Életem kezedben – A Nyolc Boldogság Közösség adventi imaestje az Örökimádás templomban

Az Örökimádás templomban rendezett imaesten a dicsőítés és az elcsendesedés állt a középpontban. A gitáros dicsőítésbe fiatalok és idősek egyaránt bekapcsolódtak.

„Áldunk téged, mert te vagy az, aki vágysz ránk. Be akarod tölteni bennünk a te hatalmas szereteted” – fogalmazta meg háláját az imaest egyik résztvevője.

Valamennyien ismerjük azt a Máté-evangéliumban (Mt 25,14) szereplő történetet, melyben

az idegenbe készülő ember összehívta szolgáit, és talentumokat adott nekik, kinek-kinek a képessége szerint.

Az, aki csak egy talentumot kapott, nem kamatoztatta, inkább elásta, s amikor visszatért ura, azt az egyet adta át neki. „...hát tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan gyűjtök, ahová nem szórtam. Miért nem vitted el pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém… A haszontalan szolgát vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” Ezzel az igerésszel találta magát szembe Theresia Schussnigg nővér, amikor az adventi imaestre készült, így erről tartotta elmélkedését.

Nehéz rész ez a Szentírásból – mondta –, talán sokan nem is szeretünk szembenézni vele, de mégis összekapcsolható az adventtel, hiszen a karácsonyt megelőző időszakban mi is várunk valakire. Készülünk Krisztusra, őt helyezzük a fókuszba.

Az igerészletben feltűnt szolgák is jól ismerik, hogy milyen a várakozás érzése, amikor a gazda elmegy, és hosszú idő után jön csak vissza.

Tudják ők is, hogy átmeneti időszak ez most az életükben, sokszor kerülnek választási lehetőség elé, és vagy sikerülnek a dolgaik, vagy nem. És ismerjük ezeket az érzéseket mi is, ahogy várjuk vissza Jézust.

De mit is jelent pontosan az, hogy az Úr talentumot ad? A talentum mindaz, amim van, és aki vagyok. Az Úr úgy alkotott, hogy olyat bízott rám, amire tudja, hogy képes vagyok. Ránk bízta azt, ami számára a legfontosabb, vagyis önmagunkat. 

Hogyan válnak szét a jó szolgák és a rossz szolgák? A jó szolga az, aki igyekszik befogadni azt, amit kap. Ha kell, kockázatot vállal. Kapcsolódik a Királyhoz úgy, hogy amit tőle kapott, próbálja életre kelteni, élettel megtölteni. Ennek az eredménye pedig az, hogy egyre inkább önmagunkká válunk.

A Király pedig ad, egész életünkön át. A jó szolga és a Király között mindig szoros a kapcsolat, akkor is, ha éppen távol van tőlünk – mondta Theresia Schussnigg.

Mitől lett Máté evangéliumában kivetni való, rossz szolga az, aki nem élt a rábízott talentummal? – tette fel ezután a kérdést. – Ő nem fogadta be mindazt, amit kapott. Nem munkálkodott, nem tett semmit. Visszaadta az Urának, mert tudta, hogy visszajön, s a fejében az a kép élt, hogy az Úr az, aki majd úgyis elveszi azt.

Itt válik ketté a két szolga története. Hiszen ebben már megjelenik a vádaskodás, a félelem, a harag és akár az Úr hibáztatása is. Ezzel a viselkedéssel kizárjuk magunkat az Istennel való kapcsolatból.

Adventben helyezzük tehát Jézust, a közös kapcsolatunkat a fókuszba. Higgyünk abban, hogy úton vagyunk, s az utunk maga Jézus Krisztus.

Ne hibáztassuk, s ne okoljuk az Istent. Mert előfordul, hogy nincs elég erőnk egy adott időszakban. Előfordul, hogy egyedül nem tudjuk megoldani az életünket, de Isten ekkor sem hagy minket egyedül. „Miért nem vitted el pénzemet a pénzváltókhoz? És amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém” – utal erre a lehetőségre az evangélium.

Van tehát kihez fordulni, van, aki tud nekünk segíteni – biztatott elmélkedésében a nővér. – Így tehát, ahogyan a szolgák, úgy mi is várunk. Egész életünkben Krisztusra várunk.

Fontos felismernünk, hogy mi Krisztus vagyona. Az, aki én vagyok, és az, akivé én leszek.

A kérdés az, hogy hol szeretne találkozni velem az Úr. Hol hív arra, hogy ott várjak? Lehet, hogy ahol a talentumom van, úgy, ahogy vagyok, mindenestül. Mert én kellek neki, rám számít, úgy, ahogy vagyok. Lehet, hogy ott vár ránk, ahol már feladnánk? Az advent kérdése lehet az, hogy hová szeretne eljönni hozzánk Jézus – hívta fel a figyelmet Theresia Schussnigg nővér.

Adjunk időt az imára, adjunk időt arra, hogy Isten megérintse a szívünket, és keressük a találkozást az Úrral, adventben is – ez állt az Örökimádás templomban tartott imaest fókuszában.

Szerző: Baranyai Enikő

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír