Egészségnap a Szent Angélában

Megszentelt élet – 2018. március 2., péntek | 22:13

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete ebben a tanévben is megszervezte a középiskolásoknak szóló III. Semmelweis Egészségversenyt, melynek keretében a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium csapatai az egyházi oktatási intézményben március 1-jén egészségnapot tartottak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Semmelweis Egészségversenyen az idei tanévben a ferences intézmény tizenegyedik évfolyamából három ötfős csapat indult. A verseny háromfordulós, az első és második forduló online történt, ahol a diákok az általuk készített – szakorvosok által lektorált – szakmai segédanyagokkal ismerkedtek meg, majd témakörönként egy-egy tesztsort oldottak meg. A harmadik fordulóba az iskolából két csapat jutott tovább, akik iskolájukban március 1-jén egészségnapot szerveztek a diákság számára.

A ferences gimnázium egyik csapata a cukor- és kardiovaszkuláris betegségek, a másik a reproduktív és mentális egészségügy témakörben tartott innovatív, rendhagyó ismeretterjesztő órákat és foglalkozásokat. Ennek keretében mind az általános iskolások, mind a gimnazisták előadások, kvízversenyek, filmvetítések segítségével kaphattak kedvet az egészségtudatos életmódra. A napot pulzusmérés, sportverseny, játékos vetélkedők, egészséges zöldségchips és sütemények készítése, kóstolása tette még színesebbé.

A kisiskolások között népszerű volt, ahogy a csapat tagjai egy szívmodellen keresztül ismertették meg a szerv működését, megbetegedéseit. A nap végén a hallgatóság segítségével egy szívet formáztak a hóesésben.

A „Pescecani” csapatot (11.a) Gyöngyösi Zsófia, Kis Anna, Kulin Sára, Sármay Dorottya, Szombati-Gille Angéla, a „Bioszosok” csapatot (11.b) Kalász Anna, Deák Liliána, Sághi Barnabás, Kanczler Zsófia, és Kaliszky Kinga alkották.

Szöveg és fotó: Orbánné Kiss-Vámosi Emőke/Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria