Családi tábor a Jézus Szíve Nővérekkel – „hibrid” módra

Megszentelt élet – 2020. július 19., vasárnap | 16:00

Tóth Adrienn SDSH beszámolóját olvashatják a Jézus Szíve Nővérek Társasága által szervezett hagyományos családi táborról, mely idén ugyancsak rendhagyó módon zajlott: július 4-én az online térben, július 5-én pedig személyes találkozásokkal.

„Nővérek, hogy tudtátok a háromnapos tábort egy napba besűríteni?” – tette fel a kérdést az egyik résztvevő. Az első napon a Zoom alkalmazással megvalósított délután segítette a megérkezést és az egymásra hangolódást, így másnap, a személyes találkozáskor már könnyebben tudtak egymáshoz és a Jóistenhez kapcsolódni a táborozók.

A Jézus Szíve Nővérek Társasága által Magyarországon közel harminc, nemzetközileg pedig több mint ötven éve rendszeresen vezetett, sajátosan lelkigyakorlatos táborok sok család nyarának és életének szerves részét képezik.

A járványidőszak miatt az a döntés született, hogy a közösség idén nem tart „ottalvós” tábort, hanem a minden és a semmi között – alapítójuk, Péterfy Ida lelkületéhez híven – megtalálják azt a módot, amely utat nyit az evangélium hirdetéséhez és karizmájuk megéléséhez ebben a helyzetben is.

Így vegyítették a digitális tér és a személyes találkozás lehetőségeit. Míg sok segítő fiatal buzgón fogott neki a „hibrid tábor” szervezéséhez, sokakban kétely merült fel: „Van ennek értelme?”, „ Megszólíthatók-e a családok az online térben?”, Hogy fog ez működni egy alsós gyerekkel?”. Őket azonban kellemes csalódás érte. Az egyik családfő így nyilatkozott: „Összehozott minket, megteremtette a hangulatot a következő napra. A hívást követően együtt elsétáltunk fagyizni, hogy folytassuk a családi együttlétet. Jó volt látni, hogy a gyerekek is élvezték.”

A tábor idei mottója Jézus szavait idézte: „Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5).

Július 4-én, szombaton délután a Zoomon keresztül vette kezdetét a családi délután, amin kilenc család vett részt. Az első negyven percben egy ráhangoló játékos feladat után bevezették a mottót, melyet a családok bemutatkozása követett. Ezután a szülők és a gyerekek külön-külön csoportokban – a Jézus Szíve Családi Táborok hagyományának megfelelően a gyerekek és fiatalok korcsoportra bontva – gyűltek össze a Zoom különböző linkjein keresztül. A szülők Ferenc pápa Az ima megvilágítja a szíved és az arcod című katekéziséről hallottak egy bevezetést, majd a hála és az imádság témájáról osztották meg gondolataikat. A délután közös imádsággal zárult, amelyben minden családnak megvolt a maga része, előre beosztva, így a közös ima, melyet a béke és a harmonikus egység légköre jellemzett, gördülékenyen és a digitális tér olykor bezavaró késedelmi elemei nélkül valósulhatott meg.

Másnap egy csemői táborhelyen találkozott az egész csapat. Itt folytatódott a Zoomon megkezdett foglalkozás közösen, majd pedig megint korcsoportokba tagozódva. A felnőtteknek lehetőségük volt szentgyónást végezni. A nap fénypontja aztán a közös szentmise volt. Ennek végén minden család külön áldásban részesült, hogy a táborban kapott lelki ajándékokat keresztény családi küldetésük keretében kamatoztathassák egymás között és adják tovább másoknak. A nap tábortűzzel zárult, ahol a családok egy-egy olyan szentírási jelenetet adtak elő, ami valamilyen formában kapcsolódik a családi életükhöz. Jogos az elején felvetett kérdés: „Nővérek, hogy tudtátok a háromnapos tábort egy napba besűríteni?” A klasszikus családi tábor elemeiből igen sok megvalósulhatott, de az idei nyáron két nappal megrövidült tábort csak Isten nagylelkűsége tudja „háromnapossá” tenni szívünkben, tapasztalatainkban... Innen fakadnak a megtérés és hála szavai.

Forrás és fotó: Jézus Szíve Nővérek Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria