A szalézi oratórium egyik fiatalja is életét vesztette Nicaraguában az utcai harcokban

Megszentelt élet – 2018. június 8., péntek | 17:34

A latin-amerikai ország délnyugati részén, Granada városában június 5-én hajnalban összecsapás tört ki a rendőrség védelmét élvező bandák és a várost védelmező csoportok között. Azóta dúl a csata Xalteva városrészben, néhány száz méterre a granadai szalézi Don Bosco Intézettől.

Június 5-én reggel az iskolától alig egy blokknyira levő, a lakosság által épített barikádokra szállították a granadai börtön fogvatartottjait. Ez aggasztotta a diákok szüleit, akik hazahívták a gyermekeiket. Az egész környéken aknavetők tüze, puskaropogás és könnygázrobbanások hallatszottak.

A szalézi oratórium egyik fiatalja, a 14 éves José Maltez elhagyta az Arroyo Carita utcában levő otthonát, hogy tájékozódjon, mi a helyzet a környéken. „A fiú mellkaslövéstől halt meg, amit jellemzően a nemzeti rendőrség használ »igazságszolgáltatás« címén a tüntetők ellen” – állította valaki az EFE hírügynökségnek. Az egyik környékbeli lakos szerint a fiút mentővel vitték a japán kórház sürgősségi osztályára, de nem tudták megmenteni életét, mert már túl sok vért vesztett. A támadás során megszólaltak a közeli templom harangjai.

Dél körül a csata helyszíne a város történelmi központjába helyeződött át. A bandák harcoltak a helyiek ellen, akik megpróbálták megvédeni üzleteiket és kioszkjaikat a város kereskedelmi központjában.

Ugyanezen a napon a félkatonai erők és a nemzeti rendőrség ügynökei felgyújtották a granadai városházát és megtámadták az embereket. Helyi források szerint jelenleg is folynak a harcok az Arroyo Carita és a Sor Maria Romero utcában, valamint a helyi piacon. Még a város történelmi központjában is zajlik a fegyveres konfliktus.

Nicaraguában áprilisban kezdődtek tiltakozások a kormány adó- és nyugdíjreformtervei ellen, ám a tiltakozók most már Daniel Ortega elnök lemondását követelik. A hivatalos adatok szerint a megmozdulásoknak 39 halálos áldozata volt azóta, ám az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a halottak valós száma ennek több mint a kétszerese.

Május végén a fővárosban, Managuában, az ország északnyugati és északi részén fekvő Chinandegában és Estelíben, valamint a főváros mellett található Masayában történtek összecsapások, fegyveresek támadtak a kormányellenes tiltakozókra.

A konfliktusban eddig közvetítő püspöki konferencia szerint a kormányhoz köthető félkatonai szervezetek támadtak a tiltakozó civilekre, és így nem folytatható a párbeszéd, amelyben a római katolikus egyház közvetített eddig a civil társadalom képviselői és a kormány között.

Forrás: Híradó.hu

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria