A monstrancia kalandos és csodálatos története – Idős szerzetesek emlékei 1938-ból

Megszentelt élet – 2020. május 7., csütörtök | 18:57

Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusról szóló sorozat újabb részében az Isteni Szeretet Leányai kongregációhoz tartozó Scheuring M. Krisztina nővér emlékezik, többek között a kongresszust záró szentmiséhez kapcsolódva a monstrancia kalandos és csodákkal kísért történetére.

Scheuring M. Krisztina nővér 1938-ban Budapesten élt a szüleivel és a testvéreivel. Polgári iskolába járt a Knézich utcába, elsőéves volt akkor.

„A kongresszus előtt az iskolában már tájékoztattak bennünket a rendezvényről. Az Oltáriszentségről is tanítottak, nem is teológiai szempontból, hanem inkább szentségimádásokkal. Az Örökimádás templom közelében laktam, az örökimádó nővérek többször is tartottak ott 24 órás szentségimádást, ez volt az egyik felkészítés a kongresszusra a hívek számára.

Az iskolában is tudatosították bennünk, hogy világviszonylatban is jelentős, nagy eseményt várunk. Intenzív volt a felkészülés. Éreztük, hogy valami csodálatos dolog fog történni. Hangsúlyozták, szinte belénk vésték, hogy mi egy kis ország vagyunk – Trianon fájdalma akkor még nagyon eleven volt –, de lám, mégsem vagyunk eltiporva. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, magyaroknak.

A kongresszus himnuszát előre megtanultuk, nem is akárhogy! Az iskolásokat összegyűjtötték a VIII. kerületben. A Tavaszmező utcában emlékezetem szerint egy nagy üres telek volt, ott gyűltünk össze a szabadban és ott tanították nekünk a kongresszusi éneket; maga az alkotó, Koudela Géza pap-zeneszerző is jelen volt. (...)

Egyik délelőtt volt az ifjúság szentmiséje. Ahol most a korcsolyapálya van a Városligetben, ott volt az iskolánk részére kijelölt hely, ott gyülekeztünk, és a Millenniumi emlékműnél zajlott a liturgia. A férfiak éjszakai szentségimádásán az édesapám is részt vett.

A hajós körmenetre is jól emlékszem. Este a kivilágított hajón vitték az Oltáriszentséget a Dunán, a papság körülötte, és ahogy az emberek mostanság augusztus 20-án kivonulnak a Duna-partra megnézni a tűzijátékot, ugyanúgy tele volt a part. Oda nem az iskolával szervezetten mentünk. Nagyon felemelő volt, úgy éreztük, hogy most egy templom van a Duna közepén.

A szüleimmel az Örökimádás templomba jártunk, ott mutatták be azt a monstranciát, amit majd a kongresszuson fognak használni. Hatalmas nagy, gazdagon díszített, gyönyörű volt. Most is magam előtt látom. Nagyon büszkék voltunk, hogy a mi templomunkból viszik a szentségmutatót. De végül mégsem ezt tartotta a kezében Pacelli bíboros. Kicserélték, mert aggódtak, hogy nem fogja elbírni, olyan nehéz.

Az egész kongresszusról a legerősebben az maradt meg bennem, hogy fantasztikusan látványos volt. Nagyon meghatott, hogy nemcsak a katolikus iskolák, hanem az állami iskolák is részt vettek a rendezvényen. Gyerekként nem értettük talán a lényegét, de büszkék voltunk az Egyházunkra. Érzékeltük az Egyház nagyságát.”


* * *

Krisztina nővér visszaemlékezésében olvashattuk, hogy Pacelli bíboros mégsem az eredetileg erre a célra szánt szentségmutatóban vitte a körmenetben az Oltáriszentséget. De valójában miért nem? És honnan lett „helyettesítő” monstrancia? Ezekre a kérdésekre a szociális testvérek adtak választ.

A pápai küldöttség nagyon nehéznek találta az eredetileg erre a célra kijelölt monstranciát, és kijelentette, hogy Pacelli bíboros nem tudja az Andrássy úton ebben végigvinni az Oltáriszentséget a kongresszus záró körmenetén. A körmenet kezdete előtt Czapik Gyula prelátus megkérdezte Slachta Margit testvért, hogy van-e nekik könnyű monstranciájuk. Igenlő válasza után az egyik bíboros kocsijával elhozták a Thököly úti anyaházuk kápolnájából azt a monstranciát, amit a Szociális Testvérek Társasága – az úrmutató talpán lévő felirat szerint – 1926-ban kapott Rott Nándor veszprémi püspöktől.

Így a pápai legátus abban vitte a körmeneten a Szentséget. Nagy öröm és megtiszteltetés volt ez a szociális testvéreknek, de akkor még nem tudhatták, hogy valakinek még nagyobb örömet fog ez okozni és választ ad élete nagy kérdésére. (...)

1950-ben, a politikai helyzet miatt elvitték, kimenekítették ezt a szentségmutatót a szociális testvérek anyaházából. A társaságnak volt egy szociális képzője, ahol hitoktatásra, szociális munkára képeztek ki lányokat. A hitoktató-képzősöknek volt egy fiatal pap lelkivezetője, akire rábízták, hogy a monstranciát menekítse el valahova. Ő a reverendája alá rejtette, aztán elment villamossal az angolkisasszonyokhoz, és ott tette le.

De évtizedek múlva már senki nem tudta, hogy ki volt ez a pap. A rendszerváltás után a szociális testvérek – köztük Csóka Karola – próbált nyomozni a pap és a monstrancia után. Beszélgetett az akkori hitoktató-képzősökkel is (akkor már idős nénikkel), de az atya nevét egyikük sem tudta felidézni.

Később Szőke Pálma testvér találkozott egy angolkisasszony nővérrel, aki emlékezett erre a fiatal papra, sőt még azt is tudta, hogy amikor tőlük elment, vett magának egy kis lakást Újpesten. Ezután a szalézi atyák segítették a keresést: ők látogattak idős, beteg papokat Újpesten, és kiderítették, hogy melyikük volt az angolkisasszonyoknál.

Pálma testvér elment az atyához, és a betegágyán kérdezgette tőle, mire emlékszik. Az atya eleinte nem tudta felidézni a részleteket, bár emlékezett arra, hogy az angolkisasszonyokhoz elvitt sok monstranciát. (...) Többszöri beszélgetés után egyszer csak rájött, hogy hová tették: A Váci utcában a sekrestyében van egy hatalmas nagy hármas szekrény, nagyon nehéz, és azt kell eltolni, mert a háta mögött van egy kis fali szekrény, amit befalaztak, lemeszeltek, majd visszahúzták elé a nagy szekrényt. Ott lesz.

Még azon a héten elmentek Pálma testvérék a helyszínre erős férfiemberekkel, akik eltolták a szekrényt, kikopogtatták az üreget, kibontották a falat – és ott voltak a monstranciák! Mindegyiken egy cetli, hogy melyik rendházé. Az atya, aki tudta a „titkos helyet”, pár nap múlva meghalt.

A szociális testvérek monstranciáját az Iparművészeti Múzeumba vitték. Varga Péter restaurátor megtisztította az alját, így előkerült a felirat: Rott Nándor veszprémi püspök ajándékozta a szociális testvéreknek 1926-ban. (1923-ban alapította Slachta Margit a Társaságot. Azóta sem derült ki, hogy a püspök honnan ismerte őket.)

Kisebb betűkkel még belevésték, hogy 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszuson ezt a monstranciát vitte Pacelli bíboros. A monstrancia teljesen megfeketedve került elő. A szakemberek szerint ez a jele annak, hogy valóban ezüstből készült. A megtisztítás után pedig az arany réteg is felcsillant.

Azóta a Szociális Testvérek Társaságának Báthory utcai központi házában őrzik és használják a kalandos, és csodákkal teli utat megjárt monstranciát.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás
Nek.szerzetesek.hu

Csóka Karola SSS visszaemlékezése;
A Lélek Szava 1998/3. szám;
Németh Emma SSS kutatásai

Fotók: Piarista Múzeum; Szociális Testvérek Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria