Elég jók vagyunk – A családi élet reményteliségéről szólt a Salkaházi esték legutóbbi előadása

„A társadalmi és mindennapi életünk lényeges kérdéseit katolikus szemmel áttekintő, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Szociális Testvérek Társasága által indított előadás-sorozat része rendünk küldetésének, mely kiemelt feladatként tekint a gyermek-, nő- és családvédelemre” – köszöntötte Németh Emma, a Szociális Testvérek Társaságának elöljárója a hallgatóságot a D50 Kulturális Központ alagsori előadótermében a Lehetetlen küldetés? Paradoxonok és kiutak a mai családi életben című előadáson.

Lothringer Éva családterapeuta a bevezetőben felvázolta: előadásában nem a családi élet mint lehetetlen küldetés és a nehézségeké a végszó, hanem a reményé, hogy „elég jók vagyunk”, és a küldetés lehetséges. „Ha közel hajolunk az élethez, észreveszünk apró dolgokat, változtatni, javítani tudunk rajtuk. Azzal a szemlélettel álljunk hozzá ehhez a valóban nehéz küldetéshez, hogy kitoljuk a kétségbeesés határait” – fogalmazott.

Előadásában életünket meghatározó kérdéseket vetett fel: Hogyan lehet a család mára szélsőségesen megnövekedett feladatait teljesíteni? Hogyan befolyásolja a fogyasztói társadalom mentalitása a családhoz való hozzáállást? Milyen hatással van életünkre a jólét? A közös alapot jelentő vallásosság mellett a gyakorta mégis különböző hitbeli háttérrel hogyan éljünk együtt?

Lothringer Éva a közönséget is azzal biztatta, amivel pácienseit: A nehézségek, melyek miatt veszélybe kerül kapcsolatunk, törvényszerűek, szükségszerűen bekövetkeznek, mégpedig nem a személy hibájából, gyengeségéből. A mai ember számára fontos a kapcsolat, a házasságot sem intézménynek, hanem kapcsolatnak tekinti, és előtérbe került számára annak minősége. Vágyunk a harmóniára, éhség van bennünk, hogy jó kapcsolatban éljünk. Sokan eljutnak addig, hogy felismerik, ezért tenni kell, energiát kell fordítani a javítására, karbantartására. Azt azonban könnyen figyelmen kívül hagyjuk, hogy nem elég magamnak változni, nem elég a páromtól változást várni, figyelembe kell venni a minket körülvevő tágabb kontextust is. A család funkciói és feladatai, melyeket mi magunk és a külvilág rak ránk, annyira megszaporodtak – a családterapeuta tizenhét ilyet sorolt fel –, hogy valóban szinte lehetetlen küldetéssé teszik a családi életet. „Egy sokszereplős színdarabot kell szélsőségesen – két főre – lecsökkent szereplőszámmal játszani.” A családterapeuta a megoldást a támogató közeg kialakításában látja, mely a generációs nagycsalád híján a közösségben, plébánián keresendő.

A változatosság gyönyörködtet – idézte a cicerói bölcsességet, de mögé is nézett. Valóban gyönyörködtet a különbözőség? Lothringer Éva rámutatott: korunkra a felfokozott heterogenitás a jellemző, a korábban társadalmi rétegeket jellemző normák, szabályok, szokások eltűntek, töredezett az erkölcsi mentalitás. „A kultúrsokk az élet minden területét behálózza, és húsba vágó konfliktusok forrása. Kiút a különbözőségek feltárása, ennek nyomán a legkisebb közös többszörös, alkuk és kompromisszumok mentén való élet lehetséges. Segít, ha felélesztjük magunkban az újra való kíváncsiságot, ha készek vagyunk időnként átmenni a másik térfelére, ha minimalizálni tudjuk a »kell«-ek világát.” A szociális testvér szerint ez a gyerekeknek is komoly segítség lehet.

Ide tartozik, hogy a családi ecclesiolában a vallásosság a gyakran nagyon különböző hitbeli háttér miatt nem segít, hanem további konfliktus forrása. Ezt tovább mélyítheti az istenképek különbözősége. A legkisebb közös többszörös itt is békét ad, egy szerető beszélgetés el tudja simítani a hitbeli aszimmetriákat.

Korunk a „változtass gyakran” szellemében rapid változások sokaságával terheli a családi életet. Tudnunk kell, egy nagy változást el tudunk viselni, de a mai kor sokat hoz egyszerre, és nem ad időt a feldolgozásukra. „Nyomás alatt élünk, ezt kell tudatosítanunk, és lassítani kell” – mutatott rá a kiútra.

A fogyasztói társadalom mentalitásával megélt családi élet állandó szorongást ültet el az emberben. Ahogy a gyereket játéka közben ismerjük meg, úgy a felnőttről is az általa választott játék árulkodik – hozott példát a családterapeuta a televíziós vetélkedőkből. Verseny van, nem mutathatunk gyengeséget, nincs még egy esély, minden élesben megy, ha lemaradsz, kimaradsz – ezt a korérzést mutatják játékaink, és elültetik bennünk a „nem vagyok elég jó” szorongását. „Még ha meg is van az elköteleződés vágya, a világ a lecserélhetőséget sugallja. Valódi stabilitást adni és a stabilitás élményét biztosítani, ez erősítheti meg kapcsolatainkat.”

Korunk abszolutizálja az autonómiára és az öngondoskodásra való törekvést, ami azt a hozzáállást eredményezi: „Testem és lelkem a tiéd, de a pénztárcám nem.” Az öngondoskodás kényszere roncsolja a kapcsolatot, a vagyonközösség hiányában nem jön létre a teljes házasság. A közös gazdálkodás, a közös döntések művészete valódi kapcsolati táplálék, ezekre kell törekedni – véli Lothringer Éva.

A jólétből is fakadhatnak kapcsolatnehezítő tényezők – figyelmeztet a családterapeuta. A lakhatási viszonyok javulásával rendszerint már kisgyermekkorban elkezdődik a szeparáció. Egy tető alatt élünk, de külön terekben, már a közös vacsora sem természetes. Ezek hiányában sérül a kötődési és alkalmazkodási készség. A szocializációt az tudja elősegíteni, ha együttléti felületeket teremtünk.

Mindez a mérleg egyik serpenyője, ha ezt látjuk, a családi élet valóban lehetetlen küldetés. A másik oldalon ott van, mennyire elbűvöli az embert a kisbabák világa, mennyire fontos számára a gyöngédség, milyen erős benne a vágy a jó kapcsolatra. A családi szerepváltozás újfajta cselekvési repertoárt ad az ember kezébe. Látjuk, mennyire megváltozott a férfiak szerepe a családban, megható igyekezetük, ahogyan részt vállalnak a család életében. Egyre fontosabb számukra az apa-gyerek kapcsolat mélyítése.

„Egyházként és emberként az a feladatunk, hogy tágra nyílt szemmel és szívvel észrevegyük a jó törekvéseket, a hallatlan erőfeszítéseket, az áldozatokat, a hitelesség keresését a külső rendszer adta nyomás ellenére. Merjük azt mondani, milyen jól csináljátok, milyen jók vagytok. Igen, elég jók vagyunk, a küldetés lehetséges. Mi miben segíthetünk?”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír