Blandina testvér – Egy obláta ötven éve

Akkor lett obláta, amikor beszélni sem szabadott erről. A benedeki öröm és béke vezérli. Ötven éve öltözött be – teljes titokban –, és soha nem bánta meg, hogy ezt az utat választotta. Szauerné Fetter Terézia, azaz Blandina testvér a napokban tartott lelkigyakorlatra érkezett Pannonhalmára, ahol hagyományosan Szent Benedek nyári ünnepéhez kapcsolódóan tartják az oblátusok – vagyis a Regula szerint élő, egy monostorhoz tartozó világiak – lelkiségi képzését. A négynapos lelkigyakorlatra Blandina testvér a hála és a viszontlátás örömével a szívében érkezett.

„Ittlétem hálaadás a Jóistennek a megtartó erőért, a hűségért és a kitartásért. És hálám szól azoknak is, akik engem ezen az úton vezettek és megőriztek, életük példájával megerősítettek.” Blandina testvér elmondta, ebben a pár napban az ösztönözte, hogy átgondolja, mit kapott az elmúlt ötven évben. 1971-ben öltözött be ugyanis, vagyis kezdte meg próbaidejét; két évvel később volt oblációja, azaz ekkor köteleződött el egész életére Istennek.

Az oblátusság Istennek felajánlott élet. Az oblátusok és obláták arra tesznek ígéretet, hogy Szent Benedek szellemében, a Regula alapján és az evangélium vezetése mellett élik keresztény életüket. Blandina testvér először 1969-ben ismerkedett meg a Regulával a székesfehérvári papi otthonban, ahol kényszerű lemondása után Legányi Norbert főapát élt. Ő adta az akkor érettségizett fiatal lány kezébe a bencés rend alapító atyjának szabálykönyvét. Terézia, aki a beöltözésekor kapta a Blandina nevet, az otthon konyháján dolgozott akkor felszolgálóként, és ő is abban a kápolnában imádkozott, ahol Norbert főapát. Sokáig csak szótlanul fohászkodtak egymás mellett, míg végül szóba elegyedtek. „Az utamat kerestem akkor, és ő nagyon kedvesen felkarolt. Sok lelki beszélgetést folytattunk. Amikor odaadta a Regulát, első olvasásra nem mondott sokat nekem, visszaadtam. Ám később, mikor újra kézbe vettem, sok jó gondolatot találtam benne, amelyek megélhetők a világban és a közösségben.”

Norbert főapát segítségével jutott el Pannonhalmára is, ahol még inkább megerősödött hitében. Végül ötven évvel ezelőtt, éppen Szent Benedek ünnepén, július 11-én, a főapát székesfehérvári szobájában, teljes titokban fogadalmat tett és beöltözött. A második világháború után, a rendek feloszlatásakor a kommunista diktatúra azt ugyan megengedte, hogy két bencés monostor tovább működjön – a pannonhalmi és a győri –, az oblátusságot azonban betiltották. A rendszerváltásig Blandina testvér még családjának sem árulhatta el, hogy oblátaként csatlakozott a bencés közösséghez. „Minden töredékessége ellenére nekem akkor az volt a teljesség. Boldogság volt, hogy ez a tiszteletreméltó ember befogadott és felkarolt” – eleveníti fel Blandina testvér beöltözésének történetét, amely a mai napig az egyik legkedvesebb emléke.

Az illegalitás éveiben a főapát titokban lelkigyakorlatokat tartott neki. Általa ismerte meg a bencés atyákat, nővéreket, és látogatott Pannonhalmára, bár az utazások célját mindig titokban kellett tartania. Ezekben az időkben egyénileg, a rendszerváltás után pedig a közösségben élhette meg „bencésségét”, a monostorhoz tartozást. 1989 után aztán, ahogy mondja, kitárult a világ. Már nyíltan beszélhetett elköteleződéséről, és hirdethette a világban a benedeki hálát és örömöt, amely az ő életét is a mai napig meghatározza. „Mindennap összegyűjtöm az apró ajándékokat, amiket a Jóistentől kaptam. Hálás vagyok minden egyes beszélgetésért, azért is, ha meglátogathatom a betegeimet vagy épp lelkigondozást végezhetek.” Blandina testvér ugyanis a helyi karitász alapítója és vezetője, valamint lelkipásztori kisegítő Pilisvörösváron.

Az oblátusközösséget a rendszerváltozás után Szennay András főapát szervezte újra. Blandina testvért is – ahogy a többi, addig illegalitásban élő oblátust és oblátát – megkeresték, és 1992-ben hivatalosan is elismert oblátusok és obláták lettek. Pilisvörösváron Boros Zoltán káplánnal, valamint Filoménia és Zsófia testvérrel együtt – főapáti és oblátusrektori engedéllyel – megalapították a helyi dékániát. Blandina lett az oblátusközösség első vezetője, dékánja. Ezekben az években az akkori főapát, Várszegi Asztrik a külföldi kapcsolatok építésével is megbízta őt, így több apátságba is eljuthatott. Sok feladatot kapott, s ez a nehézségek ellenére is boldoggá tette. Férje korai elvesztése felett érzett fájdalmán is a Főapátság segítette át.

Az ötven év alatt soha nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. Mindig azt kaptam, amire épp szükségem volt – meséli Blandina testvér. – Hálás vagyok a találkozásokért. Azokért, akik által épültem és a Jóisten felé vezettek, akár itthon, akár külföldön.

Blandina testvérnek minden alkalommal lehetősége volt részt venni a Bencés Oblátusok és Obláták Világkongresszusán. Olyanokkal ismerkedhetett meg ezeken a találkozókon, akik őt is erősítették. „Az afrikai vagy épp dél-koreai testvérek alázata, imádságos lelkületük példaértékű számomra.” Pannonhalma pedig különösen kedves a szívének. Mint mondja, nagyon sokat jelentett neki, ha csak egy pár órát is itt tölthetett. „Minden pannonhalmi látogatásom olyan, mintha oázisba érkeznék a sivatagból” – zárja szavait.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír