107 éves korában elhunyt Brazíliában a legidősebb szalézi szerzetes

Megszentelt élet – 2022. április 22., péntek | 13:45

Április 12-én, 107 éves korában elhunyt a szalézi rend legidősebb tagja, a lengyel származású Ladislau (Władysław) Klinicki, aki egyben Brazília legidősebb papja, illetve az egyik legismertebb holokauszt-túlélő volt Dél-Amerikában – tudatta José Adilson Morgado atya, a brazíliai São Pauló-i Szent Teréz szalézi közösség igazgatója.

Ladislau (Władysław) Klinicki 1914-ben, a volt Szovjetunió területén, Kurszkban született ötgyermekes lengyel családba, Karol Klinicki és Katarzyna Kitlinska fiaként. Édesapja vasutas, édesanyja közalkalmazott volt.

Az apa halála után 1921-ben az édesanya öt gyermekével visszaköltözött Lengyelországba. Klinicki első fogadalmát 1934-ben Czerwińskben, örökfogadalmát 1939-ben Rozanistokban tette le, majd ugyanebben az évben Rómába utazott, hogy ott teológiai tanulmányokat folytasson. 1943-ban Varsóban szentelték pappá.

A második világháború alatt származása miatt koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan végül sikerült megmenekülnie. A háború után egyike volt azoknak a lengyel szalézi misszionáriusoknak, akik Amerikába távoztak. Klinicki atya eljutott Ecuadorba is, végül 1968-ban Brazíliába küldték, hogy São Paulóban a Bom Retiro negyedből érkező lengyel bevándorlókat segítse. Ezután Pinheiros székhelyén, a lavrinhasi jelöltházban szolgált, majd a Paraíba-völgyben fekvő Cruzeiro és Pindamonhangaba településeken látott el lelkipásztori feladatokat. Számos szalézi generációnak volt gyóntatója, és több éven át tagja volt az idős és beteg szaléziakat gondozó brazíliai Szent Teréz közösségnek.

2020-ban egyházmegyéjében hűséges papi szolgálatáért Szent Pálról nevezett kitüntetést vehetett át.

Rendtársai a São Pauló-i szalézi rendtományban erős, alázatos, jó és irgalmas szívű embernek ismerték, aki birtokában van az életszentségnek. Kateketikai segédleteket készített szaléziak és laikusok számára egyaránt. Feljegyezték róla, hogy „szobájába kismadarak sokaságának volt bejárása, akiket a saját kezéből etetett gyümölcsökkel és magvakkal”.

A haláltáborban átélt élményeit Egy lépésre a haláltól címmel írt könyvében dolgozta fel, melyben megfogalmazta: „A legnagyobb lelki segítség számunkra az Isten irgalmasságába és az imába vetett bizalom volt.”

„Hálát adunk Istennek a kegyelmekért, amelyeket e testvérünkben és papunkban adott nekünk. Istenhez vezető útja segítse békére a világot, különösen a szláv népeket, melyek számára oly kedvesek voltak, mivel orosz területen, lengyel családban született. Tegye őt boldoggá Isten. Kérjük, imádkozzon mindannyiunkért” – írták Klinicki atya halálára brazíliai szalézi testvérei.

Forrás és fotó: Salesianos.org.br; Vatican News; ANS-Sao Paolo/Szaléziak.HU

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria