A szaléziak megvalósítják Indiában a teamunkások álmait

Megszentelt élet – 2020. szeptember 18., péntek | 11:01

Manglu egy teaültetvényen dolgozik napszámosként Indiában, Asszám állam északkeleti részén. 39 éves, férj és apa, aki már a járvány előtt is megküzdött azért, hogy családját eltartsa az általa megkeresett csekély napi bérből. Most a Szalézi Missziók nagylelkű adományozóinak köszönhetően megalapíthatta saját kis teavállalkozását.

Manglu egyike annak a tizenhárom kérelmezőnek, akik nemrégiben egy olyan szalézi programon keresztül kaptak támogatást, amely a társadalmi státusz és az anyagi biztonság megszilárdítására összpontosít India legkiszolgáltatottabb rétege körében. Ide tartoznak a teaipari dolgozók, akiket régóta kizsákmányolnak a pusztán a profitra összpontosító multinacionális cégek. A szaléziak 2008-ban olyan kezdeményezést indítottak, amely kifejezetten a teaipari dolgozók önellátásának elősegítésére irányul.

A cél az, hogy segítsünk a programban részt vevőknek saját földjük megművelésében – ismertette Gus Baek atya, a Szalézi Missziók igazgatója. – Számos indiai teamunkás rendelkezik egy apró földdarabbal, de általában nincs elegendő idejük vagy erőforrásuk ahhoz, hogy megműveljék. Gyakran kénytelenek jelzálogkölcsönt felvenni erre a kis földre, aminek következtében elveszítik. A szalézi program résztvevői induló segítséget kapnak – akár pénzben, akár adományozott teacsemeték révén –, hogy megalapozhassák saját vállalkozásuk fejlődését és a hosszú távú biztonságot. Megtanulják az ehhez kapcsolódó vállalkozói és technikai ismereteket is, hogy kiegészítsék azt a gyakorlati tudást, amit korábban megszereztek az ültetvényeken végzett munka során. A szalézi segítség eredményeként számos olyan volt napszámos, mint Manglu, visszanyerte méltóságát és önbizalmát.

Mint oly sok társa, Manglu is arra kényszerült, hogy két hónapra kimaradjon a munkából a pandémia miatti leállás idején. Ez tovább rontotta családja helyzetét. A szalézi program az azonnali finanszírozással váratlan lehetőséget biztosított számára ahhoz, hogy előkészítse és megkezdhesse a korábban használaton kívüli földje megművelését. A támogatás mellett Manglu mezőgazdasági képzésben részesült; most lencsét és babot, valamint teát termeszt, így tesz szert többletjövedelemre.

Manglu nevében nagyon hálás vagyok sok nagylelkű barátunknak, akik segítették a Szalézi Missziók innovatív támogatási programjának finanszírozását – mondta Gus atya. – Az a küldetésünk, hogy segítséget és támogatást nyújtsunk a nehéz helyzetben lévő családoknak, hogy az életük sikeres lehessen.

Forrás és fotó: Salesianmissions.org/Szaléziak.HU

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria