A szaléziak válasza a növekvő éhínségre Peruban

A perui emberek az elmúlt ötven évben sikeres választ adtak az éhezés problémájára: közösségi konyhákat létesítettek, és ennek szervezésében az anyák jártak az élen. A világjárvány közepette is ők voltak a kezdeményezők az alapvető probléma megoldásában. Hiszen nekik teszik fel a kérdést a gyerekek: „Anya, van valami ennivaló?”

Szinte minden Lima környéki szegénynegyedben, a peremkerületekben és a belvárosban is több ezer család szervezi meg a közös étkezést: megfőzik, amit kapnak, a tűz gyújtásához fát és újrahasznosított anyagokat használnak.

Mindannyian emlékezünk az 1980-as évek szomorú korszakára, amikor Peruban a legszegényebbek használták ezt a módszert a túléléshez. Voltak olyan napok, amikor nem tudtunk enni adni a gyerekeinknek, és emiatt még inkább szenvedtünk – emlékszik vissza Raúl Acuña atya, a perui Don Bosco Alapítvány (Fundación Don Bosco) igazgatója.

Az elmúlt években több ezer perui, venezuelai és sok más bevándorló is szembesült ezzel a nehézséggel. A Nemzeti Statisztikai Intézet adatai szerint manapság csak a fővárosban, Limában 1,2 millió munkanélküli él; a perui ESAN Egyetem kutatásai szerint országos szinten a munkanélküliség ez év végére elérheti a 4,2 milliót.

A perui szaléziak a Don Bosco Alapítvány révén támogatják a rászorulókat. A szerzetesek célja, hogy a fiatalokat és az időseket a társadalmi elkötelezettségre neveljék.

Raúl Acuña atya azt mondja: Talán eddig úgy gondoltuk, hogy nekünk kell megkeresnünk a leginkább rászorulókat, a munkanélkülieket, az éhezőket, az elhagyottakat... Nos, most ők találtak meg minket.

Meg akarjuk mutatni a perui társadalomnak, hogy nincs valódi keresztény élet társadalmi elkötelezettség nélkül, vagyis igazságosság és jótékonyság, mások szolgálata nélkül – tette hozzá a szalézi szerzetes.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír