Bemutatjuk a kenyai ferencest, aki elnyerte a „pedagógusok Nobel-díját”

2019. március 26., kedd | 19:57

Egy kenyai falu tanára, Peter Tabichi ferences szerzetes vehette át a „pedagógusok Nobel-díjaként” emlegetett Global Teacher Prize-t március 24-én Dubajban Hamdan bin Mohammed bin Rasid Al-Maktúm koronahercegtől. Az egymillió dolláros díjat az iskola felszerelésére és az éhező szegényekre fordítja.

A Dubajban március 24-én, vasárnap este tartott díjátadó ünnepségen vehette át a Global Teacher Prize elismerést Peter Tabichi kenyai ferences szerzetes. Az afrikai tanárt a negyvenezer jelöltből ötvenre szűkített listából választották ki a díjra. Az egymillió dollárral járó kitüntetést minden évben a Varkey Alapítvány adományozza a nyertesnek – aki a legjobban végezte munkáját, tevékenységével pozitív hatást gyakorolt a közösségre, amelyben él, és ahol a díjjal járó összeget nevelési célokra kell felhasználnia. 

Az idei kitüntetett mottója: „Beszélj kevesebbet, és tégy többet.” A 36 éves Peter Tabichi Kenyában született. Matematika- és fizikatanár egy félsivatagos vidéken fekvő falu középiskolájában. Bár diákjai nagyon nehéz körülmények között élnek – a Rift-völgyben található faluban általános az éhezés, a diákok között sok az árva – a ferences szerzetes arra ösztönzi őket, hogy ne maradjanak ki az iskolából, nemzetközi tudományos versenyeken induljanak és továbbtanuljanak. Erős karakterével és lelkesedésével megalapozta a bizalmat tanítványaiban; elköteleződésre buzdítja őket. Olyan földművelési módszereket tanított meg nekik, amelyek alkalmazkodnak a szárazság elviseléséhez – ennek köszönhetően diákjai országos és nemzetközi díjakat is nyertek. Sikerült feloldania a faluban élő etnikumok közötti feszültséget; gondját viseli a legszegényebbeknek, felajánlva fizetése 80 százalékát.

Az elismeréssel kapcsolatban a ferences szerzetes kiemelte: „Ezzel nem engem, hanem ennek a hatalmas kontinensnek a fiataljait ismerik el. Én csak azért vagyok itt, hogy köszönetet mondjak azért, amit a diákjaim elértek. Ez a díj lehetőséget ad számukra; azt jelzi a világnak, hogy minden lehetséges. Tanárként dolgozva látom a fiataljaim ígéretét, érdeklődésüket, tehetségüket, intelligenciájukat és meggyőződésüket.” A kenyai ferences elmondta, hogy az afrikai fiatalokból nem hiányozik az ambíció. „Afrika olyan tudósokat, mérnököket, vállalkozókat nevel, akiknek neve egy nap majd a világ minden részén ismertté lesz. A lányok fontos részét képezik majd e történetnek.”

A dubaji díjátadón Peter Tabichi felidézte: 11 éves volt, amikor édesanyja meghalt, és testvérével együtt édesapja nevelte fel, aki általános iskolai tanár volt. A szerzetes megköszönte a hallgatóság soraiban ülő édesapjának, hogy keresztény értékekre tanította, majd arra kérte, hogy menjen fel hozzá a színpadra – és átadta neki a díjat.

A kenyai ferences a dubaji Atlantis Hotelben megrendezett díjátadó után az AP hírügynökségnek elmondta, hogy korábban még sohasem járt ilyen messze a hazájától, repülőn is most ült először, az eddigi leghosszabb útja Ugandába vezetett.

Forrás: MTI; Vatikáni Rádió

Fotó: The National.ae

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
-nem-rovidultem-meg-folszenteltsegemben-beszelgetes-biro-laszlo-puspokkel-hivatasrol-betegsegrol
„Nem rövidültem meg fölszenteltségemben” – Beszélgetés Bíró László püspökkel hivatásról, betegségről

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, május 21-én ünnepli püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból felkerestük őt a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.

13:01
megindito-kepek-es-tanusagtetel-fogvatartottak-adtak-elo-szent-adorjan-legendajat
Megindító képek és tanúságtétel – Fogvatartottak adták elő Szent Adorján legendáját

Családok ülnek kis körökben a balassagyarmati volt vármegyeháza dísztermében; lelkesen beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek, már-már idillinek tetsző a pillanat. Csakhogy ez egy rendkívüli találkozás a városi börtön fogvatartottjai és családtagjaik között.

2019. május 20., hétfő