A hivatásokért zarándokoltak a domonkos nővérek vezetésével

Megszentelt élet – 2019. május 17., péntek | 19:47

4–99 éves korig – olvashatjuk sok társasjáték dobozán. Ugyanez volt igaz a május 11-i, hivatásokért meghirdetett zarándoklatra is, amelyet Máriaremetéről Makkosmáriára tettek meg kicsik és nagyok a domonkos nővérek vezetésével.

A 12 kilométeres zarándoklat résztvevői között volt ugyanis négyéves, de 88 esztendős is, szülők és nagyszülők, kereső fiatalok és szerzetesek. Mind együtt zarándokoltak és imádkoztak a hivatásokért. A domonkos nővérek beszámolóját adjuk közre.

De mi is az a hivatás? Isten különleges, szerető tervének kibontakozása az egyén életében. Személyes megérintettség, ami kihív önmagunkból, és az Isten iránti odaadásra ösztönöz. Ez megvalósulhat a családos élet keretei között vagy szerzetesként, a világban élve vagy papként szolgálva. Utunk során lehetőségünk nyílt valamit megízlelni ennek öröméből, ahogy találkoztunk Istennel egymás testvéri jelenlétén, a közös és egyéni imádságon keresztül.

A zarándoklat alatt hordoztuk saját szándékainkat és másokét is, amiket a zarándoklat előtt megnyílt elektronikus „imadobozba” lehetett elküldeni. Ez mélyebb lelki közösséget alakított ki zarándoktársainkkal és azokkal, akik imáikkal csatlakoztak hozzánk.

A zarándoklat során négy magyar szent alakja volt a vezérünk, akik különböző életállapotokban élték meg Isten iránti szeretetüket. Először Szent Gellértről hallottunk Mogyorósi Ányos tihanyi bencés atyától, majd Szent István király Istenbe vetett bizalmáról és Mária iránti tiszteletéről, ezt követően Szent Erzsébet odaadó szeretetéről, végül pedig Szent Margit osztatlan szívéről. Ezek a szentek példát adnak és bátorítást jelenthetnek számunkra, hogy Isten válogatás nélkül mindenkit meg akar érinteni szívének legmélyén, s személyesen meg akar hívni magához. Az Úrnak való odaadás tehát mindig – bárhol és bármilyen életkörülmények között – megélhető. Mindenki az Isten szeretete által megtisztított és ragyogó, szent életre hivatott ugyanis.

Mogyorósi Ányos tihanyi bencés atyánál lehetőség volt a szentgyónás elvégzésére is

A pap, a szerzetes az – ahogy az egyik rövid előadásban hallottuk a zarándoklat során –, akinek a szívét annyira megragadja és betölti Isten, hogy utána már nem is tud másra figyelni, csak Rá. Létével már itt a földön mintegy jelként rámutat arra, ami minden keresztény ember hivatása: hogy egészen Istené legyen, és örökké szemlélje Őt.

Nagyszerű élmény volt együtt küzdeni végig az út fáradalmait és örömeit. Imádkoztunk csendben és közösen; voltak könnyű, napsütéses részek és csúszkálós kaptatók; vidám hangulatú ebéd és érdekességek a híres pálos romokról; és természetesen az elmaradhatatlan Mária-énekek. Nagy ajándék volt megélni, ahogy a sok különböző ember az út végére közösséggé formálódott. Az Egyház jelent itt meg kicsiben a maga sokszínűségében, mégis egységében.

Utunk végén, Makkosmárián közösen vettünk részt a szentmisén. A zarándoklatunk kitűzött célpontjához való megérkezés arra a hazaérkezésre emlékeztetett, ami felé egész életünk zarándoklása tart: a boldog színelátásra. A zarándoklat segített, hogy Istenre tekintsünk és felé irányítsuk életünket, akit egykor majd örökké szemlélni fogunk.

Forrás és fotó: Domonkos Nővérek Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria