A vértanúk vére magvetés – Vértesaljai László SJ jegyzete Andrea Santoro vértanúságának emlékére

Vértesaljai László SJ jegyzetét szerkesztve közöljük.

Santoro atya szokása szerint bement a templomba, és leült a tabernákulum Jézusa elé. Elővette olasz breviáriumát, és segítségül hívta az Úr nevét. A fiatal török katolikus sekrestyés egy darabig mellette maradt, majd visszatért a sekrestyébe. Hátul lassan nyílt az ajtó, és besurrant három török fiatal. Santoro atya rosszat sejtett, de megszokta már a veszélyt, így még buzgóbban imádkozott. A léptek mögötte álltak meg, az atya fémes kattanást hallott, majd egy hang belekiáltott a templom csendjébe: Allah akbar! Lövés dördült. Háromszor.

A lelkipásztor holttestét olasz katonai repülőgép vitte Róma Ciampino repülőterére. Az egész ország, de főként a főváros gyászolta don Andreát, az Urbs papját. XVI. Benedek pápa helynöke, Camillo Ruini bíboros fogadta a koporsót, és kísérte a lateráni Szent János-bazilikába, ahol a gyászmise során lélekben úgy temették el don Andrea Santorót, mint az első három század vértanú keresztényeit a katakombákban. Mint egy vértanút, aki hite miatt halt meg. Azt tette, ami a hivatása. A római egyház adta „hitbéli ajándékba” a Törökországban szórványban élő római katolikus keresztények szolgálatára. Ennek a hivatásnak magasztos neve: „apostolus donum fidei”.

A nagy jubileum során, 2000. június 11-én Szent II. János Pál pápa áldásával indult útnak az akkor 55 éves Andrea atya. Ereje teljében, megannyi emberi tapasztalattal.

Nápoly és Róma között, nagy ciszterci és bencés monostorok közelében, Priverno kisvárosában született. Apja kőműves, anyja háztartásbeli, hárman voltak testvérek. Fiatalon szemináriumba lépett, majd fürge eszével hamar a Pápai Lateráni Egyetemre került. 1970-ben szentelték pappá, és azonnal megkezdte római papi szolgálatát a nagyváros peremkerületeiben. Belső sugallatra az Arab és Iszlám Tanulmányok Pápai Intézetábe iratkozott, ahol diplomát szerzett. 1980-ban fél évre a Közel-Keletre utazott, ahol közelebb került nemcsak a Biblia és a bibliai helyek világához, hanem magához az emberhez, az ember drámájához és magasztos küldetéséhez.

Lelkiségben ekkor lett elkötelezett tisztelője és követője az azóta már boldoggá avatott Charles de Foucauld atyának, akinek sorsa később a sajátjában is megtestesült.

Rómába visszatérve a város keleti részén, az ősi Tiburtina úti peremkerületben Názáreti Jézus névvel (...) új plébániát alapított. (...) A templom mellé Ábrahámról nevezett remeteséget épített, és hittantermeket. Tizenkét évig szolgált itt, amikor a Szentföld ismét megszólította, s az apostolok nyomába indult: a mai Törökország, Szíria, Libanon útjait járta, ahol korábban az apostolok haladtak. 1994-ben új plébániát kapott Róma környékén, Tusculanumban. Ez idő tájt találkozott Franceschini érsekkel, Anatólia apostoli vikáriusával. A sokadik szóra, jelre végül megérezte: a Kelet hívja őt, és 2000-ben püspökétől, Szent II. János Pál pápától megkapta az engedélyt a rendkívüli misszióra. A római egyház küldte hitbéli ajándékként az evangélium hirdetésére a törökországi szórványkatolikusok szolgálatára. Szeptember 11-én érkezett a szír-török határmenti Sanliurfa városába, melynek ősi neve Edessza, mely egyike volt a kereszténység bástyáinak, és ahol hajdanában a torinói lepellel egyező, híres Mandylion Krisztus-arcot őrizték.

Ám mielőtt még Napkeletre indult volna, megalapította az „Ablak Közép-Keletre” nevű társaságot, mely valójában egy imaközösség, amivel lelki támaszt és spirituális alapot teremtett küldetése és a távoli keresztény testvérei támogatására. Sanliurfa-Edessza városában szerény lakásban élt, majd a közelben kibérelt egy házat, amit „Ábrahám háza” névre keresztelt. Itt fogadta a zarándokokat, és segítette őket szállással, étellel és főként lelki szavakkal. Innét „járt át” az 500-600 kilométerre fekvő trapezunti hívekhez, ahol évek óta nem volt már pap. Végül odaköltözött 2003-ban, és azonnal hozzáfogott a templom és az üresen álló kapucinus kolostor restaurálásához.

Ezt azonban nem mindenki nézte jó szemmel a helyi muszlim török lakosok közül. Fiatalok egy csoportja újból és újból szeméttel, hulladékkal dobálta meg az épülő templomot és kolostort, (...) egyre nyíltabban fenyegették meg don Andreát, aki pedig tisztelte és becsülte kultúrájukat és vallásukat. Elakadtak az építési engedélyek is, a történelmi emlékhelynek számító épületegyüttesnek még a kerítését sem renoválhatta, mert a hatóság is fellépett ellene. Azt sem nézték jó szemmel, hogy segítette és támogatta a különféle felekezetű keleti keresztényeket, köztük a jogfosztott és prostitúcióra kényszerített örmény ortodox lányokat.

Így érkezett el 2006. február 5-e, amikor a templomajtót az a három fiatal török kinyitotta. A helyszínre siető rendőrök elfogták a fiatalokat, akik közül a gyilkos azzal védekezett, hogy – miként a rádióban hallotta – Dániában Mohamed prófétát gyalázó könyvet adtak ki. Ezért megölte Törökországban Andrea Santoro olaszországi római katolikus papot, aki beszélte a nyelvüket és szerette őket. Ahogy egykor Charles de Foucauld atya az észak-afrikai tuareg lakosokat, akik közül egy arra kószáló lelőtte az éppen imádkozó keresztény marabut, vagyis remetét, ahogy őt hívták.

2006-ot írtak a Földközi-tenger délkeleti partvidékének egyik városkájában, ahol kétezer éve még apostolutódok jártak Krisztus hírével. Előtte pedig a mitológiai argoszi hajósok, az argonauták húztak errefelé az aranygyapjú után kutatva. Az ősi Trapezunt ma Törökország része, de élnek még itt keresztények, néhányan még római katolikus felekezetűek is. A város nevezetes szülötte Nagy Szulejmán szultán, aki Szigetvár ostrománál hunyt el. Ma Trapezunt-Trabzon magyar testvérvárosa Szigetvár.

2006-ban Andrea atya halála óriási és osztatlan részvétet váltott ki az olasz társadalomban. A római egyházmegye azóta megkezdte a szent életű Santoro atya boldoggáavatási eljárását.

A vértanú atya alapította „Ablak Közép-Keletre” társaság ablaka tárva-nyitva áll, vagyis él és virul. A mű, a kezdeményezés él, nem is kötődik csak Andrea atya személyéhez, hanem valódi imalánc, imahíd Anatólia és Róma között. A kicsi kezdeményezés egészen kinőtte magát, és most már országos szinten szolgálja az Itália és Törökország közötti sokrétű kapcsolatok építését. Nem sokkal halála előtt Andrea atya létrehozta a római térség, vagyis Lazio tartomány és a Földközi-tenger partján fekvő, Nagy Sándor alapította Alexandretta-Iskenderun város közötti testvérkapcsolatot, mely vallás- és kultúraközi kutatómunkával szolgálja a jobb együttélést.

Február 2-án Santoro atya két testvére, Imelda és Maddalena is részt vett azon a szentmisén, melyet Paolo Bizzeti jezsuita érsek, Anatólia apostoli helynöke mutatott be hálából Santoro atya tanúságtételéért Sanliurfa Szűz Mária-templomában.

Az „Ablak Közép-Keletre” római imatársulatnak ajtaja is van, sőt az ajtót falak veszik körül. A falak között szíriai keresztény menekültek laknak. Igaza van Tertullianusnak:

A vértanúk vére magvetés. Szárba szökken, ahogy azt nekünk a názáreti Mester tanította.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír