Az új nuncius is ellátogatott a rendfőnöknők találkozójára Budapesten

Megszentelt élet – 2018. október 26., péntek | 12:30

Október 17-én Budapesten, a Párbeszéd Házában tartotta őszi plenáris ülését a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK).

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó elején Közös mélytörténetünk – „A széthulló falevelek” címmel Lobmayer Judit, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője előadását hallgathatták meg a rendi elöljárók: a Zirci Ciszterci Apátságba 1950-ben különféle rendekből betelepített 490 szerzetesnővér két hónapnyi életébe nyújtott betekintést. Elmondta: Endrédy Vendel zirci apát és tíz rendtársa szervezte meg a nővérekkel a közös életet; a szerzetesnővérek egy különösen szép emlékkönyvben örökítették meg közös életüket. Ebből az ajándékképpen az atyáknak összeállított könyvből idézett és mutatott képeket az előadó.

Az ezt követő kiscsoportos imádság során a résztvevők bemutatták rendjük alapítóját, és megosztottak egy-egy idézetet tőlük.

A rendfőnöknők találkozóján Michael August Blume SVD apostoli nuncius mutatott be szentmisét a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban.

Az elöljárók képviseletében az MRK elnöke, Lobmayer Judit megköszönte az apostoli nuncius látogatását és érdeklődését.

Ebéd után Michael August Blume SVD rövid beszédet intézett a szerzetesnőkhöz: „Nagyon örülök, hogy láthatlak benneteket, és találkozhatok a szerzetes-elöljárókkal. Előkészületül erre a találkozóra lehetőségem volt beszélgetni az Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája és a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája vezetőivel, és megismerni az itteni helyzetet.

Minden bizonnyal vannak kis létszámú közösségek, és ha nézzük a benne lévő tagok létszámát, akkor ez sok esetben aggodalomra ad okot. A megoldás erre nem könnyű, de azt gondolom, hogy szegezzük tekintetünket az Úrra. Abban a nehéz helyzetben vagyunk, hogy a kommunizmus következményeivel éltek együtt. Talán vannak olyan kisebb közösségek is, melyek nem látják a folytatást. Ezzel együtt nagyon szeretnék közel lenni azokhoz, akik egyedül maradtak, és szívesen meglátogatom őket, hogy személyesen is velük legyek.

Fontos szem előtt tartanunk, amit Ferenc pápa hangsúlyoz, hogy menjünk és hirdessük az evangéliumot. Amit mindig meg tudunk tenni, hogy a Szentlélek tüzét, lelkesedését adjuk át az érdeklődő, de nem belépő fiataloknak, és ők boldogan távoznak – már ez is nagy tett.

Ahogy járom az országot, látom, mennyi sebet okozott a kommunizmus és mennyi mindent lerombolt a kultúrából az ateista világ. Ám nehéz, ha gyakran ránézünk a sebekre; deprimáltak lehetünk, ha nem figyelünk arra, hogy az Úr szava az utolsó. Isten szava tudja a világot teljesebbé tenni, és bízunk abban, hogy az ő szava lesz az utolsó.

Tudom, sok közösségben vannak idős nővérek. Amikor erre reflektáltam, eszembe jutott, hogy a Szentatya milyen sokat beszélt a nagyszülőkről. Sok beszéde található erről az interneten – fiatal elöljáróknak ajánlom, ahol sok idős van: jó ezeket átolvasni és átgondolni. Az Úr bátorítása mindenhol élhet a közösségben. Visszatérek az evangelizáció gondolatához, amibe az időseket is be lehet vonni: elmondhatják tapasztalataikat, kérhetjük véleményüket és legfőképpen imájukat.

Nem nagy tudományos előadást tartok ma itt. Szavaim lényege az evangélium örömének megosztása, amit tehetünk magunk és mások felé. Ferenc pápa három apostoli buzdítást írt eddig; mindnek címében benne van az öröm. A harmadik csodálatos dokumentum (amit már fordítanak) az életszentség és a mindennapi élet kapcsolatáról szól. Magam is ebből végeztem a lelkigyakorlatomat. Amikor az életszentségről ír Ferenc pápa, akkor arról szól, hogyan válhatunk misszionáriusokká és tanítványokká.

Kedves Nővérek, tudom, hogy nem adok teljes megoldást a problémákra, inkább lelki orientációt szeretnék itt hagyni: attól függetlenül, mit teszünk, az a lényeg, hogy az Úr örömét, örömhírét terjesszük” – emelte ki a rendi elöljárókhoz intézett beszédében az apostoli nuncius.

A résztvevők délután beszámolókat hallhattak a hat szerzetesi együttműködési terület – hivatásgondozás, gazdasági ügyek, szerzetesi képzések, köznevelés, szociális intézmények, valamint lelkigyakorlatos és zarándokházak összefogása – munkájáról, a rendek szolgálatainak összehangolását segítő REM-beszélgetéssorozatról, a SOLWODI-ról és a jövőbeli tervekről.

A plenáris ülés végén az Oázis lelkigondozó és mentálhigiénés szolgálat munkatársai bemutatták a Párbeszéd Házában található munkahelyüket az érdeklődő nővéreknek, testvéreknek.

Forrás: MSZKI (Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája); Szerzetesek.hu

Fotó: MSZKI; Mészáros Andrea és Lajos

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria