A piarista generális imahetet hirdetett Nicaragua és Kamerun békéjéért

Megszentelt élet – 2018. július 24., kedd | 11:58

Pedro Aguado rendfőnök és Francesc Mulet generálisi titkár levélben kéri a piarista rend tagjait az egész világon, hogy imáikban és a mindennapi szentmisében fohászkodjanak a békéért, és emlékezzenek meg rendtársaikról, akik különösen nehéz körülmények között élnek és dolgoznak.

Kegyelem és békesség Atyánktól, az Istentől az egész piarista családnak!

Kedves Testvérek!

Ebben a rövid levélben szeretnélek tájékoztatni benneteket a generálisi kongregációnak arról a döntéséről, hogy imahetet hirdet – július 23-tól 30-ig – az egész rendben a békéért Nicaraguában és Kamerunban.

Földünkön sok helyen vált súlyossá a helyzet, ahol erőszak tombol, nincs igazságosság, nincs szabadság. E helyek mindegyikének szüksége van azok imájára, akik a béke fejedelmének követői, akinek születését a „Békesség a földön az Isten által szeretett embereknek” énekkel hirdették, és akinek húsvéti köszöntése örökre megmarad a keresztény közösségben: „Béke veletek!”

De azt is meg kell vallanunk, hogy az utóbbi hónapokban rendünk különösen megpróbáló időszakon megy keresztül Nicaraguában és Kamerunban. Kamerunban már több mint két év óta nagyon nehéz körülmények között élünk az ország angol nyelvű felében, olyannyira, hogy a studentátust is át kellett helyeznünk máshová. Nicaraguában rendkívül nehezen tudjuk végezni mindennapi nevelői szolgálatunkat, annyira áldatlan állapotok uralkodnak: sokan életük veszítik körülöttünk, állandó feszültségben élünk, és ez mindenkire rányomja bélyegét. Az Egyház és a piaristák mindkét országban minden tőlük telhetőt megtesznek – szenvedésektől sem mentesen –, hogy segítsék az embereket. Imádkoznunk kell értük!

Ezért most imahetet hirdetünk mindnyájatok számára a békéért és az igazságosságért Nicaraguában és Kamerunban. Bizakodva az Úr szavában, aki azt mondja: „Bármit kértek az Atyától nevemben, megadja nektek” (Jn 16,23), kérünk benneteket, hogy egyéni imátokban, a közösségi imában és a mindennapi szentmisében emlékezzetek meg ezekről a rendtársainkról, akik különösen nehéz körülmények között élnek és dolgoznak.

Róma, 2018. július 20.

Fogadjátok testvéri ölelésünket és jókívánságainkat:

Pedro Aguado Sch. P. rendfőnök

Francesc Mulet Sch. P. generálisi titkár 

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria