évben a szeptember 24-hez legközelebb eső szombaton a szociális testvérek Fogolykiváltó Boldogasszonyt, latinosan Maria Mercedest ünneplik. Kápolnánkban ott függ az a Mercedes-kép, ami előtt a társaság megalakult 1923 májusában. Fogolykiváltó Boldogasszony a küldetésünk patrónája; a szociális testvéri karizma kifejezhető a „szabadítás” mai formái: a hitetlenség, a tudatlanság, a betegségek, a konfliktusok, a krízisek hálójából való szabadítás szolgálataival.

Ezért ez az őszi Mária-ünnep a közösség alapítása óta egyrészt munkaévünk kezdete, másrészt kültagjaink, akik a karizmához való hűség ígéretével kapcsolódnak hozzánk, ilyenkor teszik le ígéretüket, így ez a kültagok ünnepe is.

Szerzetesközösség vagyunk, ezért a napunkat a zsolozsma ünnepélyes, énekes elimádkozása keretezte: reggel a laudes, este a vesperás. A laudes után elöljárónk, Szabó Katalin testvér mondott rövid buzdítást: miután liturgikusan Szent Máté apostol ünnepe volt, kiemelte az Efezusi levélből Pál apostol szavait, miként lehet egyrészt szabadulni a világ rabságától, másrészt „Krisztus foglyává” lenni, ami mindannyiunk célja és vágya.

A kültagok bemutatkozása előtt hárman tettek tanúságot arról, hogyan élik meg családtagként, hogy hozzátartozójuk a szociális testvérek kültagja. Az első tanúságtevő egy kültag férje, Gyula volt. Felesége, Gréti 1991-ben tett először ígéretet a szociális testvéreknél: a férj kifejtette, milyen gazdagodást jelentett számára, hogy Gréti megosztotta vele közösségbeli lelki élményeit, és ő is megismerkedhetett egy olyan világgal, amely nagy kincs lett az életében. Gyula után szintén egy férj, Szabolcs következett, akinek mindössze egy éve kültag a felesége, és aki szintén hasonlókat tapasztalt; majd egy „leánygyermek” következett, Pataki Ágnes, a társaság jelenlegi általános elöljárója, akinek az édesanyja, Panni kültag már sok éve. Ágnes testvér ennek tapasztalatairól mesélt.

Ezt követően a három új kültag egyéni bemutatkozása következett, amit keretbe foglalt a kültagok hűségről szóló nyilatkozatának felolvasása. Egyikük ötödik gyermekét váró anyuka, aki szociális munkásként tevékenykedik: sok nehéz terepen kipróbálta már magát, mégis keresi a Szentlélekben való „még többet” – szociális testvéri módon. Ezen az ünnepen tett ígéretet a hölgy édesanyja is, aki négy gyermeke felnevelésében találta meg hivatását, és most itt, köztünk szeretne valami „szép újnak” is utat engedni az életében.

Vallomásaik mélyek, őszinték, személyesek voltak, igazi testvérként érkeznek közénk. Egy-egy bemutatkozás után Katalin testvér mint elöljáró átadta a kérvényére való engedélyt, és szóban is köszöntötte az új kültagot. A szünetet követően az összes kültag felsorakozott a kápolna szentélyében, szemben a testvérközösséggel. Gitárkísérettel elénekelték a kültagok indulóját, majd a „kültagfelismerő” játék következett, ami a megismerést hivatott elmélyíteni a fogadalmas testvérek számára. Mindenkiről elhangzott egy-egy hosszú mondat, „Ki az a kültag...” kezdettel, amelyben röviden a szolgálatát, életének jellemzőit villantották fel.

Az ünnepi szentmisét Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dogmatika tanszékének vezetője mutatta be, aki a szertartás keretében megáldotta a kültagok medáljait is. A medálok a testvérek jelvényéhez hasonlóan szintén a Szentlelket ábrázolják. A homília után következett az ünnepélyes ígérettétel, mely során az új tagok letették, a régiek megújították ígéretüket.

Az ebédszünet után régebbi kültag testvéreink mutatták be röviden munkájukat és szolgálatukat, melyet a Társaság szellemében végeznek: hogyan is lehet Slachta Margit mentalitása szerint igazgatni a Zeneakadémia könyv-, kotta- és hangtárát; háziorvosként komplex módon szolgálni a gyógyulást egy kis faluban; nagyon szegény vidéken karitászcsoportot vezetni, óvodát alapítani, közmunkásokkal és romákkal foglalkozni; gyengénlátó gyerekeket rajzolni és festeni tanítani; valamint alapítványt létrehozni, melyben sérült és ép gyerekek lelnek otthonra családjaikkal.

Újra bebizonyosodott: a Szentlélek épít a természetes emberi alapokra, hogy aztán felröptesse őket.

Forrás és fotó: Szociális Testvérek Társasága/Szerzetesek.hu

Magyar Kurír